Képeslapok Leningrádból

Eredeti címe: Postales de Leningrado (2007)

Hogyan tekintenek a világra azok a gyerekek, akik nem kiegyensúlyozott körülmények között élnek? Miképpen látják a gyerekek a háborút? Hogyan elegyedik a valóság és a képzelgés a gyerekek fantáziájában? Ezek a kérdések képezik a Képeslapok Leningrádból című venezuelai film fő motívumait.

Ez a – tudtommal Magyarországon eddig be nem mutatott film – két aranyos gyereknek, a narrátor kislánynak, (akinek nevét nem tudjuk) és unokafivérének, Teonak sajátos életét mutatja be a ’60-as évek Venezuelájában. A szülők a szélsőbaloldali gerilla mozgalom harcosai, ezért a gyerekek is bujkálnak, a kislány nem látta apját, unokatestvére, Teo nem is emlékszik szüleire, a szülőkkel a kapcsolat a „Leningrádból” érkező képeslapokra szorítkozik.

Igen eredeti az a módszer, ahogy a film különböző eszközökkel operál: a játékfilmbe dokumentumfilm részleteket és animációkat illeszt, néha a megosztott kép egy részén élő szereplőt látunk, míg a kép másik része animációt tartalmaz.

Történelmi, politikai háttér

01VenezuelaA mintegy 30 milliós lakosú Venezuelában már a 19. században is állandó politikai forrongások voltak, a diktátorok sorra követték egymást. A 20. század első felében a katonák puccsokkal ragadták a kezükhöz a hatalmat. Az 1948-ban szintén puccsal hatalomra került Marcos Pérez Jimenez katonatiszt uralmát 1958-ban utcai forrongásokkal kezdődő általános felkelés döntötte meg. Az ezt követő elnökválasztást Rómulo Betancourt az Actión Democratica (AD) jelöltje 49,2 %-os eredménnyel nyerte meg. A fővárosban (Caracas) azonban az ellenzék jelöltje jelentős győzelmet aratott, ezért ott ismét kétnapos utcai zavargásra került sor. Bár az ellenzék vezérének felszólítására a lázongás elcsitult, nem tartott hosszan a nyugalom.

1960 márciusában a kormánypárt baloldalának fiataljai (nem mellékesen a kubai forradalom győzelmének hatására) kiváltak az AD-ből és megalakították a Movimiento de Izquierda Revolucionara (MIR) elnevezésű új pártot. Miután október 19-én a MIR hat tagját lázadásra való uszítás vádjával letartóztatták, ismét utcai zavargások kezdődtek, amelyekben a diákság vitte a vezető szerepet. Ezt a momentumot szokták a „Castro-kommunista lázadás” kezdőpontjának tekinteni. A kormány válaszul támogatásának demonstrálására ellentüntetést szervezett, amelyen Bentacourt kijelentette, hogy Venezuela nem fog eltűrni „semmiféle diktatúra létrehozását, legyen az totalitárius fasiszta, avagy totalitárius kommunista színezetű”.

Az elégedetlenségek és lázongások azonban nem csitultak, sőt az elkövetkező időszakban a kormány kénytelen volt leverni több lázadást a hadseregben és a tengerészetben. A kommunista párt, (Partido Comunista de Venezuela, PCV), amely eleinte támogatta Betancourt politikáját, – kétségkívül kubai hatásra -, egyre inkább radikális irányt kezdett felvenni.

1962 május 4-én egy tengerésztiszt vezetésével 450 tengerész elfoglalt egy tengerészeti bázist (Carfúpano). Bár a lázadást 24 óra alatt leverték, a kormány 10-én betiltotta a PCV-t és a MIR-t-, akik tevékenységüket a továbbiakban illegálisan folytatták, mi több, gerilla tevékenységet is kezdtek folytatni. Rajtuk kívül a lázadásokban résztvevő tisztek, katonák és tengerészek, akik persze elhagyták alakulataikat szintén a gerillák közé menekültek. Ennek a sajátságos hármasnak, (az elkötelezett PCV-nek, a radikálisan utópista MIR-nek és az elégedetlen tiszteknek) a képviselői gyűltek össze 1963 február 20-án Caracasban, és megalakították a Fuerzas Armadas de Liberación Nacional, FALN (Nemzeti Felszabadítási Fegyveres Erők) nevű gerilla szervezetet.

Paul de Rio: Vörös a feketén
Paul de Rio:
Vörös a feketén

A FALN számos terrorakciót hajtott végre, többek között 1963-ban elrabolták a híres focistát, Di Stefanot, abból a célból, hogy felhívják magukra a figyelmet. A hírességet 2 nap múlva sértetlenül szabadon engedték anélkül, hogy váltságdíjat kértek volna. (Érdekesség, hogy ennek az akciónak a kitervelője és szervezője Paul del Rio, később neves képzőművész lett.) Az 1966 november 25-i Sears-Roebuck elleni bombamerénylet is a világlapok címoldalára került.
02sears

A film

nyitóképei (még a cím megjelenése előtt) újévi karnevál képeit 1karnevalmutatják. A háttérben hangzó angol nyelvű kommentár azt sejteti, hogy egy riportot látunk a dél-amerikai szilveszterezésről. A film narrátora már két dolgot közöl velünk: neki rejtőzködnie kell, neveket változtatnia, a filmben nem is tudjuk meg a nevét, csupán néhány álnevét sorolja fel. (Így a néző is egy kicsit bekapcsolódik a történetbe, előtte sem fedik fel, hogy tulajdonképpen ki is valójában a főszereplő kislány.)  A másik információ:  2anzixmagyarázatot kapunk a film címére: a „Leningrádból” érkező képeslapok a gyerekek számára az értelmezhetetlen messzeségből jönnek, ez jelenti a kapcsolatot Teo (a narrátor kislány unokatestvére) és a szülei között.

Megismerjük a kislány születése körüli bonyodalmakat. A kislány anyák napján az első bébi volt, ezért anyukájával együtt felkapta őt a sajtó. Bizony ennek az anyuka nem örül, hiszen rejtőzködni kényszerül. Ezzel kapcsolatosan mondja is a narrátor kislány, hogy „és ez volt az első hiba, amit az életben elkövettem”.
3születés

A narrátor rövidesen visszatér egy 9 hónappal korábbi időpontra: amikor anyukája teherbe esik. Látjuk, hogy gerillák közötti 4terhességkapcsolatról van szó. Itt látjuk, hogy egy gringo (Latin-Amerikában így gúnyolják a külföldieket, alapvetően az USA-ból jövőket) riportfilmet készít a gerillákról. Eközben a kislány kommentálja ezt a készülő filmet-a-filmben. Itt ugyancsak érezhető a néző számára, hogy a riportfilm a kislány fantáziája és a valóság mezsgyéjén mozog.

A nagyszülők a beköszöntő újévet készülnek megünnepelni, leölik Pedrót a malacot. Ezzel a vonulattal betekintést nyerünk a földrajzi adottságok okán a miénktől ugyancsak eltérő hangulatú 5Teo-oldszilveszteri ünnepségbe. Megjelenik Teo (a kis Teo nagybátyja), aki a hegyekből, a gerilláktól jött, de még az éjszaka folyamán letartóztatják. Ezzel a filmben egy új szál, a börtön, a kínzások, a félelem, az árulás és a szökés problematikája jelenik meg. ”Nos, a félelem mindig jelen van, a félelem az ember része” hangzik el a „film-a-filmben” riportjában.

A gerillák újabb fegyveres akcióra készülnek, amint az később kiderül, egy bevásárlóközpont kirablását szervezik, amiben a 6rablasnarrátor kislány anyukája is részt vesz. (Itt nem lehet nem gondolni a FALN egyik leghíresebb/hírhedtebb akciójára, a Sears-Roebeck elleni bombamerényletre.)

Az akció után a kislány anyukájával menekülve, arról ábrándozik, hogy láthatatlanná válnak. Végül az anyának börtönbe kell mennie.

A film helyi lakosokkal készített álriportokkal fejeződik be. Itt egyértelműen megmutatkozik a film készítőinek – ízlésesen visszafogott – gerillák iránti vonzalma, ami nem is csoda, hiszen ez a film

A rendező és forgatókönyvíró: Mariana Rondón (1966)

önéletrajzi ihletésű alkotása. Amint Rondón a Filmvilágnak tett nyilatkozatában elmondja, a film „a hatvanas évekbeli gerillaharcokról szól. Ezekkel még sok venezuelai sem volt tisztában, többen azt mondták, hogy ilyesmi nem is történt. Én ott voltam, fogságba is kerültem, az édesanyámmal együtt, ezért el tudtam mondani a történetet egyes szám első személyben, a saját önkényes értelmezésemben, az összekavarodó emlékezet által szerkezetbe foglalva”. Szerintem a dolog azért nem csupán ennyi. Az kevés, hogy tudatjuk a világgal, hogy létezett gerilla mozgalom. Azt nem lehet vitatni, hogy a gerillák egy sor terrorakciót hajtottak végre, amit nem lehet helyeselni. De a film ennél többet mond. Ezzel kapcsolatban idézem, amit a rendezőnő a Radio France Internacional (RFI) újságírójának nyilatkozott: „Ez nem egy történelmi, valóságot ábrázoló film… Nem akarom megítélni azokat, vagy bocsánatot kérni nevükben, akik a kubai forradalom hatására fegyvert ragadtak. Ez egy embercsoport életrajza. És fel kell tenni a kérdést, vajon megérte-e szeretteiknek szenvedni egy utópiáért?”

rondonA Barquisimet városban (Venezuela) 1966-ban született Rondón Kubában filmrendezést, Franciaországban animációt tanult. Néhány rövidfilmen kívül három nagyfilmet rendezett, Nemrégiben jelentős sikert aratott 2013-ban készült filmje a Pelo Malo, amelyet nálunk Göndör fürtök címmel mutattak be.

Szoros együttműködésben dolgozik Marité Ugas rendezőnővel, akivel egy Venezueláról szóló trilógiát készítettek el. A trilógia első filmje a Képeslapok Leningrádból volt. A második filmnek a 2010-ben Ugas rendezte Hazug fiú-nak (El chico que miente) Rondón a forgatókönyv társszerzője. A trilógiát aGöndör fürtökzárja le.

A „Képeslapok Lenigrádból” elsősorban a spanyol nyelvterületen aratott sikert, 6 díjat nyert nemzetközi fesztiválokon.

Források:

R. Gott: Guerilla Movementes in Latin America
H.M. Traver és J.C. Frederick: The History of Venezuela
Árva M.: Szépség és erőszak (Filmvilág 2014 május 52. old)
CASTRO-COMMUNIST INSURGENCY IN VENEZUELA
http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/707252.pdf
K. Pecota: Postcards from Leningrad – feature – film review SIFF 2008
http://www.kinocritics.com/article.php?ar=215
R. Martínez: Postales de Leningrado
http://www.puntoenlinea.unam.mx/index.php?option=com_content&task=view&id=194
J. Rosas: Mariana Rondón, un imaginario polifacético
http://www1.rfi.fr/actues/articles/102/article_8249.asp
Mariana Rondón, sin miedo a ser
http://www.el-nacional.com/todo_en_domingo/Mariana-Rondon-miedo_0_254374596.html
Mariana Rondon
http://www.corneta.org/no_115/mariana_rondon_artista_venezolana.html

A film megtalálhtó a Youtube-on ITT,
a magyar felirat INNEN tölthető le.
A stáblista megtekinthető az angol nyelvű filmadatbázisban.