London River (2009)

Eredeti címe. London River

A London River című film egy érdekes vállalkozás, mese a szolidaritásról és a toleranciáról. Egy „migráns” (algériai származású, de Párizsban született) rendező Rachid Bouchareb egy álomvilágba vezet el bennünket.  A történet a multikulturális Londonban játszódik néhány nappal a 2005 július 7-i öngyilkos robbantás után.

Multikulturális társadalom és globalizáció

multiculturalism-freedom-equalityA multikulturális kifejezés kulturális vagy nemzeti sokszínűséget jelent.  A XXI. században, de különösen annak második felében a fejlett országokban multikulturális társadalmak alakultak ki, ahol különböző nyelvek, vallások és szokások párhuzamos jelenléte jellemzi az emberek életét. Bár a kultúrák keveredése nem új keletű, az emberek áramlása országok, sőt földrészek között (a „migráció”) az utóbbi évszázadok tudományos-technikai fejlődésének következtében nagymértékben felgyorsult. A migráció következtében a különböző kultúrák kölcsönhatása kihat a társadalomra, és az azt alkotó emberekre. Az emberek más szokáshoz, kultúrához és valláshoz viszonyulása széles skálán mozog a teljes elfogadás és a teljes elutasítás között. Ezt jól megfigyelhetjük egy 2015-ös Nagy-Britanniában (a London River színhelyén) készült felmérés eredményén, ahol a különböző pártok szimpatizánsainak véleményét kérdezték meg a multikulturalizmus országukra  gyakorolt hatásáról:
Általában mi a véleménye arról, hogy a multikulturalizmus Nagy-Britanniát jobbá, vagy rosszabbá teszi?
(1578 válasz alapján, százalékban kifejezve)
jobb-rosszabb

Egy országon belül azonban a sokszínűség mértéke változó, alapvetően a nagyvárosokban telepednek le a bevándorlok, ezért ott aránylag több az „idegen”, mint vidéken. Jól szemlélteti ezt a jelenséget a 2011-es népszámlálás adatai alapján  összeállított alábbi táblázat.

Nagy-Britannia London
% %
Fehér 92 76
Indiai 2 10
Más ázsiai 1 5
Fekete (afrikából) 1 5
Fekete(dél amerikából) 2 1
Vegyes 1 3

Látva a fenti adatokat nem lehet csodálkozni azon, hogy a film főszereplő asszonya Londonban ugyancsak rácsodálkozik a furcsa világra, ahol a környéket arabok és feketék lakják, és mecsetekben folyik a társadalmi közélet.

A 2005 július 7-i londoni terrorcselekmény.

2005. július 7-én Londonban egybefüggő öngyilkos robbantások sorozatát hajtották végre. Ezt a terrorcselekményt hasonlatosan a new-yorki 9/11 elnevezéshez 7/7 megjelöléssel illeti az angol nyelvű sajtó. Az elkövetők tudatosan a reggeli csúcsforgalom idején robbantottak azzal a céllal, hogy minél több áldozata legyen cselekményüknek. A londoni metró szerelvényein 8 óra 50-kor london-jul72005-maprobbant az első bomba, majd mintegy egyperces szünetekkel további két bombát robbantottak fel. Nem egészen egy óra múlva, 9 óra 47-kor, egy emeletes buszon, amely a Travistock tér felé haladt robbant a negyedik bomba. A robbanás a busz emeletén, ott is anak hátsó részen következett be. A busz hátsó része teljesen szétrombolódott, az ott tartózkodó utasok megégtek, míg a busz első része sértetlen maradt, így akik az első részen ültek többnyire túlélték a merényletet.
Az elkövetők brit állampolgárságú muzulmán férfiak voltak, akik tettük indokát video-üzenetben közölték: tettük a brit csapatok iraki háborúban való részvétele miatti tiltakozás volt. A négy elkövetővel együtt 56 ember halálát, és mintegy 700 ember sebesülését okozta a terrorcselekmény. Ám nem csupán az elkövetők voltak muzulmánok, a vétlen áldozatok között szintén több muzulmán lehetett, hiszen többek között Törökországból, Iránból, Kenyából, Nigériából és Sri Lankáról származó emberek haltak meg a terrorcselekmény következtében.

A terrorcselekmény nagyon megrázta Nagy-Britannia közvéleményét, hatása mostanáig tart. A fent említett 2015-ös közvélemény-kutatás a 7/7-re vonatkozó kérdésére a válaszadók több mint háromnegyede nagyon, illetve eléggé valószínűnek tartja, hogy ilyen terrorcselekmény megismétlődhet.
Hogyan ítéli meg, annak valószínűségét, hogy jövőben  a 7/7-hez hasonló mértékű terrorista támadást intéznek brit városok, illetve más brit célpontok ellen.?
(1578 válasz alapján, százalékban kifejezve)
valoszinuseg

 A film cselekménye

tulajdonképpen nem túl bonyolult. Elsiabeth, az angliai vidéken gazdálkodó asszony (akinek férje elesett a falklandi háborúban) elborzadva látja a TV-ben, hogy milyen rettenetes merénylet volt Londonban, ahol egyetlen lánya is él.
film2cMivel a lány sorozatosan nem felel telefonhívásaira, útra kel és megkísérli meglátogatni őt a nagyvárosban. Londonba érve elképedve látja, hogy a városban mennyi „idegen” él, lánya is egy külföldi film2tulajdonában lévő lakás bérlője. Mivel nem tudnak segíteni neki lánya keresésében, az asszony telerakja a környéket lánya fényképét és az ő elérhetőségét tartalmazó hirdetésekkel.

Ousmane az afrikából származó apa szintén rég nem látott fiát keresi, film2baki ugyancsak eltűnt a robbantás után. Természetes, hogy a muszlim közösség köreiben érdeklődik, ahol készségesen segítenek neki, kap is egy fényképet, ahol egy csoportképen fia is rajta van. Mellette egy lány ül, akit azután megismer Elisabeth hirdetésén, ezért felhívja az asszonyt, és ketten együtt kezdik keresni gyermekeiket.
Elisabeth eleinte idegenkedik az afrikai embertől, de a közös gond végezetül közel hozza a két aggódó szülőt.
film3A filmben végigkövetjük ezt a folyamatot, a vidéken élő angol gazdasszony és egy Párizsban élő afrikai kertész kapcsolatának fejlődését.

***

Miért gondolom azt, hogy ez a film egy álomvilágot tár elénk? Nem tartom életszerűnek az asszony idegenkedéstől a teljes megértésig való gyors átalakulást. Ugyancsak furcsa, hogy az angol vidéken élő gazdasszony tökéletesen beszél franciául, az angol rendőrség nyomozója nem csupán tökéletesen uralja a francia nyelvet, de önként közli a kétségbeesett szülőkkel, hogy ő is muzulmán vallású.
Valóban, több kritika is elmarasztalja az alkotókat amiatt, hogy túl nagy a véletlen szerepe a történetben, ráadásul a cselekmény előre kiszámítható. Ebben van is némi igazság, azonban ez a film csupán felszínesen nézve egy tanmese, ám ez korántsem baj, vannak nézők, akiknek erre van szükségük. Ha azonban kicsit utánagondolunk, ez a film egy sokoldalú alkotás remek jellemrajzokkal, és egy olyan dicséretre méltó igyekezettel, amely a különböző hátterű (muzulmán és nem muzulmán) emberek között nem az ellentéteket, hanem a hasonlatosságokat keresi.

A rendező: Rachid Bouchareb (1953)

boucharebFrancia-algériai rendező, Párizsban született algériai szülők gyermekeként. 1985 óta készít nagyfilmeket.  Számos filmfesztiválon kapott díjakat. Az 1995-ben készült Poussières de vie és a 2006-os Dicsőség arcai című filmjeit Oscarra díjra terjesztették fel az idegen nyelvű filmek kategóriájában. Ez utóbbi számos díjat nyert a 2006-os Cannes-i Filmfesztiválon. A 2009-es Berlini Filmfesztiválon a London River filmjéért arany medvére jelölték és megkapta az Ekomenikus Zsűri különdíját.

Ousmane szerepében: Sotigui Kouyaté (1936-2010)

Maliban született, színházi pályafutását 1966-ban kezdte meg., ekkor alapította meg 25 fős színházát. Később együttműködött Peter Brookkal is. Majdnem ötven filmben szerepelt, A szintén Bouchareb rendezte Kis szenegál filmben alakított szerepéért 3 „legjobb színész” díjat kapott, míg a London River filmben nyújtott alakítását a Berlini Filmfesztiválon az Ezüst Medve díjjal ismerték el.

Elisabeth szerepében Brenda Blethyn (1946)

Az 1970-es években színházi szerepeket alakított és 1975-ben a National Theater Company tagja lett. 1980-tól játszik filmekben, de csak a 90-es években aratott sikereket. 1977-ben jött a nagy áttörés. Az 5 Oscar díjra jelölt Titkok és hazugságok női főszerepére őt is díjra terjesztették fel, miután elnyerte a Cannesi Filmfesztivál és a Golden Globe női főszereplőnek odaítélt díjakat. Két évvel később a Little Voice-ben alakított szerepéért ismét felterjesztették Golden Globe és Oscar díjra.
Több mint 80 filmben és TV filmben szerepelt.

Sotigui+Kouyate+59th+Berlin+Film+Festival+xUPtbzNOUbQl
A film két főszereplője

A magyar felirat INNEN tölthető le.

Források:

Mandy Barrow:British Life and Culture
http://www.projectbritain.com/multiculture.html
Mandy Barrow:Learn about London
http://www.projectbritain.com/london/multicultural.htm
Louis Doré: More Britons believe that multiculturalism makes the country worse – not better, says poll
http://www.independent.co.uk/news/uk/home-news/more-britons-believe-that-multiculturalism-makes-the-country-worse-not-better-says-poll-10366003.html
Torgyik Judit:Multikulturális társadalom, multikulturális nevelés
http://ofi.hu/tudastar/multikulturalis-090617-1
Wikpedia: 2005-ös londoni terrortámadás
https://hu.wikipedia.org/wiki/2005-%C3%B6s_londoni_terrort%C3%A1mad%C3%A1s
Vízkeleti Dániel: Visszafogott tündérmese a toleranciáról
http://www.filmtett.ro/cikk/1577/rachid-bouchareb-london-river
Peter Bradshaw: A decent French film about the capital’s 7/7 suicide bombings
https://www.theguardian.com/film/2010/jul/08/london-river-review

Európa, Európa (1990)

Eredeti címe:  Europa Europa

Az „IDEGEN VILÁGBAN” sorozat eddigi filmjeiben néztünk olyan filmeket, amelyek boldogabb világba igyekvő embereket mutattak be (Az ígéret földje és a Kikötői történet) és egy olyan filmet, amelyben gyermekeket menekítenek új környezetbe a háború borzalmai elől (Az anyukám). Ez utóbbi film (feltételezésem szerint) egy önéletrajzi motívumokkal átszőtt regény megfilmesítése.
A következő film viszont deklaráltan valós események alapján készült, Solomon Perel visszaemlékezése alapján. Az Európa, Európa című alkotás témája különleges, a főszereplő úgy került idegen világba, hogy a hatalom kitaszította, idegennek nyilvánította, és el akarta pusztítani. A hatalom hogyan tudta idegennek nyilvánítani egyes állampolgárait? Természetesen törvényesen.

A „nürnbergi törvények”

Két és fél évvel Hitler hatalomra jutása után 1935 szeptember 15-én a Reichstag jogszabályokat hozott a lakosság egy részének (a zsidónak és u.n. keverékzsidónak, Mischling) minősített állampolgárok jogfosztásáról. Ezeket a törvényeket 1935 november 14-én kiegészítették az 1. Végrehajtási rendelettel.
A törvénycsomag alapvető két törvénye:

  1.  Birodalmi állampolgári törvény (Reichsbürgergesetz)                ,
  2. Törvény a német vér és német becsület védelméért (Gesetz zum Schutze des deutschen Blutes und der deutschen Ehre)
Útmutató a faji törvényekhez
Útmutató a faji törvényekhez

A törvénycsomag „tudományos megközelítéssel” definiálta azt, hogy kit tekintenek zsidónak és zsidó keveréknek. Az 1. Végrehajtási rendelet szerint: (teljesen) zsidónak számítanak a legalább három zsidó nagyszülővel rendelkezők; “elsőfokú keverékek” az egy zsidó szülővel vagy két zsidó nagyszülővel rendelkező személyek; “másodfokú keverékek” az egy zsidó nagyszülővel rendelkező személyek. (A nagyszülők zsidó „faját” egyszerűen az határozta meg, hogy az illető a zsidó hitközséghez tartozott; 1. Végrehajtási rendelet 2.§ (2. Bek.). Ez utóbbi persze önmagában ellentmondást tartalmaz, hiszen a (Hitler zavaros fajelmélete szerinti) fajhoz tartozás besorolása az ősök vallási hovatartozása szerint történt. Tehát a vallásból sikerült levezetni a fajt, és annak alapján dönteni arról, hogy ki az aki értékes, és ki az aki értéktelen ember. A zsidóknak minősített embereket a Birodalmi állampolgári törvény 2. paragrafusa megfosztotta állampolgárságától, miszerint „Birodalmi állampolgár csak német vagy rokon vérű személy lehet, aki viselkedésével bebizonyítja, hogy hajlandó és képes arra, hogy hűséges legyen a német néphez és birodalomhoz.” Az 1. Végrehajtási rendelet szerint a keverékzsidók nem vesztették el állampolgárságukat.
A törvénycsomag számos gazdasági korlátozás mellett többek között olyan agyament rendelkezést is életbe léptetett, mint a „fajgyalázás”, amely „a német vér tisztaságának megőrzése érdekében” megtiltotta a szexuális kapcsolatot „németek” és „zsidók” között. Az különös érdekessége a törvénycsomagnak, hogy az 1. Végrehajtási rendelet 7.§-a szerint Hitler személyesen rendelkezhet a kivételekről. Eszerint a saját zavaros elmélete sem vonatkozott mindenkire?
Sajnos ez a „faji” megkülönböztetés nem volt egyedülálló a történelem során. A Dél-Afrikai Köztársaságban 1994-ig volt életben az apartheid, a faji elkülönülés törvénye. Még az Egyesült Államokban is az 1960-as évek végéig küzdeni kellett az afro-ameikaiak faji diszkriminációja ellen. A rasszizmus még ma is élő probléma, a rasszisták magukat fajvédőnek nevezik, holott egyértelműen embergyűlölők.

***

Az Európa, Európa című film hősét és családját a nürnbergi törvények kitaszították a német nemzetből, idegen világba kerültek szülőföldjükön. A főhős családjával megpróbált elmenekülni az üldöztetés elől, de ez csak egy időre sikerült. A hatalom utolérte, ekkor hősünk a menekülés útját abban látta, hogy közéjük tartozónak vallotta magát.

Solomon Perel EURÓPA, EURÓPA című könyve

bár németül íródott, 1990-ben jelent meg franciául, 1991-ben héberül, 1992-ben németül (Ich war Hitlerjunge Solomon címmel) és lengyelül, majd 1997ben angolul. A szerző 40 évvel a II. világháború befejezése után, 1985-ben határozta el, hogy papírra veti rendkívüli történetét. europa-europaAz előszó első két mondata így hangzik: „Az itt leírt holokauszt tapasztalatom igaz. Ezek az események velem történtek meg.” A Németországban (Hannover közelében) született szerző családjával Hitler hatalomra jutását követően lengyelországi rokonokhoz menekül. 1939-ben a háború megkezdése után a náci Németország és a Szovjetunó felosztotta Lengyelországot. A szerzőt és bátyját a szülők a szovjet zónába küldik, hogy meneküljenek az üldöztetéstől. Ott Perel árvaházba kerül, hithű komszomolista lesz. Miután Németország a Szovjetunió megtámadása után bevonult Lengyelország keleti felére is, az árvaházat evakuálják. A zűrzavarban azonban a 16 éves fiú német katonák kezei közé kerül, ahol balti németnek hazudva magát a Wehrmacht tolmácsa lesz,

S. Perel a Hitlerjugend iskolájában társai között
S. Perel a Hitlerjugend iskolájában társai között

később pedig a Htilerjugend elitképző iskolájába kerül. Származására a hatóságok a háború 4 éve alatt nem jönnek rá, így vészeli át a borzalmas éveket, majd 20 éves korában az amerikaiak szabadítják fel. 1984-ban Izraelbe költözött. Arra a kézenfekvő kérdésre, hogy miért várt negyven évet visszaemlékezései leírásával, egy, a Magyar Narancsnak adott interjúban így válaszolt: Nekem kellő távolságra volt szükségem: ki kellett alakítanom az egzisztenciámat, meg kellett tanulnom a héber nyelvet, be kellett illeszkednem, családot akartam alapítani, és az élet akkor Izraelben nagyon nem volt könnyű dolog. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy elfojtottam magamban a traumát. … De az évtizedek múltával egyre erősödött az érzet, hogy a kibeszéletlen trauma elő akar törni. A szívműtétem adta meg az utolsó lökést. Előtte azt mondtam a feleségemnek, ha ezt túlélem, megírom a történetemet, szóról szóra, ahogyan történt, mondjanak rá bármit is azok a túlélők, akik gettókban és haláltáborokban szenvedtek mindaddig, amíg én megbecsült náci ifjúként szalutáltam.”

Perel története első hallomásra hihetetlennek tűnik, megmenekülésére a közhelyes „csodával határos módon” kifejezés a legmegfelelőbb. (Az egyik filmkritika címe is erre utal: „Az élet furcsább, mint a film…”) A bizarr történet hallatán természetes, hogy felmerül az emberben a kétely, vajon nem kitaláció-e az egész. A könyv azonban korabeli fényképekkel is illusztrálja a történetet, ezen kívül több tanú is alátámasztja a szerző igazmondását. Számos más, hihetetlennek tűnő történetről lehet hallani erről az időszakról, emlékezzünk például A félelem megeszi a lelket egyik főszereplőjének, Brigitte Mira-nak esetére is, aki „félzsidóként” hamis papírokkal a náci rezsim alatt a törvény tiltásának ellenére színpadon és filmen is szerepelt. Egy kutatás szerint mintegy 150 000 zsidónak és „félzsidónak” minősített ember szolgált a II. világháború alatt a német hadseregben. Ezekben az esetekben a legendás német precizitás (szerencsére) nem érvényesült.
Röviddel a könyv megjelenése után a neves lengyel filmrendező Agnieszka Holland megfilmesítette Perel történetét.

Agnieszka Holland Európa, Európa című filmje

A film jól követi a könyvben leírtakat, bár természetesen vannak eltérések, amit Solomon Perel „költői szabadságnak” ismer el. Nyilatkozata szerint a film forgatása alatt szorosan együttműködött a rendezővel.

A rendező így vall egy előadásában filmjéről:

….Az Európa, Európa forgatókönyve egy valós történet alapján készült, és a főhős nagyon is élt, amikor a filmet forgattam (amúgy még ma is él). A film Sally történetét meséli el, aki a Kristályéjszaka után családjával elmenekült Németországból. Amikor a német csapatok megszállják Lengyelországot, bátyjával keletre menekül. Lengyelország keleti felét a komszomolistaszovjetek foglalták el, akik ekkor még Hitler szövetségesei voltak, így Sally egy szovjet árvaházba kerül. Ott a propaganda sulykolásának hatására fanatikus kommunista lesz belőle. Ám amikor a német csapatok megtámadják a Szovjetuniót, és Sally fogságba kerül, azt vallja, hogy ő német árva. Így a Wermacht hőse és Hitler legelőkelőbb iskolájának HJSolomontanulója lesz. Története engem több okból érdekelt. A főhős hasonlított Woody Allen Zeilig-jére, különböző álarcot és személyiséget vesz fel, és a 20. század két totális állama, a német nácizmus és a sztálinista szovjet kommunizmus nyomot hagy benne (amelyek az én családom történetére is hatással voltak). Sally története egy sor kérdést vetett fel az identitással kapcsolatban. Ez a téma számomra különösen fontos. Én félig lengyel, félig zsidó vagyok, és gyerekkoromban mindig vergődtem a baloldali, ateista szüleim álláspontja, és az olyan egyszerű emberek, mint például a nagymamám katolicizmusa között. A kommunista Lengyelországban születtem, Csehszlovákiában fejeztem be tanulmányaimat, és felnőtt koromban politikai emigráns lettem először Franciaországban, majd az Egyesült Államokban. Nő vagyok, aki egy férfiak által uralt pályán dogozik…”

A film fogadtatása

nem volt egységes a világban. Németországban (ahova a filmet gyártása szerint sorolták) fanyalgó kritikával fogadta a helyi sajtó, viszont az USA-ban hatalmas sikert aratott, többek között elnyerte a Golden Globe díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Oscar díjra is jelölték, nevezetesen a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában, a gála rendezőinek jelölése alapján. Az Oscar legjobb idegen nyelvű kategóriáját nem nyerhette meg, mert a németek nem jelölték, és a verseny szabályai szerint minden ország csak egy filmet nevezhet be, ezért ebben a kategóriában a rendezőknek nincs joguk filmet jelölni. Számos világhírű német filmes közöttük Volker Schlondorff, Margarethe von Trotta, Hanna Schygulla és sokan mások tiltakozó levelet írtak azért, mert ezt a filmet nem nevezte be Oscarra a Német Film Exportőrök Szövetségének zsűrije. A zsűri szerint ugyanis abban az évben nevezésre alkalmas film nem készült. Kiderült, hogy ugyancsak nem volt igazuk, az Európa, Európa óriási kasszadsikert ért el.

A rendező: Agnieszka Holland (1948)

Agnieszka-HollandVarsóban született értelmiségi családban. Tanulmányait a prágai Filmművészeti Főiskolán végezte 1966-1971 között, részt vett a Prágai Tavasz (1968) eseményiben. Hazatérése után híres rendezők, Zanussi és Wajda mellett dolgozott, 1979-ben rendezte első önálló játékfilmjét (Aktorzy prowincjonalni azaz Vidéki színészek). Lengyelországból az 1981-ben bevezetett rendkívüli állapot miatt külföldre távozott.
38 filmet rendezett, 26 film forgatókönyvének (társ)szerzője, 6 filmben szerepelt is. További két filmje is foglalkozott a holokauszttal, az 1968-ban készült Bittere Ernte (Keserü aratás) és a 2011-es A város alatt. Érdekesség, hogy ez utóbbi kettőt is Oscar díjra jelölték, de ezeket a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Solomon szerepében Marco Hofschneider (1969)

hofschneiderAz Európa, Európa főszereplője ebben a filmben debütált. (Érdekesség, hogy a szerepet eredetileg bátyja, René játszotta volna el, de a forgatás elhúzódott, így testvére „kiöregedett” a szerepből, ezért Solomon bátyjának szerepét játszotta a filmben.) Nyugat-Berlinben nőtt fel, az Európa, Európa szerepének eljátszása után színésznek tanult Berlinben és Párizsban. 1994-ben Los Angelesbe költözött, ahol 3 évvel később beiratkozott a University of California rendezői szakára. 45 film és TV film szerepet játszott el.

 A film megnézhető/letölthető a youtube-on.

A magyar felirat INNEN tölthető le.
Készítette  -= Pi =-. Köszönet érte.

Források

Solomon Perel: Europa Europa
Csiger Ádám:  „Jézus Krisztus zsidó volt” Agnieszka Holland-portré
http://www.filmtett.ro/cikk/3201/jezus-krisztus-zsido-volt-agnieszka-holland-portre
Ruth Geffner : Europa, Europa The Story of Solomon Perel
http://www.history.ucsb.edu/faculty/marcuse/classes/33d/projects/jewishlife/JewishPerelRuth.htm
A Nürnbergi Törvények
http://www.kurt-bauer-geschichte.at/PDF_Lehrveranstaltung%202008_2009/13_Nuernberger_Gesetze.pdf
Mark Enmeier: Jewish Life in Germany: How Some Mischlinge Survived the Holocaust
http://www.history.ucsb.edu/faculty/marcuse/classes/33d/projects/jewishlife/JewishSoldiersMark.htm
Rényi Pál Dániel: “Még mindig mélyen bennem van” – Solomon Perel író náci és zsidó identitásáról
http://magyarnarancs.hu/belpol/meg_mindig_melyen_bennem_van_-_solomon_perel_iro_naci_es_zsido_identitasarol-73565
Agnieszka Holland: Viewing History Through The Filmmaker’s Lens
http://www.nga.gov/content/dam/ngaweb/audio-video/pdf/agnieszka-holland.pdf
Stephen Engelberg: A Life Stranger Than the Movie, ‘Europa, Europa,’ Based on It
http://www.nytimes.com/1992/02/19/movies/a-life-stranger-than-the-movie-europa-europa-based-on-it.html
Bernard Weinraub: German Film Makers Express Support for ‘Europa’
http://www.nytimes.com/1992/01/28/movies/german-film-makers-express-support-for-europa.html

 


 

Az anyukám (2005)

Eredeti címe: Äideistä parhain

Az „IDEGEN VILÁGBAN” filmsorozat két korábban megtekintett filmje (Az ígéret földje és a Kikötői történet) olyan cselekményeket dolgoztak fel, amelyekben a szegény országokból (a harmadik világból) származó emberek igyekeznek illegálisan eljutni a békésebb és gazdagabb világba. Idegen világba kerülni persze másképpen is lehet, például úgy, hogy szervezetten menekítenek ki gyermekeket háborús övezetből. Ilyen történetet dolgoz fel a 2005-ben készült Az anyukám című finn-svéd film. Ez a film azoknak a mintegy 70-80000 gyereknek egyikéről szól, akiket a második világháború idején menekítettek ki Finnországból zömében Svédországba. Ez az evakuációs program volt a XX. század egyik legnagyobb szabású gyerekmentő akciója. Finnország tekintetében különösen jelentős volt ez az evakuációs program, mert a kimenekített gyerekek számaránya meghaladta az ország akkori lakosságának 2 %-át, ami azt jelentette, hogy a gyerekek összlétszámára vetítve ez ennek az értéknek a többszörösét tette ki.

A történelmi háttér

Finnország a második világháború idején 3 különböző háborút folytatott:
1939-1940 között az u.n. Téli Háborút, a Szovjetúnió ellen
1941-1944 között az u.n. Folytatott Háborút. A finnek ezt a háborút Jatkosota-nak hívják, („jatko” folytatást, „sota” háborút jelent). Ez az elnevezés arra utal, hogy ez a háború az előző, félbeszakadt (Téli) háború folytatása.
1944-1945 között a Lappföldi Háborút a németek ellen.

Kelet-Európa felosztása

1939 augusztus 23-án Moszkvában V. M. Molotov és J. von Ribbentrop aláírták a német–szovjet megnemtámadási szerződést, amelyben a felek a szerződéshez csatolt titkos záradékban megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról. Ez utóbbi szerint Finnország a szovjet érdekszféra részét képezte.

Kelet-Európa felosztása
Kelet-Európa felosztása

1939 augusztus 31-én lengyel egyenruhába öltözött német ügynökök rátámadtak az akkor Németországhoz tartozó gleiwitzi rádióállomásra azzal a céllal, hogy az „aggresszió” ürügyet szolgáltasson Lengyelország megtámadására. Mint ismeretes, másnap, szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, majd mintegy két hétre rá, 17-én a Vörös Hadsereg bevonult az ország keleti részére.

Emléktábla Glivice-ben
Emléktábla Glivice-ben

A Téli Háború

Mindeközben a szovjet kormány előbb titkos, majd nyílt tárgyalásokat folytatott Finnországgal, melyben területcserét javasolt. Abból a célból, hogy Leningrád védelmét biztosítani tudják, a várostól akkor 25 km-re fekvő határt 70 km-távolságban húzzák meg. Cserébe a szovjetek kétszer akkora (gyéren lakott) területet ajánlottak fel Karélia északi részén. Ezen kívül katonai bázisokat is akartak létesíteni Finnországtól bérelt területen. Ezeket a feltételeket a finn kormány nem fogadta el és 1939 november 13-án a tárgyalások félbeszakadtak. November 30-án a szovjet hadsereg a korábban megkötött szovjet-finn megnemtámadási szerződést semmibe véve átlépte Finnország határát, és még aznap a légierő bombatámadást intézett Helsinki ellen.

A mainilai incidens helyszine
A mainilai incidens helyszine

A támadás formális okául az u.n. mainilai incidens szolgált. A szovjet verzió szerint november 26-án a határ melletti szovjet falucskában állomásozó szovjet katonákat öltek meg Finnország területéről leadott ágyúlövésekkel. A finn kormány visszautasította ezt a feltételezést. (Emlékezzünk csak, ez az eset csupán hónapokkal történt a gleiwitzi provokáció után!) Az eset felidézésében ma is különböző változatokat lehet találni. Egy finn történelemkönyv szerint az orosz archívumok megnyitása után kiderült, hogy a belügyesek csapatának, akik az akciót végrehajtották, egyenesen A. Zsdanov vezető szovjet politikus adta ki a parancsot. A RIA – a hivatalos orosz hírügynökség – szerint viszont a mainilai incidensről a peresztrojka idején napvilágot látott dokumentumok több verziót tartalmaztak, többek között olyat is, miszerint nem is voltak sem sebesülések, sem halálos áldozatok. Bár ez utóbbi verziót nem tartom valószínűnek, még ha az igaz is lenne, az nem kétséges, hogy a támadást nem a finnek provokációja váltotta ki.

A Téli Háború – amit a szovjet vezetés – mintegy villámháborúnak képzelt el, – enyhén szólva – nem hozott  átütő szovjet sikert. A harcok ugyancsak elhúzódtak, és csupán az 1940 március 13-án megkötött békeszerződéssel értek véget. Finnország nagyobb engedményekbe volt kénytelen beleegyezni, mint amilyeneket a szovjet fél korábbiakban követelt még a tárgyalások során.

A Folytatott Háború

A moszkvai békeszerződés megkötését követően mintegy másféléves béke következett, ezalatt Finnország a német politikához közeledett. Végezetül 1941 június 22-én, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, Hitler maga jelentette be, hogy a finnek és németek szövetségesként harcolnak. Ezzel szemben a finnek fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy nem szövetségesei a németeknek, külön háborút viselnek a Szovjetunóval szemben, ami történetesen időben egybeesik a nagy szovjet-német háborúval. Finnország úgymond Németországnak nem szövetségese, csupán együttműködő hadviselő fél. (Én ez utóbbi mondást képtelen vagyok értelmezni: három ország között háború zajlik, kettő egy időben megtámadta a harmadikat, de nem szövetségesek, csak a közös ellenség ellen együtt harcolnak. És akkor mit csinálnak a szövetséges hadviselők?)

Az 1941-es támadást követő háborút a finnek a „Téli Háború” folytatásaként tartják számon, innen ered elnevezése a „Folytatott Háború” is. A finn csapatok olyan szovjet területet is megszálltak, ami korábban nem tartozott országukhoz. A „Folytatott Háború” 1944 szeptember 19-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezménnyel ért véget. Ennek értelmében – többek között – visszaállították az 1940-es határokat, Finnország háborús jóvátételt köteles fizetni, és a finneknek ki kell verni a Lappföldről az ott állomásozó német hadosztályokat.

A gyermek evakuációs program

A Téli Háború kezdetén egy svéd szervezet (Centrala Finlandshjalpen) tervet dolgozott ki arra, hogy finn gyerekeket kimenekítsék a háború sújtotta területekről. Rövidesen Dániával és Norvégiával is kapcsolatba léptek, de a 70-80000 evakuált gyerek zömében Svédországban kapott menedéket (4000 gyerek Dániába, míg néhányszáz gyerek Norvégiába került). A programba 12 évnél fiatalabb gyerekeket vontak be, a 3 éven aluli gyerekeket édesanyjuk is elkísérhette. A testvéreket igyekeztek ugyanannál a nevelőcsaládnál elhelyezni, ám erre nem volt mindig lehetőség. Megérkezéskor a gyerekeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd az egészségesek nevelőcsaládhoz kerültek.

Gyermekek indulnak Svédországba
Gyermekek indulnak Svédországba

A mentőakció célja az volt, hogy megóvja a gyerekeket a nélkülözéstől és háború borzalmaitól. Az akciónak – a kétségen kívüli pozitív hatása mellett -, voltak negatívumai is. Egy részletes kutatás feltárta, hogy bár a programban részt vett gyerekek zöme komolyabb trauma nélkül élte túl a mentőakciót, 15 százalékuk további életére komoly hatást gyakorolt az evakuáció. Többeknél még felnőtt korukban is depressziót és gyökértelenséget lehetett tapasztalni.
A fenti hátrányokat szakértők annak tudják be, hogy ha a gyerekeket elválasztják szüleiktől, az hosszú távú pszichológiai konzekvenciával járhat. Egy kutatás szerint a programban részt vett gyermekek 60 éves korukban mintegy 20 %-kal több depresszív szimptómákat mutattak, mint a kontrollcsoport tagjai. Amennyiben több mint 3 évig voltak távol családjuktól, ez az érték 33 %-ra növekedett. Problémát jelenthetett a gyerekek hazatérése is, a hosszú –esetleg többéves –„vendégeskedés” során a nevelőcsaládtól való elválás is emocionális problémát okozott a gyermekeknél. Ilyen problémát dolgoz fel Az anyukám című film is, amelynek középpontjában a főszereplő anyjához és nevelőszüleihez való viszonya áll.
Arról, hogy pontosan mikor is játszódik Az anyukám című film, csupán egy biztos támpontunk van: az egyik jelenetben a fogadó anyuka megmutatja a két évvel korábban tengerbe fulladt kislánya sírját, ahol az 1942-es évszámot láthatjuk. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a film eseményei 1943-44-ben zajlanak, a Folytatott Háború idején.

Az anyukám cselekménye

A film Heikki Hietamies (1933) könyvének megfilmesítése. Tényként csak ennyit tudtam összekaparni. A szerző életkorát tekintve azonban feltételezem, hogy önéletrajzi indíttatású történetet vittek filmvászonra. A történet vázát a felnőtt Eero és édesanyja beszélgetése képezi.
erdoA filmet mintegy kettős keretbe foglalják az alkotók, a kezdeti képsorok (még a címet megelőzve) Eero-t a főszereplő kisfiút mutatják, aki egy erdő közepén áll, a csillagokat nézi és egy felnőtt ember hangján kérdezi: „Anya, még emlékszel hogyan kezdődött az egész? Még emlékszel hogyan kezdődött a háború?”, majd (szovjet) bombázók támadása töri meg a csendet. Pontosan ugyanezek a képsorok zárják a filmet.
A második keretet a felnőtt Eero és idős édesanyja beszélgetése képezi, a film elején a fiú születésnapi ajándékot hoz anyjának. A beszélgetésből kitetszik, hogy anyja és fia meglehetősen elhidegült viszonyban vannak. A film végén a beszélgetés lezárása előzi meg a külső keret képeit, azt látjuk, hogy kettejük kapcsolata oldódik. Érdekesség, hogy ebben az alkotásban a filmekben gyakran alkalmazott időbeli ugrásoknál a fekete-fehér(múlt), illetve színes (jelen) képsorok megcserélődnek, a jelent képező anya-fiú beszélgetéseket látjuk fekete-fehér felvételeken.
beszelniA gyermek Eero édesapja meghal a háborúban, édesanyja egyedül maradván elküldi őt a gyermekmentő akcióval Svédországba. A nevelőapa (Hjamar) szeretettel fogadja a fiút, a nevelőanya (Signe) azonban visszafogottan viselkedik vele. A fiú sem könnyen barátkozik meg új helyzetével, amire még rárakódnak a nyelvi nehézségek, ugyanis a fiú nem tud svédül, a család meg nem beszéli a finn nyelvet.
vacsoraA későbbiekben megtudjuk Signe visszafogottságának okát, ő kislányt akart befogadni, hogy helyettesítse korábban vízbe fulladt hatéves lányát. Az idők folyamán azonban meghitt anya-gyermek kapcsolat alakul ki Signe és Eero között. Eero (valamint a nevelőcsalád) és Kristi között nem szakad meg a kapcsolat, ritka telefonhívások és levelek érkeznek az édesanyától. Megtudjuk, hogy Kristi a német katonai parancsnokságra ment el dolgozni, és egy idő után kapcsolatot létesített egy német tiszttel, aki magával akarja vinni hazájába. Kristi levelt ír Signe-nek, kérve, hogy nevelje fel fiát, de kérését tartsa titokban a gyerek előtt. Eero azonban megtudja, hogy édesanyja nem akarja felnevelni. (Itt azért egy kissé megbicsaklik a meseszövés. Tudjuk, hogy Kristi nem tud svédül, Signe meg nem tud finnül, hogyan leveleznek akkor?)
level
A háború véget ér, a mentőakcióban részt vett gyerekek visszatérhetnek családjukhoz. Kristitől megint levél érkezik, tudatja, hogy német szeretője eltávozott, de nem vitte magával, ezért szeretné fiát visszakapni. (Most viszont Stigne titkolja ezt a nem lényegtelen mozzanatot a gyerek elől.)  Mivel a fiú és a svéd nevelőcsalád között erős érzelmi kapcsolat jött létre, sem Eero nem akar visszamenni édesanyjához, sem Stigne nem akarja elengedni őt. Végül azonban erőszakkal mégis hazaviszik a gyereket édesanyjához, aki még a gyerek érkezésekor is késve érkezik a kikötőbe. Hát, ez sem tett jót kettejük kapcsolatának.

***

Bár ez a film nem mentes melodrámai mozzanatoktól (pl. az előbb vázolt jelenet), véleményem szerint jól bemutatja, hogy mennyi problémát okozhat gyerekek idegen környezetbe (világba) emelése. Bemutatja, hogy milyen mély hatást gyakorolhat a szülök, gyermekek és nevelőszülők érzelmi életére.

A film fő alkotói

Rendező: Klaus Härö (1971)

Tizenöt flmet, közöttük 5 nagyjátékfilmet rendezett, 33 díjat nyert el különböző filmfesztiválokon. Legutóbbi filmjét (A vívó 2015) Golden Globe (A legjobb idegennyelvű film) díjra jelölték.
haro

Signe szerepében Maria Lundqvist (1963)

Több mint negyven filmben szerepelt. Főképpen vígjátékokban, zenés darabokban (musical) szerepelt. Az anyukám –ban nyújtott alakítása is bizonyítja, hogy sokoldalú színésznő.
signe

Hjamar szerepében Michael Nyqvist (1960)

Sokat foglalkoztatott színész (több mint 90 filmszerepet játszott el). Nevelőszülőknél nőtt fel, akik egyéves korában nevelőotthonból hozták ki, és adoptálták. Felnőtt volt (már gyermekei voltak), amikor megkereste természetes szüleit, akikkel azóta jó kapcsolatban van.
hjamar

A magyar felirat ITT található.

Források

Eino Jutikkala és Kauko Pirinen: Finnország története

Советско-финская война 1939-1940 годов (Зимняя война)
https://ria.ru/spravka/20141130/1035685947.html
Юрий Никифоров, Руслан Субханкул: Освещение истории советско-финляндской войны 1939—1940гг. в отечественной историографии
http://www.perspektivy.info/history/osveshhenije_istorii_sovetsko-finlandskoj_vojny_19391940gg_v_otechestvennoj_istoriografii_2010-03-11.htm
Aura Korppi-Tommola:War and children in Finland during the Second World War
Paedagogica Historica
Vol. 44, No. 4, August 2008, 445–455
https://www.scribd.com/document/157421926/War-and-children-in-Finland-during-the-Second-World-War
C. Heilala and  N. Santavirta: Unveiling the War Child Syndrome: Finnish War Children’s Experiences of the Evacuation to Sweden During WWII from a Lifetime Perspective
Journal of Loss and Trauma International Perspectives on Stress & Coping vol. 21 (2016) pp. 575-588
http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/15325024.2016.1161425?journalCode=upil20&
Merja Paksuniemia, Tuija A. Turunenb, Pigga Keskitaloc: Coping with Separation in Childhood – Finnish War Children’s Recollections about Swedish Foster Families
Procedia – Social and Behavioral Sciences  – Social and Behavioral Sciences  vol. 185 ( 2015 ) pp. 67 – 75
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1877042815022119
Anu-Katriina Pesonen, Katri Raikkonen, Kati Heinonen, Eero Kajantie, Tom Forsen and Johan G. Eriksson: Depressive Symptoms in Adults Separated from Their Parents as Children: A Natural Experiment during World War II
American Journal of Epidemiology Vol. 166, (2007) pp. 1126-1133
http://aje.oxfordjournals.org/content/166/10/1126.full
Richard Propes: “Mother of Mine” Review
http://theindependentcritic.com/mother_of_mine

joem18b :Äideistä parhain (Mother of Mine) (2005)
https://joem18b.wordpress.com/2010/05/05/aideista-parhain-mother-of-mine-2005/

 

 

 

 

 

A félelem megeszi a lelket (1973)

Eredeti címe: Angst essen Seele auf

1beszed

- Képzeljétek, ma megszólítottak a metrón. Engem, egy öregasszonyt!
- Egy vendégmunkás. Meg akart hívni egy kávéra.
- Ezek semmitől se tartanak.
- Ezeknek semmi se szent. Még az ember kora sem.
- Mocskos disznók.
- Ahogyan ezek élnek!
- Az egész család egy szobában. Ezeket csak a pénz érdekli.
- Talán nem találnak tisztességes lakást.
- Ugyan! Ezek sóherok.
- Sóher, mosdatlan disznók.
- És csak a nőkön jár az eszük. Egész nap csak ezen.
- De hát dolgoznak is. Azért jöttek, hogy munkát kapjanak.
- Butaság, Emmi!
- Nézd csak meg a pályaudvaron! Lumpenek.
- Egyik se dolgozik.
- Így igaz! A mi pénzünkön élősködnek, nézd csak meg az újságokat!
- Minden napra jut egy megerőszakolás, és hasonlók.

Ez a beszélgetés nem manapság hangzott el, hanem a több mint 40 éve, a legendás német rendező R.W. Fassbinder 1973-ban forgatott „A félelem megeszi a lelket” című melodrámájában. Hát persze, az idegenek/bevándorlók/migránsok elleni hangulatkeltés nem új keletű jelenség. Az elutasításról és elfogadásról szóló filmet így csaknem egy félévszázad után is érdemes (újra) megnézni. A film eredeti címe „Angst essen Seele auf” nyelvtanilag hibás, utalva a férfifőszereplő rossz német tudására. A korrektebb fordítás talán így hangozhatna: „A félelem eszik a lelket”. A film akkor készült, amikor a német gazdaságnak igen nagy szüksége volt a munkáskézre, ezért örömmel fogadták a betelepülő vendégmunkásokat. Igen nagy számú török költözött ekkor az akkori NSZK-ba, így sokan úgy emlékeznek erre a filmre, hogy török főszereplője van, holott Ali marokkói származású.

A film cselekménye

A korabeli „mában” játszódik. Emmi, az özvegy takarítónő betér egy kocsmába, ahol zömében keleti származású vendégek tanyáznak. Ali a mintegy húsz évvel fiatalabb marokkói férfi felkéri táncolni, tancolnakbeszélgetni kezdenek, majd a férfi hazakíséri az asszonyt, és nála tölti az éjszakát. Vonzalom alakul ki kettejük között, és annak ellenére, hogy környezetük (az asszony gyerekei, a szomszédok, a kollégák) ezt rossz szemmel nézik, összeházasodnak.
csaladNászútjukról visszatérve más helyzetet találnak. A szomszédok is elfogadják Alit, a boltos is vissza akarja szerezni régi vevőjét, ezért kedveskedik az asszonynak. Még a gyerekek is elfogadóbbak lettek, szükségük van a nagymamára, hogy vigyázzon az unokákra. A kolléganők is megenyhültek, új áldozatot találtak egy jugoszláv munkatársnő személyében.
Azonban Emmi és Ali idilli kapcsolata hamarosan megromlik. A férfi egyre gyakrabban jár vissza a film elején megismert kocsmába, feleleveníti viszonyát a pincérnővel, Barbarával. Nála tölti ez éjszakát, és nem is megy haza asszonyához. Emmi felkeresi a kocsmát, kérleli Alit, hogy térjen vissza hozzá. Elmondja, hogy megérti a férfi igényeit, teljes szabadságot ad neki, csak jöjjön haza.
Ali hirtelen összeroskad, kórházba viszik, ahol kiderül, hogy gyomorfekélye van, ami az örökös stressz következménye.

Az alábbi beszélgetés zajlik le az orvos és Emmi között:
Orvos: Gyakorlatilag reménytelen. Nem jogosult szanatóriumra, csak operációra.Egy fél év múlva megjelenik az újabb fekély.
Emmi: És Õ?
Orvos: Biztosan tünetmentes lesz, de fél év múlva újra itt fekszik.
Emmi: Nem. Nem. Biztosan nem.
Emmi ugyanis – érthető módon – szeretné, ha meg tudná akadályozni a betegség kiújulását. Hogy ez sikerül-e, az már nincsen benne a filmben, az utolsó képkockákon a pityergő Emmit látjuk Ali betegágyánál.
korhaz

Előzmények

A film alapját egy újsághír képezte. A történet még 1970-ben „Az amerikai katoná”-ban jelenik meg először. Egy szállodában a szobalány (Margarethe) meglehetősen bizarr körülmények között az ágy sarkára szobalanyülve meséli el a következő történetet: „Hát a boldogság, az nem mindig vidámság. Hamburgban volt egy takarítónő, akit Emminek hívtak. Úgy hatvan-hatvanöt éves lehetett. Egyik nap, amikor hazafelé ment, borzasztóan rázendített az eső, ezért betért egy kocsmába, olyan vendégmunkás-kocsmába. Leült, és rendelt egy kólát. Hirtelen egy férfi felkérte táncolni. Rendkívül magas, jól megtermett, széles vállú volt. Emmi úgy érezte, hogy ugyancsak jó vele táncolni. A férfi azután odaült Emmi asztalához, beszélgetni kezdtek. A férfi elmondta, hogy nincs lakása, erre Emmi felajánlotta, hogy aludjon nála. Otthon azután együtt aludtak, és néhány napra rá a férfi azt mondta, hogy össze kéne házasodniuk. Az esküvő után Emmi hirtelen megfiatalodott, hátulról olyan 30 évesnek nézett ki. Fél éven át eszeveszetten boldogok voltak, mintha örökké ünnepeltek volna. Egy napon azonban Emmi halott volt. Meggyilkolták, és a nyakán egy pecsétgyűrű nyomai látszottak. A férjet letartóztatta  a rendőrség, akinek a gyűrűjén egy nagy A betű volt. Ő azonban azt mondta, hogy nagyon sok Ali nevű barátja van, és mindegyiknek van pecsétgyűrűje. Ekkor minden Ali nevű törököt kihallgattak Hamburgban, de sokan közülük már megint Törökországban voltak, a többiek meg semmit sem értettek az egészből…”

A film másik forrása – Fassbinder saját véleménye szerint is – Douglas Sirk dán/német/amerikai rendező „Amit megenged az ég” 1955-ben készült hollywoodi alkotása. Fassbinder Sirket mintegy mesterének tekintette, akiről így nyilatkozott Igen, amióta láttam néhány filmjét, és megpróbáltam írni is róluk, Sirk mindenben benne van, amit azóta csináltam. Nem maga Sirk, hanem amit tőle tanultam…”.

A „Mester” filmje egy amerikai kisvárosban játszódik, ahol egy jómódban élő özvegy szerelmi viszonyt kezd egy nála fiatalabb, társadalmi rangban alatta álló fiatalemberrel, egy kertésszel. Ezt a kapcsolatot sem az asszony felnőtt gyermekei, sem baráti köre nem képes elfogadni. A két film közötti rokonság teljesen világos. A képlet: a társadalmi ranglétrán magasabb szinten elhelyezkedő nő viszonya egy sokkal fiatalabb férfival a környezet számára nem elfogadható. (Az azért elgondolkodtató, hogy Fassbinder filmjének főszereplői között, miért a takarítónő helyezkedik el magasabban a ranglétrán, és nem az autószerelő. A válasz erre a kérdésre persze egyértelmű: a nő német, a férfi marokkói.) Érdekesség, hogy Sirknek ez a filmje nem csupán Fassbinderre hatott, Todd Hayness Oscar díjra jelölt „Távol a mennyországtól” című filmje is hasonló történetet dolgoz fel.

A rendező/forgatókönyvíró/zeneszerző/producer:
Rainer Werner Fassbinder (1945-1982)

Fassbinder a "Félelem megeszi a lelket" c. filmben
Fassbinder a “Félelem megeszi a lelket” c. filmben

A német filmtörténet megkerülhetetlen alakja. Mivel számos könyv jelent meg róla (többek között magyarul is), nincs értelme ebben a filmismertetőben ismételhetni a már többször leírt dolgokat, csupán egy-egy általam fontosnak ítélt mozzanatot villantok fel.
Rövid (15 éves) alkotói pályafutása alatt mintegy 60 film létrehozásában volt kulcsszerepe. Ezen kívül színdarabokat írt és rendezett, többet ma is játszanak. (Egyik darabját, a később filmre is vitt „Petra von Kant keserű könnyei”-t nemrég mutatta be a budapesti Katona József Színház.) Sőt, egy korai színdarabját („Vízcseppek a forró kövön”) 1999-ben vitték filmre, míg „A szenny a város és a halál”című darabja alapján készült 2012-ben egy film. Munkamániás volt, összefolyt magánélete és munkája, így nem csoda, hogy többnyire azonos szereplőgárdával dolgozott. Hogy miképpen tanult meg filmet készíteni? Erről így vallott: „Úgy tanultam meg filmet csinálni, hogy csináltam őket. Lanton is csak az tanul meg játszani, akik játszik lanton. Az egyik filmnél hangmester voltam, a másiknál rendezőasszisztens, egypár filmben magam is játszottam. … És persze nagyon sokat jártam moziba, három éven keresztül naponta két-három alkalommal ott ültem a vászon előtt, sőt volt, hogy négy filmet is megnéztem. Nem voltam válogatós…”

Egy biztos. Filmet készíteni sikerült megtanulnia.

A film két főszereplője: Ali (El Hedi ben Salem) és Emmi (Brigitte Mira)

ali_emmi

Ali szerepében:El Hedi ben Salem (1935-1977)

Egy kis marokkói faluban született berber családban, korán (15 évesen) megnősült. Már öt gyereke volt, amikor az 1970-es évek elején elhagyta családját, és Európába költözött. Fassbinderrel 1971-ben ismerkedett meg egy melegek által látogatott párizsi fürdőben. (Az, hogy a rendező mit keresett ott, az nem kétséges, ugyan Fassbinder kétszer is megnősült, nyíltan vallotta magát homoszexuálisnak. Hogy Salem mit keresett ott, azt csak feltételezni lehet, hiszen nem tudjuk, hogy miből is élt Párizsban.) Miután egymásra találtak, Salem Németországba költözött, és élettársi kapcsolatba lépett a rendezővel.

salem_es_rainerEzután kisebb szerepeket kapott Fassbinder filmjeiben, míg 1974-ben megkapta a férfi főszerepet a „Félelem megeszi a lelket” filmben. (Talán az ő származása késztette a rendezőt, hogy ellentétben a korábbi filmben elhangzott történettel Ali nem török, hanem marokkói származású lett.)
Amíg Salem Rainerrel (Fassbinderrel) élt együtt, két fiát Németországba hozatta, de ez nem volt igazán jó ötlet, a felnőttek életmódja nem volt alkalmas gyereknevelésre. Az egyik gyerek hamar visszament Marokkóba, a másik nevelőotthonba került. Salem és Rainer viharos együttélését végül a rendező Salem ivása és durvasága miatt megszakította. Ezután Salem még többet kezdett inni, és részeg állapotban 3 embert (nem életveszélyesen) leszúrt. Ezután Franciaországba menekült, ahol letartóztatták. 1977-ben a Nimes-i börtönben felakasztotta magát. Halálát hosszú ideig titkolták Fassbinder elöl. Egy 2012-ben, Salemről készült dokumentumfilmben (My name is not Ali – Ali im Paradies ) elhangzott nyilatkozatok szerint családja máig kételkedik Salem öngyilkosságában, fiai reménykednek abban, hogy még él.
ali_fiaAli fia nyilatkozik a filmben, kezében apja útlevele

Emma szerepében:Brigitte Mira (1910-2005)

miraMira hosszú élete során 171 (!) filmben szerepelt. Ezek közül a „Félelem megeszi a lelket” kétségen kívül a leghíresebb alakítása, amiért megkapta a német filmkritikusok díját. Rendkívül változatos szerepekben lépett fel, táncolt operában és kabarékban, énekelt operában és operettben, valamint fellépett prózai szerepekben is.

miese
Brigitte Mira a náci propagandafilmben

A filmmel való megismerkedése több mint figyelemreméltó. Első szerepét egy náci propagandafilm sorozatban (Liese und Miese) játszotta. Ezeket a filmeket a mozikban mintegy a híradó mellékleteként játszották. A filmekben Liese volt az, aki a náci hatalom szerint jól viselkedett és Miese (akit Mira alakított) volt az, akit el kellett ítélni. Ezzel kapcsolatosan két érdekességet kell megemlíteni. Először is, a filmeket 10 rész után le kellett venni a műsorról, mert a közönségnek Miese volt a szimpatikusabb, ami ugyebár nem felelt meg a göbbelsi propaganda céljainak. Másodszor, Brigitte Mira nem is szerepelhetett volna filmben, ugyanis a náci törvények szerint félzsidó volt, ami persze kizárta a szerepléstől. Az, hogy mégis játszhatott, az úgy volt lehetséges, hogy Mira hamis dokumentumokkal élt, ezért azután a náci rezsim végéig színpadon maradhatott. A háború után pályája egyre magasabbra ívelt, még 2002-ben (92 éves korában) is részt vett egy gálashow-n.

A stáblista megtalálható a magyar illetve angol film adatbázisban.

A film megtalálható a youtube-on.

Források:

Megyeri Lili: Rainer Werner Fassbinder
Ch. B. Thomsen: R.W.Fassbinder. Leben und Werk eines masslosen Genies
R.W.Fassbinder Írások, beszélgetések

 

Kikötői történet

Eredeti címe: Le Havre (2011)

Az elmúlt alkalommal “Az ígéret földje” című filmben azt láttuk, hogy gyerekek a jobb élet reményében veszélyekkel teli viszontagságos útra szánják el magukat. Útjuk során segítséget nem kapnak, mindenki kihasználja őket. Kétségtelen, hogy a migránsokat – jöjjenek a harmadik világból, vagy egy szomszédos országból, a helyi lakosok nem mindig fogadják kitörő lelkesedéssel. (Itt közbevetem, hogy ez a nemrégiben elterjedt „migráns” szó, meglehetősen furcsán hangzik. Eddig a kivándorló (emigráns) és bevándorló (immigráns) szavakat használatuk. Adná magát ezért, hogy ne az idegen hangzású migránst használjuk, hanem egyszerűen a „vándorló” szóval illessük a jövevényeket.) Az idegenellenes propaganda is nemzetközi jelenség. Alább látható egy angliai plakát, ahol a bevándorlók ellen uszítanak. (Megjegyzem, ott a bevándorlók elleni harc az EU állampolgár kelet-europaiak ellen irányul.)

EVENT PH-2016.7.7 BREXIT WEBINARHetente 5000 új ember telepedik itt le.
Mondj NEM-et a tömeges bevándorlásra hisztériára

Vannak persze – ha nem is többségben – olyanok is, akik megértik, hogy miért menekülnek emberek a háború, az éhínség és a terror elől. Ilyen emberekről szól ez a film.

Tuntetes9A „Kikötői történet” forgatókönyv iró-rendezője, Aki Kaurismäkit egy nyilatkozatában arra a kérdésre, hogy mi inspirálta a film elkészítésére, a válasz ez volt: „Egyre több cikket olvastam, egyre több TV híradót láttam azokról az emberekről, akiknek Európa boldog földjét ígérték, ám a Földközi tengerbe fulladtak, ők aki telve reménnyel indultak el. És ez engem elkezdett nagyon zavarni. Tehát mit csinálhatok? Filmet. Lehet, hogy flegmának néznek engem, de én nagyon szentimentális vagyok…”

Az illegális bevándorlókról szóló filmek nagy része a menekülők megpróbáltatásairól, kihasználásukról és kiszolgáltatottságukról szól. Aki Kaurismäki viszont nem ilyen filmet akart készíteni. Erről így nyilatkozott: „ …Minden erőmmel a Le Havre végét olyanra akartam megcsinálni, hogy a nézőknek ne legyen okuk a pesszimizmusra. Hiszen annál semmi sem lehet jobb, mint vidám hangulatban kijönni a moziból…. Néhány próbavetítést is rendeztem, hogy megnézzem a nézőközönség reakcióját a film végéről. Ha a nézők nem mosolyogtak volna, akkor megértettem volna, hogy hiába forgattam le a filmet. Amúgy ha a nézők hangosan nevettek volna, az is elkeserített volna.”

A film

egy mesevilágba viszi el a nézőt. Le Havre kikötőjében egy Londonba szánt konténerből emberi hangot hall meg egy arra járó dokkmunkás. kontainerAmint a francia hatóságok (rendőrök és határőrök) felnyitják a konténer ajtaját, ott afrikai migránsokat találnak. A csoport tagjait a hatóságok elzárják, azonban Idrissának, egy kamasz fiúnak – szülei jelzésére – sikerül elmenekülnie. A gyerek összetalálkozik Marcel Marxxal, a jobb napokat megért idős cipőpucolóval, aki őt befogadja befogadházába. Bár Marcel felesége súlyos beteg, a férfi hatalmas energiával veti bele magát Idrissa további útjának megszervezésébe. A környéken lakók is (egy feljelentgető szomszéd kivételével) mindent megtesznek azért, hogy a fiú eljusson rokonaihoz Londonba. Nem is csoda tehát, hogy a film végül óriási happy endd-del fejeződik be.
joutatBár – amint azt már többször megjegyeztem -, nem akarok botcsinálta filmesztéta szerepében tündökölni, most szokásomtól eltérően néhány gondolatot azért szükségesnek tartok leírni.
A legfontosabb talán az, hogy a film még 2011-ben a nagy „migráns válság” előtt készült. Ez egy optimista kicsengésű tündérmese. Nem arról szól, hogy milyenek az emberek, hanem arról, hogy milyen jó lenne, ha ilyenek lennének. A zord külső világgal, ahol a menekülőt az állam üldözi, szemben állnak az egyszerű emberek. Ezért talán nem véletlen, hogy a rendezőt nevezték már az utolsó marxistának is. A főszereplő (Marcel Marx) neve is arra utal, hogy ez nem teljesen légből kapott vélemény. Az is érdekes, hogy a cipőpucoló kutyáját Lajkának hívják, hiszen ez volt a neve annak a kutyának, amelyik előszőr kerülte meg a Földet egy szovjet űrhajón.

A rendező: Aki Kaurismäki (1957)

kaurismakiDolgozott mint postás, mosogató-fiú és filmkritikus, egy ideig hajléktalanként is élt, többször töltötte az éjszakát rendörörsön „rossz magaviseletért”. 1977-ben jelentkezett a finn filmfőiskolára, de nem vették fel. Később a tamperei egyetemen újságírást hallgatott, de nem fejezte be tanulmányait. Filmes karrierjét bátyja, Mika Kaurismäki egyik filmjében kezdte el, aki 1978 és 1981 között Münchenben Film- és Televízió művészetet tanult az egyetemen. Mind a ketten termékeny filmesek, a ’80-as évek óta a teljes finn filmipar ötödét az ő alkotásaik tették ki. Bátyjával közös filmgyártó céget is alapított, de azután 20 éven át nem is beszéltek egymással. Erről azt nyilatkozta az őt kérdező újságírónak : „Olyan okból amit Önnek nem kell tudnia. Soha ne kerüljön gazdasági kapcsolatba az úgynevezett barátaival.”
34 filmet rendezett, nem csinál hosszú filmeket, szerinte egy film sose legyen hosszabb 90 percnél. Rendezett angol és francia (ilyen a Kikötői történet) nyelvű filmeket is.
Egyik leghíresebb munkája az 1989-ben készült „Leningrád cowboys menni Amerika”. Több filmjét trilógiába szoktak sorolni. Ilyen a „Proletár trilógia” (Árnyak a paradicsomban, Ariel és  A gyufagyári lány) valamint a „Finnország trilógia (Gomolygó felhők, A múlt nélküli ember és a Külvárosi fények) Egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a „Kikötői történet” is egy (kikötői) trilógia első része, bár a többi film nem egyhamar fog elkészülni.”  Kaurismäki egy-egy figurát több filmben is szerepeltet, ilyen Marcel Marx is, aki először az 1992-es „Bohéméletben” szerepelt (szintén André Wilms alakította).

Kaurismäki talán legelismertebb filmje „A múlt nélküli ember”, amely rangos díjat nyert el a 2002-es Cannesi Filmfesztiválon, és 2003-ban Oscar díjra is jelölték az idegen nyelvű filmek kategóriájában. A rendező azonban nem ment el a díjkiosztásra, mondván, hogy nincsen kedve fogadásra menni egy háborúban álló országba. A rákövetkező évben, amikor a „Külvárosi fények” című filmjét választották Oscar nevezésre, Kaurismäki elutasította a nevezést, mivel így akarta kifejezni nemtetszését az Egyesült Államok külpolitikájával kapcsolatosan.

Az utóbbi időben Kaurismäkit egyre jobban elismerik hazájában, mintegy „nemzeti hősként” tartják számon. 2008-ban a „Filmművészet Akadémikusa” megtisztelő címet kapta az államelnöktől.

Marcel Marx szerepében André Wilms (1947)

anndréSzámos szinházi szerepe mellett 82 filmszerepet játszott el. Többször dolgozott Kaurismäkival, Marcel Marx néven már szerepelt a rendező 1992-es Bohémélet című filmjében, ahol egy állandó anyagi gondokkal küszködő írót alakított. Az 1980-as évek óta színdarabokat és operákat is rendez. Érdekesség, hogy 1990-ben a Montpelier-i Nemzetközi Fesztiválon megrendezte Bartók „Kékszakállú herceg várát”.

Idrissa szerepében Blondin Miguel

idrissaakit párizsi iskolások közül választottak ki. Kaurismäki azt nyilatkozta, hogy nehéz választás volt, mert a végső rosta után megmaradt 5 gyerek közűl bármelyikük kitünően eljátszotta volna a szerepet.

Arletty szerepében Kati Outinen

katiFinn szinésznő, 54 filmszerepet játszott el, közöttük számos Kaurismäki filmben szerepelt.

A film fogadtatása

kedvező volt, 15 díjat nyert el, és további 32 díjra jelölték. A Cannes-i Filmfesztiválon a film két más (FIPRESCI és az Ökumenikus Zsűri különdíja) elismerése mellett az egyik szereplő, Lajka kutya, megkapta a „Kutya Pálma” különdíjat is.

A stáblista megtalálható a magyar illetve angol film adatbázisban.

A magyar felirat INNEN tölthető le,
melyet newstein készített az angol fordítás alapján. Köszonet érte.

Források

Aki Kaurismäki
http://cinecollage.net/aki-kaurismaki.html

Békés Bálint
Kikötői tündérek
http://www.filmtett.ro/cikk/2962/aki-kaurismaki-le-havre-kikotoi-tortenet
Váró Kata Anna:
A művészet mint öngyógyítás
http://nol.hu/kritika/20110831-a_muveszet_mint_ongyogyitas-1161851
Vajda Judit:
A humanista Kaurismäkinél a vesztesek is nyertesek – mert emberek.
http://filmvilag.hu/cikk.php?cikk_id=10916
Hungler Tímea 
Aki Kaurismäki: Kikötői történet
Szabadság, egyenlőség, testvériség
http://film.mindennapi.hu/cikk/kritika/szabadsag-egyenloseg-testveriseg/2011-12-29/11325
Simon Hattenstone:
Seven rounds with Aki Kaurismäki
https://www.theguardian.com/film/2012/apr/04/aki-kaurismaki-le-havre-interview
Eric Kohn
“Le Havre” Director Aki Kaurismäki: “I’m not interested in the upper class.”
http://www.indiewire.com/2011/10/interview-le-havre-director-aki-kaurismaki-im-not-interested-in-the-upper-class-51557/
Helen Barlow
Le Havre: Aki Kaurismaki interview
http://www.sbs.com.au/movies/article/2012/03/30/le-havre-aki-kaurismaki-interview
Ольга Кузнецова
Ничего в жизни не буду делать по примеру Вуди Аллена
http://izvestia.ru/news/511267

 

 

 

 

 

Az ígéret földje (2013)

Eredeti címe: Jaula de oro

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) szerint 2015 óta közel 1,2 millió menekült és migráns érte el az európai partokat, akik kockázatos utat tettek meg Szíriából, Irakból, Afganisztánból és más olyan országból, melyet háború, terror, vagy ínség fenyeget. A múlt év (2015) óta több mint 5000 ember vesztette életét, vagy tűnt el veszélyes útja során. A viszontagságos útra vállalkozók között a nők és felügyelet nélküli gyerekek száma egyre növekszik. Az Eurostat adatai szerint már 2014-ben is 23 160 szülő nélkül érkezett fiatalkorú kért menedékjogot az EU-ban, 2015-ben feltehetően ennél jóval többen voltak.

2014-ben hasonló válság jelentkezett az Egyesült Államok és Mexikó határán. Több mint 55 000 család és 57 000 felügyelet nélküli fiatal próbált bejutni az USA-ba. Zömük El Salvadorból, Guatemalából és Hondurasból indult, fő motivációjuk az erőszak, a terror, agyerekmigrans

Az USA-ba felügyelett nélkül érkezett gyerekek száma négy latin-amerikai országból.

bizonytalanság és a nyomor elöl való menekülés volt. A migránsok kérdése heves vita tárgya az USA-ban is, ott sem mindenki fogadja szívesen a frissen érkezetteket. A kaliforniai Murietaban 2014 nyarán heves tüntetés blokkolta a migránsokat, zömében nőket és gyerekeket szállító buszokat, hogy megakadályozzák bejutásukat az országba.

murieta

A tüntetők “STOP az illegális bevándorlásra!” és “Ébredj Amerika!” szövegű táblát tartanak.

Az igaz, hogy a bevándorlás/befogadás problémája korántsem egyszerű, de annak is talán a legkényesebb kérdése a felügyelet nélkül érkező gyerekek/fiatalok ügye. Ezért választottam az „Idegen világban” sorozat első alkotásaként „Az ígéret földje” című mexikói filmet.

A film keletkezése

A film rendezője, Diego Quemada-Díez mialatt Mexikóban egy dokumentumfilmet forgatott egy, a vonatállomás mellett lakó barátjánál szállt meg. Megfigyelte, hogy naponta haladtak el szerelvények telve északra igyekvő emberekkel. A házigazda családjával együtt Quemada-Díez is kijárt a vonatokhoz, hogy  élelmet és vizet adjon az USA-ba igyekvőknek. Eközben beszédbe elegyedett a ma csak migránsnak nevezett emberekkel, kikérdezte őket élettörténetükről. Ezek a beszélgetések késztették arra, hogy felkeressen guatemalai közösségeket, ahonnan ezek az emberek útra kelnek, végigkövesse a migránsok mexikói útvonalát, megnézze a várakozókat a határ mexikói oldalán. Az USA-ban is felkereste a fiatalkorúak börtönét, ahol a határsértésen rajtakapott gyerekeket őrzik. Az így született több mint 600 interjú anyagából válogatta ki a rendező a film forgatókönyvéhez a történet vázát. „…És akkor négy gyerek történetére koncentráltam, hogy elmondjam milyen lehetőségeket adunk mi fiatal gyerekeinknek, milyen világot teremtünk nekik ahhoz, hogy álmaikat valóra váltsák. Igen, el akartam mondani, mennyire értelmetlen militarizálni a határokat, kriminalizálni a migránsokat, börtönbe csukni őket. Az USA-ban mintegy félmillióan vannak lecsukva, akiknek egyetlen bűnük az, hogy átjöttek a határon…”- nyilatkozta a rendező.

A film alkotói

rendezoA rendező Diego Quemada-Díez (1969) Spanyolországban született, de 20 éve az amerikai kontinensen él, megszerezte a mexikói állampolgárságot. 1995-ben az angol Ken Loach mellet kezdett, segédoperatőr volt. Egy év múlva  az USA-ba költözött, az American Film Institute-ban szerzett diplomát. Számos neves filmrendező mellett volt operatőr, mintegy 20 film elkészítésében vett részt. Az ígéret földje az első általa rendezett nagyjátékfilm, amelynek forgatókönyvét is ő írta.
A film gyerekszereplői mindnyájan amatőr színészek.

A film címe

A film eredeti spanyol címe tükörfordításban „Az arany ketrec”. Több nyelven megtartották ezt a címet (pl. A Jaula de Ouro Portugáliában, La gabbia dorata Olaszországban, Zlota klatka Lengyelországban, Золотая клетка Oroszországban) de a nemzetközi forgalmazásban a „The Golden Dream” (Az arany álom) címmel terjesztik. Nálunk szerintem rossz szokás, hogy gyakran az eredetitől teljesen eltérő címet adnak a filmeknek, de ebben az esetben teljesen indokoltnak tartom. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy az „arany ketrec” a mexikói/del-amerikai köznyelvben az Egyesült Államokat jelenti. Erre utal az is, hogy egy 1987-es azonos című film a jólétben élő, de mégis szenvedő bevándorló történetét vitte filmvászonra, ezen kívül több filmsorozat is készült ezzel a címmel). Hogy honnan ered ez a kifejezés, azt nem tudom, de tény, hogy egy mexikói származású, az USA-ba bevándorolt folkegyüttes egyik dalának ez a címe. Ebben az egyik strófa így hangzik: (De que me sirve el dinero,/si estoy como prisionero,/dentro desta gran nacion,/cuando me acuerdo hasta lloro,/aunque la jaula sea de oro,/no deja de ser prision). Hevenyészett fordítása: Mit ér nekem a pénz,/ ha úgy élek, mintha börtönben lennék/ e nagy nemzet fiai között,/s ha ez eszembe jut, sírhatnék,/ bár ez a ketrec aranyból van,/ de mégiscsak börtön.) Így azért nem teljesen értem az alkotók címadását, hiszen ezek a gyerekek nem az aranyozott ketrecben szenvednek, hanem oda igyekeznek.

A film cselekménye

utvonal

Három guatemalai tinédzser Samuel, Sara és Juan hatatalmas útra szánja el magát, elidulnak észak felé az Egyesült Államokba, hogy megszabaduljanak a nyomortól. Sarát akkor látjuk meg először a filmben, amikor a haját vágja le, és leköti a mellét, hogy fiúnak nézzen ki, ezután fogamzásgátló tablettát vesz be. (Nem mellesleg

01szalag
ez a  jelenet nem a fantázia szüleménye. A rendező egy interjúban elmondta, hogy „annak a lánynak a története nagyon megrázott, aki elmondta nekem, hogy mielőtt útra kelt, anyukája levágta a haját, egy szalaggal átkötötte a mellét és fiúruhát adott rá, hogy lánya túlélje az utat és ne erőszakolják meg. Egy másik asszony meg elmondta, hogy fogamzásgátló tablettát vesznek be, mert tudják, hogy vagy megerőszakolják őket, vagy le kell feküdniük egy bevándorlási hivatalnokkal, vagy valaki mással, mert ez lesz az útlevél”.) Juan titkos zsebet varr a farmerjébe, hogy oda rejtse pénzét. Egyértelmű tehát, hogy a fiatalok nem teljesen naivan vágnak neki a veszélyes utazásnak. Egy csónakkal átjutnak a guetamalai-mexikói határon, majd Csauk, egy indián fiú, ki spanyolul sem tud, csatlakozik hozzájuk.

02csónak

Egy mexikói határőr elkapja és visszatoloncolja őket Guatemalába. Mivel a határ mellett tartják őket, könnyen visszamehetnek Mexikóba, de Samuel feladja, úgy dönt, hogy Guatemalában marad. Juan nem kedveli Csaukot, de Sara unszolására hármasban folytatják az utat északra. Észak-Mexikóban utaznak, ám katonák állítják le a vonatat, azonban sikerül a három fiatalnak megszöknie. Egy cukorültetvényen kezdenek dolgozni, de egy buli után Sara és Juan eredetileg le akarják rázni Csaukot hogy kettesben folytassák az utat, de végül hármasban mennek tovább.

Hamarosan drogkereskedők jelennek meg a vonatnál, leparancsolják az utasokat a vagonok tetejéről, holmijukat elszedik, és a nőket a néző számára ismeretlen helyre viszik. Sararól is kiderítik, hogy lány, és 03ezlanyamikor Juan és Csauk megpróbálják megvédeni őt, Juant megsebesítik, Csaukot leütik.

Amikor Csauk magához tér, ápolni kezdi Juant. Hamarosan rájönnek, hogy semmit sem tudnak Saraért tenni, ezért tovább indúlnak. A vonaton egy fiúval barátkoznak össze, aki azt ígéri, hogy munkát szerez nekik. Kiderül azonban, hogy ez pusztán csel volt, a fiú egy bűnöző 04gengszterekbanda karmai közé juttatja őket. A bandafőnök megtudván, hogy Juan földije, elengedi a fiút. Később Juan visszamegy a bandához, hogy az útra félretett pénzéből kivásárolja Csaukot, így mindketten tovább tudnak haladni céljuk felé.

Miután a két fiú megérkezik az amerikai határra, embercsempészek átjuttatják őket az „ígéret földjére”, de ott magukra hagyják őket a sivár vidéken. A két fiú gyalog folytatja útját a kopár hegyek között, ám 05keljfelCsaukot egy puskalövéssel leterítik, Juannak sikerül elmenekülnie. A következő képsorok Juant mutatják, amint egy húsfeldolgozó üzemben kemény munkát végez. A záró képsoron Juan rácsodálkozik a hóesésre, emlékezve arra, hogy Csauk azért indult el észak felé, hogy meglássa a havat.

A film fogadtatása

Kedvező volt, 37 díjat és további 21 jelölést kapott. A 2013-as Cannes-i Filmfesztiválon két díjat is elnyert, az „Egy bizonyos nézőpont” kategóriájának győztesével díjazták az alkotóközösséget, ezen kívűl a rendező egy különdíjat is kapott.
Részletek néhány magyar kritikából:

Tóth Nándor Tamás

Az „Ígéret földje” tehát több szempontból is különleges alkotás. Néha olyan volt, mint „A gyűrűk ura”, mert ahogy egyre távolabb jártak a főhősök, egyre több ellenséggel és egyre kevesebb segítséggel találkoztak. Ugyanakkor anti road movie is (mint az Országúti hajsza), azaz nem az út a lényeg, hanem maga a pokol. A felsoroltakkal szemben ez azonban a valóság bolygónk egy másik oldalán.

Soós Tamás

Az ígéret földje egyetlen hátulütője, hogy nem elemez, pusztán bemutat. Nem ábrázolja komplexen a szociális hátteret, nem tár fel összefüggéseket, nem keres magyarázatokat. A be- és kivándorlók passióját viszont olyan kifinomult, s mégis kalapácsként sújtó erővel meséli, hogy ezt kár is rajta számon kérni. Európai – és filmes – szemmel hitelt érdemlő a történet és annak szövése, mentes bármiféle pátosztól, túlzástól

Árva Márton

A La jaula de oro szikár krónikáját átszövi a társadalmi-politikai lelkiismeret furdalás, ami lehántja a történetről a kínálkozó műfaji kérgeket, és hőseihez hasonlóan csupaszon-védtelenül küzdi magát tovább az úton, ahol tömegek fordulnak meg, de célba érni csak keveseknek sikerül.

A stáblista megtekinthető a magyar és angol  nyelvű adatbázisokban

A magyar feliratot INNEN lehet letölteni,
köszönet érte macready-nak.

Források

Migrants in Europe
2011 edition
A statistical portrait of the first and second generation
http://ec.europa.eu/eurostat/documents/3217494/5727749/KS-31-10-539-EN.PDF

Beth Rowen:
Unaccompanied children entering the U.S. from Central America create a humanitarian crisis
http://www.infoplease.com/us/immigration/migrant-minors.html
AmyGoodman:
La Jaula de Oro”: New Feature Film is an “Epic Poem” of Migration through Mexico”
http://www.democracynow.org/2015/9/10/la_jaula_de_oro_new_feature
Robert Abele:
In ‘La Jaula de Oro,’ teens chase golden dream of America
http://www.latimes.com/entertainment/movies/la-et-mn-jaula-de-oro-review-20150828-story.html
“La Jaula De Oro” dal szövege:
http://www.lyricsfreak.com/l/los+tigres+del+norte/la+jaula+de+oro_20235717.html
angol fordítása:
http://lyricstranslate.com/hu/la-jaula-de-oro-golden-cage.html
Tóth Nándor Tamás
Gyerekek, cafatok – Az ígéret földje
http://www.filmtekercs.hu/kritikak/gyerekek-cafatok-az-igeret-foldje
Soós Tamás
Amerika csábít, Mexikó bedarál Diego Quemada-Díez: La jaula de oro / Az ígéret földje
http://www.filmtett.ro/cikk/3718/diego-quemada-diez-la-jaula-de-oro-az-igeret-foldje
Árva Márton
Az ígéret földje
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11762

 

 

 

 

 

 

 

Csokoládé (1988)

Eredeti cím: Chocolat

A gyerekszemmel sorozat záró filmje egy számunkra meglehetősen idegen, a (nagyjából) letűnt múltba kalauzol el bennünket, egy gyarmaton élő család világába. A film inkább vizuális, mint verbális eszközökkel ábrázolja az emberi kapcsolatokat. Látjuk a fehérbőrű család és a fekete szolgák közötti kapcsolat visszásságát, szöges ellentétbe állítva azzal, ahogyan a házigazdák viszonyulnak fehér vendégeikhez.
Ez a film is önéletrajzi indíttatású, a rendező Claire Denis gyermekkorának jelentős részét Afrikában töltötte, mert édesapja több francia gyarmaton a közigazgatás tisztviselője volt, többek között Kamerunban is. A film címe (Chocolat) egyrészt az ötvenes évek zsargonjára „átverve lenni”, másrészt a fekete bennszülöttekre utal.

Kamerun

Bár ez az ország a Csokoládé című film színhelye, ennek azonban nincsen különösebb jelentősége, a film játszódhatna más, közép-afrikai országban is, hiszen a történetet egy isten háta mögötti, izolált birtokon követjük végig. (Ezt a tényt a filmben jól ábrázolja a házon lévő tábla felirata: „Ez a ház itt a legutolsó ház a Földön”). Az ország szerepe Ez a ház a legutolsó ház a Földöntulajdonképpen abban merül ki, hogy az egyik főszereplő, „a ház ura” a francia közigazgatás helyi képviselője.
afri-camer3A ma mintegy 22 millió lakosú nem egészen 500 000 km2 területet felölelő ország a Guineai-öbölben helyezkedik el. Afrikának ez a része a brit kereskedelmi és hittérítői tevékenység egyik fontos központja volt, míg 1884-ben Németország megszállta ezt a területet. Németország első világháborús veresége után az ország a Népszövetség mandátuma lett, területét megosztották Nagy-Britannia és Franciaország között. A franciák Kamerun gazdaságát és közigazgatását teljesen beolvasztották gyarmatbirodalmukba. A második világháború után a népszövetségi mandátumokat ENSZ gyámsággá alakították, ekkor már a helyi sajtó foglalkozni kezdett a függetlenség kérdésével. Többéves gerillaháború után az ország (számos más afrikai országgal többé-kevésbé egyszerre) 1960 január 1-én nyerte el függetlenségét.

megszun1

A film

a „jelenben” kezdődik, egy fiatal nő, France Dalens (mint később megtudjuk) visszatér gyermekkora színhelyére. Megpihen a kihalt tengerparton, ahol nincs más, csupán egy fekete fiatalember a kisfiával. Miután a nő továbbindul a fekete férfi (Mungo) turistának nézi, felveszi kocsijába. A néző még nem tudja, hogy hol játszódik a történet, majd turistacsupán egy elhaladó furgon oldalán lévő felirat jelzi, hogy Kamerun a színhely. Ahogy halad a kocsi France szemléli a tájat, a következő vágás után már a „múltban” vagyunk, France kislányként ül az apja vezette kisteherautó platóján Proteé-vel, a fekete szolgával.
A világtól elzárt birtokon jól lehet követni a film szereplőinek kapcsolatát. Szerepük meghatározott: úr (Marc), feleség (Aimée), gyerek (France), szolgák (Protée, Enoch). A ház (és környezete) fel van osztva faj szerint: a feketék a szabadban, mindenki szeme láttára esznek, zuhanyoznak, játszanak stb. A fehérek viszont őrzik privát szférájukat: háló- és fürdőszobájukat természetesen nem láthatják a megtiltomfekete szolgák. Amikor a férj néhány napra elhagyja a házat a néző számára világossá válik az Aimée és Protée közötti szexuális vonzódás, amit nem verbális, hanem vizuális eszközökkel mutat be a rendező. (Itt persze felmerül bennem az a kérdés, hogy egy ekkora kislány ezeket a finom eszközöket képes volt-e felfogni olyannyira, hogy felnőve is visszaidézi ezeket a jeleneteket.)
vagyakozasEgy közelben kényszerleszállást végrehajtó kis repülőgép utasai jelennek meg a háznál. A fehér embereket a gazdák szívesen befogadják. Ekkor további karaktereket ismerünk meg: Delpich-et, a pénzéhes, öntelt ültetvényest, aki minősíthetetlen hangon oktatja ki a fekete szakácsot, közben titkon fekete szeretője van. Luc az utazó, aki megpróbálja áttörni a fehérek és feketék közötti gátat, provokáló módon a feketék közé ül le enni, a feketék által használt, mindenki által látható zuhany alatt mosdik. Luc Aiméet és Protée-t is provokálja, világossá teszi kettejük vonzódását, ami a háziszolga és az utazó közötti verekedéssel végződik. Az asszony és a háziszolga vonzódása nem teljesedik be, a gyarmati világban (nyilvánosan) ez nehezen elképzelhető. Aimée megkéri férjét, hogy a háziszolgának más munkát adjon, távolítsa el a házból.
Miután a repülőút folytatásához megérkezik a pótalkatrész, a vendégek elrepülnek, a gép által felvert por látványa után visszatérünk a “jelenbe”. Mungo-ról kiderül, hogy nem is kameruni, afro-amerikai, aki itt szintén idegennek érzi magát. „Már a reptéren átvert az első taxis. Kutyába se vett, mert fekete vagyok. … Szarba se vesznek egy olyan fickót, amilyen én vagyok.” Amikor France meghívja Mungot egy kávéra, a férfi visszautasítja. Ez a jelenet azt sugallja, hogy az eltelt évtizedek alatt nem sok minden változott a faji viszonyok tekintetében. Van még egy érdekes célzása a rendezőnek: Mungo jósolni akar France tenyeréből, de (egy gyermekkori égési seb miatt) nem lát semmit. Ezeket a szavakat mondja angolul : „No future, no past”, azaz nem látni sem jövőt, sem múltat. Nehéz nem gondolni arra, hogy a no_pastfiatal nő neve France (vagyis Franciaország) és ez a kijelentés Denis hazájára vonatkozik.

A rendező: CLAIRE DENIS (1946)

denisPárizsban született, de gyerekkora jelentős részét Afrikában töltötte, ezért többen úgy emlegetik, mint aki úton van Franciaország és Afrika között. Valóban, filmjeinek jelentős része Afrikához kötődik. A ma nagy elismertségnek örvendő rendezőnő 1972-ben végzett a híres Institut des hautes études cinématographiques (IDHEC)-ben. 24 filmet rendezett, de első nagyjátékfilmjét a Csokoládét csupán 43 éves korában forgatta. Ezt megelőzően azonban 18 filmben volt rendező-asszisztens, többek között Jacques Rivette, Costa-Gavras, Jim Jarmusch, Wim Wenders és Dusan Makavajev mellett dolgozott. A Csokoládé mellett a 2009-ben készült Fehér anyag című filmjét szokás önéletrajzi filmeknek tekinteni (mindkét film forgatókönyvének társszerzője). A fehér anyag egy meg nem nevezett afrikai országban játszódik, ahol gyerekkatonák is részt vesznek egy helyi polgárháborúban. Főszereplője egy kávéültetvény tulajdonos fehér asszony, aki azért küzd, hogy megmentse ültetvényét. Kézenfekvő az a gondolat, hogy Denis ezt a filmet bizonyos fokig a Csokoládé ellenpólusa gyanánt készítette el. A rendezőnő azonban ezt mereven tagadja, amint azt is, hogy a Csokoládé és a Fehér anyag önéletrajzi filmek. Cáfolja azt is, hogy a két filmnek köze lenne egymáshoz. Szerinte ezek a filmek Afrika más-más arcát mutatják be, a Csokoládé a családról, a barátságról és bizonyos fokig a szexualitásról szól, míg a Fehér anyag a kiállást és a bátorságot viszi a filmvászonra.

Protée szerepében:
ISAACH DE BANKOLE (1957)

issakElefáncsontparton született. Mesterdiplomát szerzett matematikából az Universite de Paris-on, színészetet a Cours Simon-on tanult. 1987-ben a legígéretesebb színésznek járó César díjat nyerte el. Hatvan filmszerepet játszott el, 1997 óta az USA-ban él.

GIULIA BOSCHI (1962)
játsza Aimée Dalens szerepét.

juliaRómában született, Aba Cercato (egy híres televíziós személyiség) lánya. 2001-ig 21 filmszerepet játszott el, (mint ígéretes színésznő 2 díjat is nyert), amikor is felhagyott a filmezéssel. Jelenleg kinai gyógyászattal (fizioterápiával) foglalkozik.

A film megtekinthető/letölthető a youtube-n itt:
https://www.youtube.com/watch?v=5l957adq9xQ
A magyar felirat itt található:
http://www.opensubtitles.org/hu/subtitles/6634989/chocolat-hu

Források

Irina Trocan:
Másság és stilisztikai töredezettség Claire Denis filmjeiben http://www.filmtett.ro/cikk/3978/massag-es-stilisztikai-toredezettseg-claire-denis-filmjeiben:
Andrew Hussey:
Claire Denis: ‘For me, film-making is a journey into the impossible’
http://www.theguardian.com/film/2010/jul/04/claire-denis-white-material-interview
Elbert Ventura:
Chocolat
http://reverseshot.org/symposiums/entry/373/chocolat
Hilary Neroni :
Lost in fields of interracial desire. Claire Denis’ Chocolat (1988)
http://www.kinoeye.org/03/07/neroni07.php
Diana Sandars: Chocolat
http://sensesofcinema.com/2001/cteq/chocolat-2/

 

 

 

 

 

 

Persepolis (2007)

A „Gyerekszemmel” sorozatban láttunk olyan filmeket, ahol a visszaemlékező szüleinek életét a politika határozta meg (Képeslapok Leningrádból és Rózsadomb), voltak olyan filmek, melyek nem, vagy csak éppen hogy foglalkoztak politikával (Szerelmem Nina, Az Északi-sarkkör szerelmesei), és volt olyan film is, amely egy ország történelmének szakaszát idézi fel a visszaemlékező gyerekkorából A bádogdob). A Persepolis című francia filmben egy iráni filmrendezőnő (Marjane Satrapi) idézi fel hazájában és külföldön eltöltött gyerekkorát. A film címe az ősi Perzsiára, az i.e. VI. században alapított főváros nevére utal.

MARJANE (MÁRDZSI) SATRAPI (1969)

satrapia Persepolis című képregényével lett ismert. A könyv 2000 és 2003 között jelent meg franciául, magyar kiadása két kötetben 2007-ben és 2008-ban jelent meg. A Persepolis-t önéletrajzi műnek, grafikus memoárnak szokták tekinteni. Ugyanakkor a szerző nem egészen ezen a véleményen van. Szerinte a képregény nem róla szól, pusztán az ő történetét használta fel arra, hogy egy világot bemutasson. A könyvet is azért írta franciául és nem perzsául, mert amit el akart mondani nem az irániaknak, hanem az európaiaknak szól.

comicsKétségtelen, hogy a Persepolis nem kizárólag a főszereplő életével foglalkozik, és bemutatja azt a világot, amelyben a szerző felnövekedett, de ez nem ennek a könyvnek a sajátossága, az önéletrajzok már csak ilyenek, hiszen ha csupán a szerzővel és nem a világban megélt történetével foglalkoznának, ugyancsak kevesen vennék kézbe. Ezért legelőszőr ismerkedjünk meg a rendezőnő élettörténetével.

Satrapi az iráni Rasht-ban középosztálybeli családban született, de Teheránban nőtt fel. Szülei aktivan politizáltak, elkötelezett baloldaliak, nevezetesen kommunisták voltak. (Ne feledkezzünk meg arról, hogy kommunistának lenni teljesen mást jelentett a sah országában, mint mondjuk a „létezett szocializmus” világában, hiszen üldöztetés, bebörtönzés, kínzás és gyakran kivégzés volt a magukat kommunistának valló emberek sorsa.) Az 1979-es, – később ”iszlám forradalom” néven elhíresült sah elenni felkelés sem változtatott a baloldaliak helyzetén. A rendezőnő nagybátyját, akit Marjane nagyon szeretett, a sah idején bebörtönözték és aki szabadulása után emigrációba kényszerült, az 1979 utáni rezsim idején is börtönbe zárták, majd kivégezték.

A fiatal Marjane Satrapi sem illeszkedett be az 1979 utáni rendszerbe, nem tartotta be az „iszlám forradalom” által bevezetett viselkedési rendet, nem követte az előírt öltözködési normát, és tiltott hanglemezeket vásárolt. Ezért a szülei „kimentették” ebből a világból, és 1983-tól Marjane a bécsi Lycée Français de Vienne kezdett tanulni. A középiskolát itt végezte el, ezalatt ismerősöknél lakott, de volt két hónap, amikor hajléktalan volt. Súlyos megbetegedését követően visszatért Iránba, ahol a világ egyik legnagyobb egyetemén, az Azad Egyetemen (amelynek több mint 70 000 hallgatója van), vizuális kommunikációs szakon szerzett diplomát. Ebben az időben sem békélt meg az iszlám forradalom utáni Iránban elvárt viselkedéssel, ezért rövidesen ismét elhagyta hazáját és Franciaországba költözött, ahol ma is él svéd férjével.

A Persepolis „grafikus memoár” nagy nemzetközi sikerét követően Satrapi és Vincent Paronnaud rendezésében készült el a képregény alapján az azonos című film, amelyet a 2007-es cannes-i fesztiválon mutattak be, és ahol a nagyjátékfilmek kategóriájában elnyerte a zsűri díját.

A PERSEPOLIS TÖRTÉNELMI-POLITIKAI HÁTTERE

Irán éő országoks a környez
Irán éő országoks a környez

Irán a majdnem 80 milliós lakosu, Magyarországnál mintegy 17-szer nagyobb területű közel-keleti ország Délnyugat-Ázsia meghatározó hatalma. Az ország modernkori története, a film történelmi-politikai háttere magyarul is jól hozzáférhető a világhálón. (pl. https://hu.wikipedia.org/wiki/Persepolis_%28k%C3%A9preg%C3%A9ny%29
és http://vlaston.webnode.hu/news/iran-tortenete-ii-resz-a-xx-szazadtol-az-1979-es-iszlam-forradalomig/,
továbbá http://vlaston.webnode.hu/news/iran-tortenete-iii-resz-az-1979-es-iszlam-forradalomtol-napjainkig-/), ezért csak egy-egy olyan fontosabb esemény időpontját villantom fel az alábbiakban, amelyek közelebb visznek a film hátterének megértéséhez.

persepolis
Persepolis romjai

i.e. 625
a médek egyesítik Iránt.
i.e. 518
I. Dareiosz megalapítja az új fővárost, Persepolist (jelentése: perzsák városa)
1902
az Anglo-Iranian Oil. Co koncessziót szerez az olajkitermelésre
1906
megalkotják az alkotmányt (alkotmányos monarchia)
1916
egyezmény Angliával és Oroszországgal Perzsia pénzügyei nemzetközi ellenőrzés alá kerülnek
1921 február 21
Reza kán (egy szamárhajcsárból felemelkedett katonatiszt) államcsínyt hajt végre
1925 december 12
Reza sahhá kiáltja ki magát. Ekkor jelenik meg önkényesen, történelmi előzmény nélkül a család nevében a perzsa ősi nyelvjárásra utaló Pahlavi szó.
1934
a sah országa nevét Perzsiáról Iránra változtatja, ezzel is hangsúlyozva az árja eredetet.
1941
a britek és a szovjetek elfoglalják az országot, a németbarát sahot kényszerítik, hogy lemondjon fia javára. Az európában nevelkedett Mohamed Reza augusztus 28-án lép trónra
1951
a kormány sikertelenül megkísérli az angol olajvállalatok államosítását
1953
felkelés és puccs. A sah időlegesen menekülni kényszerül, de a CIA támogatásával rövidesen visszatér
1957
létrehozzák a SZAVAK nevű hírhedt titkosszolgálatot a kormányellenes tevékenység könyörtelen felszámolására
1960 szeptember 14
Irán , Kuvait, Szaúd-Arábia, Venezuela és Irak létrehozzák az OPEC (Kőolaj-exportáló országok szövetségét) a közös árpolitika kialakítására
1977-78
Forradalmi megmozdulások szerte az országban
1979 január 16
A sah elhagyja az országot
1979 február 2
Khomeini ajatollah (síita vallási vezető) hazatér Iránba franciaországi száműzetéséből
1979 március 30-31
országos népszavazás, amelyben a sah monarchiája és  iszlám köztársaság között kellett dönteni, ez utóbbi mellett 99,3 % szavazott
1979 december 2-3
népszavazás hagyta jóvá az ország új alkotmányát, amely felváltotta az 1906-os monarchista alaptörvényt
1980 április 6
az iraki külügyminisztérium felszólította Iránt, hogy vonja ki csapatait az 1971-ben megszállt 3 perzsa-öbölbeli szigetről
1980 április 7
mind Irán, mind Irak riadókészültségbe helyezi hadseregét
1980 április 8
Khomeini a teheráni rádióban felszólítja az iraki hadsereget, hogy buktassa meg Szaddám Husszeint
1980 szeptember 22
az iraki hadsereg támadást indít Irán ellen
1988 augusztus 20
Irán és Irak (Khomeini ellenkezésének dacára) fegyverszünetet köt, ezzel lezárulr a többszázezer emberélettel és majd’ egymillió sebesülttel járó Öböl-háború.

A PERSEPOLIS CSELEKMÉNYE

A honvággyal küzdő Teheránban felnőtt, most Franciaországban élő Marjane (Márdzsi) a párizsi Orly repülőtéren nem tudja eldönteni, 1varakozashogy visszatérjen-e Iránba. Visszaidézi gyermek- és ifjúkorát: 8 éves volt, amikor a sah elmenekült az országból. Ám az Iszlám Köztársaság megalapítása után a korábban is üldözött baloldali (kommunista) meggyőződésű szülei, rokonait ismét üldöztetésnek vannak kitéve. Azokat az eszméket, amelyeket szülei vallanak, tűzzel-vassal írtja az új rend. Márdzsi látja, hogy az új Iránban az iszlám fundamentalisták ugyancsak egy punkolyan elnyomó diktatúrát vezetnek be, ahol a nőknek kendőt kell hordaniuk, nem vezethetnek autót stb. Ám a kamaszlánnyá cseperedett Marjane lázadozik, ABBA lemezeket hallgat, Nike sportcipőt hord, ellenkezik a tanáraival, nem is sejtve, hogy ezzel nem csupán önmagát, de szüleit is veszélyezteti.
Szülei egy jobb életet szánnak neki, ezért Bécsbe küldik tanulni. Ám a kamaszlány az idegen kultúrában sem találja igazán a helyét. Amikor visszatér Iránba, Márdzsi azt állapítja meg, hogy ő is, hazája is annyira megváltozott, hogy döntenie kell, hogy valójában hova tartozik.

A PERSEPOLIS MŰFAJA

Először is a képregényről. Sokan úgy vélekednek (eleddig magam is így gondoltam), hogy az főként gyerekes szórakozás, a felnőtteknek szóló művek pedig a bunkóknak szólnak, akik nehezen birkóznak meg a betűkkel, ezért kell képekkel bemutatni a mondanivalót. Ez azonban nem így van. Rá kellett jönnöm, hogy a jó képregényben a kép és szöveg egységet alkot, külön-külön nem „fogyasztható”. Íme egy példa Satrapi képregényéből:

demonstrationA kép baloldalán lévő háttérben láthatjuk amint a rendőrök kegyetlenül püfölik a tüntetőket, ezért a menekülő szülők arca a félelmet tükrözi (ugyebár itt az ok-okozati összefüggés nem vitatható), az apa gyerekét nyakában tartva fut. A kommentáron kívül („Ez volt az utolsó tüntetésünk”) csupán egy szó („Meneküljünk”) van a képen. Ez a rajz szerintem olyan kifejező, hogy több tucat mondattal lehetne csupán leírni. Azoknak, akik nem értenek ezzel egyet – amihez persze joguk van –még egy érvet mondanék: a játékfilm is ilyen műfaj: a képi megjelenítés, a hanghatások és szöveg összessége hozza létre az alkotást.

Olvastam olyan véleményt, hogy Satrapi a képregény műfajt azért választotta, mert ezzel is hangsúlyozni akarta, hogy mondanivalóját egy gyerek szemével kívánja bemutatni. Ez éppenséggel tökéletes ellentmondásban van azzal, amit a fentiekben írtam. Én nem így gondolom. (Persze erről a szerzőt kéne megkérdezni, aki – bár 6 nyelven beszél –a magyart nem ismerve nem idézheti Arany János elhíresült mondását, miszerint „Gondolta a fene!)

A felnőtteknek szóló rajzfilmre ugyancsak – talán kisebb mértékben – igaz, amit a képregényre írtam. Holott számos film (pl. A sárga tengeralattjáró) nagy sikert aratott. Ez az összeállítás (http://www.bbc.com/culture/story/20150617-ten-animated-films-for-adults) felsorol 10 sikeres, komoly témával foglalkozó rajzfilmet, közöttük a Persepolist.

Satrapi eredetileg nem akarta megfilmesíteni a könyvet, de amikor kapott egy ajánlatot, amiben szabad kezet biztosítottak neki, úgy gondolta, hogy egy számára új műfajban kipróbálja magát. (Azóta még egy filmet forgatott, 2014-ben készítette el „A hangok” című fekete komédiáját.) Memoárról lévén szó ezt a filmet élő szereplőkkel is meg lehetett volna csinálni, azonban Satrapi egy nyilatkozatában

A rendezők
A rendezők

kijelentette, hogy ez fel sem merült benne. Az adaptációt úgy készítette el a szintén képregény–alkotó háttérrel rendelkező Vincent Paronnaudd társrendezővel, mintha élő szereplők játszanának, csupán az alakokat megrajzolták. A rendezőnő szerint a képregény is, a rajzfilm is azért alkalmasabb a történet megjelenítésére, mert így általánosabb lesz a mondanivaló, a rajzolt alakokkal kulturális háttértől függetlenül könnyebb azonosulni, mint szöveggel, vagy élő szereplőkkel forgatott filmmel.

FORRÁSOK

Nyomtatott:
Benedek Gábor: Irán történelme

Elektronikus:
Marjane Satrapi
https://en.wikipedia.org/wiki/Marjane_Satrapi#cite_note-7
Persepolis (képregény)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Persepolis_%28k%C3%A9preg%C3%A9ny%29
Marjane Satrapi on Persepolis: The RT Interview
http://editorial.rottentomatoes.com/article/marjane-satrapi-on-persepolis-the-rt-interview-with-exclusive-clips-and-photos/
Marjane Satrapi: ‘I Will Always Be Iranian’
http://asiasociety.org/marjane-satrapi-i-will-always-be-iranian
PERSEPOLIS
http://www.film-kultur.de/glob/persepolis_kc.pdf
Persepolis
http://www.theguardian.com/film/2008/apr/25/animation.drama
Varga Zorka: Csador-humor
http://www.filmtett.ro/cikk/485/marjane-satrapi-persepolis
Filmkritika: PERSEPOLIS (Franciaország, 2007)
http://geekz.blog.hu/2007/12/02/filmkritika_persepolis_franciaorszag_2007

 

Szerelmem Nina

Eredeti címe: Ha-Asonot Shel Nina (2003)

Az elmúlt két alkalommal (Képeslapok Leningrádból és Rózsadomb) olyan filmeket néztünk meg, ahol a gyerekszereplők szüleinek életét a politika határozta meg. A Szerelmem Nina Izraelben játszódó film, a témája ugyan politikamentes, de mivel a háttérben ott húzódnak a mindennapok eseményei, természetesen fellelhetőek bizonyos társadalmi-politikai vonulatok.

Filmkritikákban gyakran olvashatjuk, hogy az alkotás „tabu témát” dolgoz fel, ami alatt az értendő, hogy kényes, sokaknak kínos témához nyúltak a film készítői. Ennek a filmnek viszont valóban egy tényleges tabu téma adja a keretét, egy 14 éves fiú nagynénje iránti szerelme a fő motívum.

Hogy ez miért tabu téma? A zsidó-keresztény kultúrkörben az emberek viselkedését a Bibliában megfogalmazott isteni kinyilatkoztatások (parancsok, ha úgy tetszik törvények) irányítják. A szexuális „eltévelyedés” minden formáját a Biblia tiltja: A természet folyása ellen való közösködés tiltatik. (3. Móz. 18). A homoszexualitás, szodómia és a paráznaság mellett a vérfertőzés is „eltévelyedésnek” tekintendő. A vérfertőzés fogalmát egyértelműen meghatározza a Biblia: Senki ne közelgessen egy test szerint való rokonához is annak szemérmének felfedezésére. (3. Móz. 18,6). A némileg homályos megfogalmazás alatt persze szexuális érintkezés értendő. A félreértések elkerülésére a Biblia tételesen fel is sorolja, hogy kikre vonatkozik a tiltás, egyebek között: A te anyád húgának szemérmét fel ne fedezzed, mert a te anyádnak közel való rokona.” (3. Móz. 18,13). És minden „eltévelyedésért” halálbüntetés jár: Mert valaki ez utálatosságoknak valamelyikét cselekszi, kigyomláltanak az emberek a nép közül, a kik azt cselekedéndik. 3. Móz.18,29) Ebben a filmben persze nincs „eltévelyedés,” a tiltott kapcsolat egyoldalú, egy kamasz fiú ábrándja csupán, a nagynéni a fiú vonzalmát észre sem veszi.

A Szerelmem Nina tartalma

keretét a 14 éves Nadav naplója képezi. A film eredeti (pontosabban az angol nyelvű forgalmazás) címe Nina (Nina’s Tragedies), a magyar és angol filmadatbázisokban Szerelmem Nina elnevezés szerepel. Megismerve a filmet, nekem úgy tűnt, hogy a Nadav naplója találóbb lenne a film elnevezésére, de a felirat fordításánál megtartottam az adatbázisokban feltüntetett címet.

1temetes
Nadav apjának temetése

A történteket Nadav narrációja alapján követi a néző, és mint az gyakori az ilyen „visszaemlékezős” filmekben, számos „flashback” idézi vissza a történetet. Temetéssel kezdődik a film, amint azt későbbiekben megtudjuk, Nadav apját temetik, a volt pilótát, aki öregkorára – Nadav anyjától, az excentrikus divattervező feleségétől való elhidegülését követően – ultra-ortodox zsidó közösséghez csatlakozott. Innen indul a főszereplő visszaemlékezése: apját behívatták az iskolába, mert a fiú naplóját megtalálva az igazgatónő „rettenetes” dolgokat olvasott benne. Kiderült, hogy nem fantazmagória, az amit Nadav írt, nagynénje iránti szerelmén túlmenően még számos, a családban megtörtént eseményt lehet a naplóban olvasni.

Megtudjuk, hogy Nina, a nagynéni heves veszekedés, szakítás és

Nina és Haimon esküvője
Nina és Haimon esküvője

kibékülés után férjhez megy Haimonhoz, gyerekkori szereleméhez. Ekkoriban Nadav egy felnőtt barátjával Menahemmel kukkolni jár a környéken, be-benézegetnek a számos kertvárosi lakás – többek

Nadav és Menahim
Nadav és Menahim

között Nina – ablakán. Egy ilyen alkalommal tudjuk meg, hogy Haiomon terrorcselekmény következtében meghal. Nina nehezen dolgozza fel férje halálát, éjjelente felriad álmából, rémeket lát, hallucinálni kezd, fényes nappal is furcsa dolgok történnek vele: egyik nap férjét látja az utcán meztelenül sétálni.

Nina "halluciomkációja".
Nina “halluciomkációja”.

Néhány héttel férje temetése után Nina egy viharos éjszakát tölt el Avionammal, akit akkor ismert meg, amikor egy katonai bizottság férje halálhírét tudatta vele. Bár a férfi otthagyná sikeres képzőművész menyasszonyát, hogy Ninával élje le életét, de az asszony férje emléke iránti lelkiismeret-furdalása miatt nem akar többet találkozni Avionammal.

Menahem eltűnik Nadav életéből, mert megismerkedet Galinával, egy orosz lánnyal, akivel együtt akar élni. Hamarosan kiderül, hogy a lány Menahemet csak kihasználja, korábbi barátjával, Alexszel akar kibékülni. Kiderül, hogy Galina régi barátja szakasztott mása

Galina és Alex
Galina és Alex

Haimonnak. Ő szokott meztelenül kószálni az utcán, amit azzal indokol, hogy így tudja jól kifejezni magát. (Itt érdemes megjegyezni, hogy ez a bizarr cselekedet nem példanélküli, például a neves osztrák építész Friedenreich Hundertwasser is 1967-ben egy müncheni galéria előtt meztelenül tartott egy beszédet így tiltakozva az ipari tömegtermelés ellen.) Ezzel kiderül, hogy Nina nem vizionált, nem férjét, hanem Alexet látta pucéran kóvályogni az utcán.

A film ott fejeződik be, ahol elkezdődött: Nadav apjának temetését látjuk.

A Szerelmem Nina műfaja

sajátságos tragikomédia, a mulatságos és tragikus jelenetek váltogatják egymást. Bár témáját tekintve a film teljesen apolitikus történetet dolgoz fel, mégis betekintést nyerünk Izrael hétköznapi életének néhány problémájába. Nem véletlen, például hogy megjelenik egy orosz származású szereplő, hiszen a Szovjetunió felbomlása után mintegy 1 millió volt szovjet állampolgár vándorolt be a ma alig több mint 8 millió lakosú országba. Felvillan az ultra-ortodox közösség anakronisztikus képe is a filmben. A háttérben megjelenik a terrorista veszély is, ami elválaszthatatlan az arabi-zsidó konfliktustól.

A Szerelmem Nina alkotói

Rendező-forgatókönyvíró: Savi Gavison (1960) 3 filmet rendezett, mindháromnak a  forgatókönyvét is ő írta.

Savi Gavison
Savi Gavison
Ayelet Zurer
Ayelet Zurer

A Nina szerepét alakító Ayelet Zurer (1969) kétségkívül a leghíresebb az alkotók között. Izrael egyik vezető színésznője. Miután játszott Spielberg Oscar díjra jelölt München című filmjében, Hollywoodban is elkezdték foglalkoztatni. Eddig 37 filmben szerepelt.
A Haimon/Alex kettős szerepet játszó Yoram Hattab (1966) 17 filben kapott szerepet.
Az Avionam szerepét alakító Alon Aboutboul (1965) 75 filmben volt látható, egy filmet is rendezett.
Aviv Elkabeth játssza Nadav szerepét, őt már további két filmben is foglalkoztatták.

Jevgenyija Dugyina
Jevgenyija Dugyina

A Galinát megszemélyesítő Jevgenyija Dugyina (1964) Belarusziában született, Moszkvában tanult, majd 5 évig játszott a moszkvai Majakovszkij színházban. 1991-ben kivándorolt Izraelbe. Majdnem 30 –többek között 2 Szovjetunióban készült – filmben szerepelt.

Fogadtatás

2003-ban 11 díjat kapott az Izraeli Filmakadémiától. Bár több külföldi fesztiválon is szerepelt, nem kapott további díjakat. Azok a kritikák, amelyeket olvastam, többé-kevésbé kedvezően írnak a filmről.

A stáblista megtekinthető a magyar és angol  nyelvű adatbázisokban.

A magyar felirat ITT tölthető le.

Források

Dennis Schwartz: “Gavison’s whimsical and melancholy tragicomedy keeps the Israeli-Arab conflict in the background.”
http://homepages.sover.net/~ozus/ninastragedies.htm
Stephen Holden: In Tragedy, an Opportunity for a Teenage Peeping Tom
http://www.nytimes.com/2005/03/25/movies/in-tragedy-an-opportunity-for-a-teenage-peeping-tom.html
Arthur Lazare: Nina’s Tragedies
http://culturevulture.net/film/ninas-tragedies/
Robert Abele: Israeli director puts love before politics
http://articles.latimes.com/2005/mar/30/entertainment/et-ninatragedies30

 

 

 

 

 

 

 

 

Rózsadomb (2003)

magyar-német film

A GYEREKSZEMMEL sorozat előző filmje, a Képeslapok Leningrádból a rendező önéletrajzi motívumaival átszőtt története olyan gyerekekről szól, akiknek szülei a hatalom ellen harcolnak, ezért a főszereplők bujkálnak, még nevüket is titkolniuk kell. A Rózsadomb főszereplői viszont a hatalmat birtokló szülők gyerekei, kivételezett helyzetben, egy elzárt világban élnek. Bár ebben a filmben nincs narrátor aki visszaidézné a múltat, a főszereplők a gyerekek, ezért jelen időben követve, az ő szemszögükből látjuk a történéseket. Hasonlatosan az előző filmhez, ez az alkotás szintén a rendező gyerekkori élményeinek hatására készült. Van azonban egy jelentős különbség: míg a Képeslapok Leningrádból című film rendezőjének szülei nem voltak a politika élvonalában, a Rózsadomb rendezőjének apja az ötvenes évek egyik vezető politikusa volt.

A rendező Cantu Mari és édesapja Horváth Márton

cantu_mariCantu Mari Budapesten született (az interneten elérhető több forrás szerint 1958-ban, bár arról, hogy ez a helyes évszám,  nem vagyok meggyőződve)  ahol gyerekpszichológiát tanult. 1980-ban Berlinbe költözött („disszidált”), hogy – ahogyan személyes ismerőse, Kornis Mihály írja –„… kiszabaduljon apja árnyékából, hogy filmrendező lehessen, emelt fővel.” Ott beiratkozott a Studium an der Deutschen Film & Fernseh Akademie-re, amit 1989-ben végzett el. A Rózsadomb az első nagyfilmje.  A rendezőnő így vall filmjéről:
„Hosszú évek után újra kezembe akadt apám, Horváth Márton Holttengeri tekercsek című könyve. Nem a politikai vetülete kavart fel, hanem a távolisága mintha egy elsüllyedt Atlantisz-világból nézne vissza rám ez a téma hetedhét holttengeren át. Szüleim több, mint tíz éve halottak, az a világ, amiben és amiért éltek, szintén elsüllyedt, csakúgy, mint a szocialista gyermekkorom. A történetben keverednek a valóságos és a fiktív elemek.”
Bár lehet, hogy távol van az a világ, nagy az érdeklődés iránta, ami talán annak is betudható, hogy objektív feldolgozása még várat magára, értékelését erősen befolyásolják az aktuálpolitikai érdekek.
Cantu Mari érdeklődését különösképpen indokolja persze az is, hogy apjának Rákosi korszakbeli tevékenysége kihatott személyes sorsára annak ellenére, hogy arról neki nem lehetett saját élménye.
holt3De ki is volt az apa Horváth Márton (1906-1987)? Polgári családból származott, a Horthy korszakban az illegális kommunista párt tagja volt. Tevékenységéért többször letartóztatták (egy megszakítással hét évet töltött börtönben). 1945 után különböző vezető tisztségeket (a pártot irányító Központi Vezetőség és Politikai Bizottság tagja, a Szabad Nép című pártlap felelős szerkesztője stb.) töltött be, A sztálini kultúrpolitika élharcosa. 1956-ban visszavonult a politika élvonalából, az 1970-ben megjelent Holttengeri tekercsek című könyvében énregény formájában (tehát nem önéletrajzként!) írja le a kommunista mozgalomban szerzett tapasztalatokat, a hatalomra jutás utáni lehetőségekkel való visszaéléseket, majd az illúzió elvesztését. Ez utóbbit mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a látását fokozatosan elvesztő főhős a regény végén így kesereg: „Nem vagyok hajlandó bevonulni a vakok intézetébe…. Épp eleget éltem vakok között.”
Van olyan vélekedés is, hogy Cantu Mari filmje Horváth Márton regényének megfilmesítése.  Ez szerintem tévedés, hiszen a könyvnek csupán mintegy egyharmada szól az 1945 utáni időkről, a film pedig kizárólag ’56-ban játszódik. Azonban a két mű között jelentős az átfedés. A regény keretét az képezi, hogy a megvakulás határán élő főhős, Pálfi Károly magnetofonba mondja emlékeit. A film főhőse, Pálfi Gábor is meghasonlása után a magnetofonnak diktálja gondolatait. A regénynek jelentős motívuma a főhős által elvesztett/elhagyott lányra való visszaemlékezés, a filmben is komoly szerepe van az elhurcolt lányról szóló levélnek. Nem járunk messze az igazságtól, ha úgy értelmezzük a két alkotást, mint ugyanannak a történetnek az apa és a gyerek szemszögéből való elmesélését.

A Rózsadomb, mint jelkép

A Rózsadomb antik látképe
A Rózsadomb antik látképe

A film szinte teljes egészében egy rózsadombi villában játszódik. Maga a helyszín egyértelmű utalás a lakók társadalmi státusára. A második világháborút követően Buda legelőkelőbb részére a Pasarétre és a Rózsadombra költöztek az új rend vezető politikusai, akiket számos elnevezéssel illetnek: káderek, uralmi elit, új osztály (Gyilasz után), nómenklatúra. Tulajdonképpen az elnevezésnek nincs különösebb jelentősége, inkább hangulati elemeket tükröznek a különböző kifejezések. A lényeget Márai naplóbeli bejegyzése (1989 jan. 29) fejezi ki rendkívül találóan: „Magyarországon és máshol is, ahol a hivatalos forradalmárok meghirdették a népjólétet, de a nép gyanakodva figyelte, hogy népjólét helyett pártjólét követi a szétrombolt régi hierarchiát.”
A pártjólétet persze nem csupán a luxus körülmények közötti lakhatás jelentette. A hiánygazdálkodás körülményei között a kivételezettek (a káderek és családtagjaik) számára nem volt probléma az árubeszerzés, a részükre fenntartott boltokban olyan ellátáshoz jutottak, ami egyszerű halandó számára elképzelhetetlen volt (pl. déligyümölcs). Külön orvosi ellátás és kórház állt rendelkezésükre („a Kútvölgyi”). Állami autó fuvarozta őket, kormány- és pártüdülők hálózatában üdülhettek természetesen sokkal jobb színvonalú ellátással, mint amit a szakszervezeti üdülők nyújtottak. A kivételezettségnek is megvolt a maga hierarchikus rendje, a felső vezetők több privilégiumot élveztek, mint a kisebb beosztásúak. Az .u.n. K-telefon a legfelsőbb káderek irodának és lakásainak különleges tartozéka volt. Ezek a telefonok a nyilvános telefonhálózattól teljesen különálló hálózatot képeztek, aminek az volt a célja, hogy a káderek egymás között egyszerűbben és gyorsabban tudjanak kapcsolatot tartani.

A film

egy vezető kommunista politikus családjának életét mutatja be. A történet gyakorlatilag egy helyen, a rózsadombi villában és annak kertjében játszódik, ahol a két főszereplő kisgyerek, Misi és Panka élik gondtalan életüket. A magyar néző minimális történelmi ismertekkel felismeri, hogy az ötvenes évek derekán járunk. (Itt érdemes megjegyezni, hogy ha a rendezőnő valóban 1958-as születésű, nem személyes élményeit látjuk a filmben, csupán áttételesen ismerheti ezt a világot hozzátartozói és ismerősei elbeszéléseinek alapján.)
A történetben keverednek a valóságos és kitalált elemek, de ez természetes egy játékfilmnél. Ha dokumentumfilm lenne, hibaként kéne felróni olyan pontatlanságot, mint például azt, hogy 1956 elején már nem tartóztattak le vezető funkcionáriusokat, továbbá már nem Rákosi Mátyás volt a miniszterelnök. Játékfilm lévén ez nem hiba, a kor hangulatának jellemzését szolgálja.

AVH-s őr vigyázza a rózsadombi villát
AVH-s őr vigyázza a rózsadombi villát

A gyerekek számára paradicsomi az állapot, a „hivatalos forradalmár” (Márai) nagypolgári életet él, aki házvezetőnőt/cselédet tart (akit ugyan háztartási alkalmazottnak hívnak, és Elvtársnőnek hívja asszonyát), házmester lakik a villa alagsorában és fegyveres őr áll a kapu előtt. Az idilli helyzetet csupán az zavarja kissé, hogy a szülők között meglehetősen feszült a viszony, az asszony féltékenykedik.
A gyerekek gondtalan életébe azonban be-beszűrődik a felnőttek világa. Letartóztatják a szomszédban élő, szintén az uralmi elithez tartozó baráti család férfitagját, amire Pálfi elvtárs kioktatja

"Ilonkát mostantól nem kell megismerni."
“Ilonkát mostantól nem kell megismerni.”

feleségét, Terit, hogy a feleséget „Ilonkát mostantól kezdve nem kell megismerni”. Más problémával is találkozunk, az apa levelet kap Izraelből, amit a gyerekek felbontanak és eldugnak apjuk elől.

Pálfi magától Rákositól hall először a levél létezéséről, amikor a miniszterelnök telefonon érdeklődik „Magának izraeli rokonai vannak?” Ismerve az akkori kor állami antiszemitizmusát (ld. Ajándék Sztálinnak) ez korántsem tartozott előnyös vonásnak. A gyerekek a

A gyerekek szótárazzák a levelet
A gyerekek szótárazzák a levelet

németül írott levelet szótározva silabizálják, a néző csak lassan értesül annak tartalmáról, nevezetesen arról, hogy miképpen halt meg az apa ifjúkori szerelme és harcostársa.

Megünneplik Pálfi 50-ik születésnapját, összejön a hatalmi elit számos képviselője. A néző betekintést nyer abba, hogy miképpen ünnepelt akkoriban a nómenklatúra.
A mesés állapotot hirtelen megzavarja egy, a rádióban beolvasott rendkívüli jelentés: fegyveres harcok dúlnak a város utcáin. Ezután Pálfi a munkahelyén tölti a kritikus napokat, Teri otthon van a gyerekekkel. Szép lassan megváltozik a család életében minden, a személyzet elhagyja a villát, az anya biztonságosabbnak látva a házmesterlakást leköltözik oda a gyerekekkel együtt. Védelmükre hamarosan megjelenik egy szovjet tank a ház előtt.

Az uralmi elit egyes tagjai menekülnek, Moszkvába készülnek, Terit is hívják, de ő férje nélkül nem akar menni. Még hevesen folynak a harcok, amikor Páfi hazatér, de ez már egy másik, meghasonlott ember. Bezárkózik szobájába, zenét hallgat, a harcok elülte után pedig nem akar részt venni a hatalom restaurációjában.

"Az a szándékom, hogy a saját életem teszem mérlegre, és nem az elveket."
“Az a szándékom, hogy a saját életem teszem mérlegre, és nem az elveket.”

Megszűnik a család kiváltságos élete, leszerelik a K-telefont, anyagi gondokkal küszködnek. Gábor szobájába visszavonulva magnóba mondja gondolatait, mérlegre téve életét.
A film azzal fejeződik be, hogy a villával szemközti hegytetőn helyreállítják a vörös csillagot, és a Páfi család elköltözik a rózsadombi villából.

A film szereplői

közül a felnőtteket vezető színészek alakítják, nem tisztem elemezni őket. A két gyerekszereplő szerintem kitűnően oldotta meg a rájuk

Rózsa Naomi a filmben
Rózsa Naomi a filmben
Rózsa Naomi felnőttként
Rózsa Naomi felnőttként

bízott feladatot. Kíváncsi voltam, hogy mi lett további sorsuk. A Miskát alakító Fekete Ábelről semmit sem találtam a világhálón. A Pankát alakító Rózsa Naomi Londonban él,  a filmiparban igyekszik tevékenykedni.

Fogadtatás

Ezt a filmet is az 1956-ról szóló filmek közé sorolják (pl. Fazekas M.). Ez szerintem megalapozatlan, a film nem ’56-ról szól, hanem ’56-ban játszódik. Sokkal inkább szól a hatalmi elit életéről, ’56-os megrázkódtatásáról és megoldási módszereiről.
A kritikák két véglet között mozognak. Kónya Orsolya szerint közhelyektől hemzseg, csupán a színészek játéka teszi élvezhetővé. Kornis Mihály „Szép és igaz” című kritikájában így ír: „Egy gramm hazugság nincs benne. … ebben az 1956 előtt és alatt játszódó, költői hangulatú, kicsit talán cselekménytelen, de nagyon mély és igaz történetben.” Hozzám sokkal közelebb áll ez a vélemény.
A filmet bemutatták Németországban és Franciaországban is. Érdekes megvizsgálni azt, hogy ami a magyar néző számára egyértelmű utalás mint például a film címe, hogyan hat egy, a történelmünket mélyen nem ismerő nézőre. Az a néhány német kritika, amelyeket átnéztem, szintén vegyes véleményt alakított ki a filmről. Azt írják, hogy a film az 1956-os magyarországi felkelés (következetesen az „Aufstand” szót használják) bemutatása gyerekszemmel. Azt leírják, hogy a gyerekek paradicsomi élete a film végére összeomlik, de az okot, nevezetesen azt, hogy Pálfi Gábor az uralmi elit tagja illúzióját vesztve önként kivonul a politikából, ezért veszti el kiváltságos helyzetét, sehol sem olvastam. Számos utalást, többek között a címben rejlő jelképet sem láttam feloldani. Ellentétben a magyar kritikákkal, ahol a színészi alakításokat egyértelműen kitűnőnek ítélik meg, az egyik kritika szemére veti a rendezőnek a szereplők kiválasztását. Úgy ítéli meg, hogy a Marozsán Erika- Rózsa Noémi felállás nem megfelelő az anya-gyerek viszony megjelenítésére.

Források

Nyomtatott
Majtényi György: K-vonal
Uralmi elit és luxus a szocializmusban

Elektronikus
Rózsadomb – színes magyar film
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20041018/rozsadomb_-_szines_magyar_film/
Kónya Orsolya: RÓZSADOMB
http://www.kontextus.hu/hirvero/filmszemle3.html
Kornis Mihály: Szép és igaz
http://cspv.hu/04/69/rozsadomb/
Fazekas Máté : Gyerekek a forradalomban
http://magazin.apertura.hu/film/gyerekek-a-forradalomban/248/
Dobolán Katalin      Varázsdomb
http://www.filmkultura.hu/regi/2004/articles/films/rozsadomb.hu.html
Korcsog Balázs: Rózsadomb:Mesék K-vonalra
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1825
Rosenhügel : Zwei Kinder erleben 1956 in Budapest den Einmarsch der Russen.
http://www.cinema.de/film/rosenhuegel,1300776.html
Rosenhügel
http://www.moviepilot.de/movies/rosenhuegel
Julia Richter:  Rosenhügel
http://www.aviva-berlin.de/aviva/content_Kultur_Film.php?id=3935
Rosenhügel Die Last der Geschichte
http://film.fluter.de/de/96/kino/3733/
Naomi Rozsa
https://app.hiive.co.uk/profile/c45ff835-0e4d-4bb7-ae63-7f9d3a643725/#/

A stáblista megtekinthető a magyar filmadatbázisban.

A film megjelent DVD-n.