Rózsadomb (2003)

magyar-német film

A GYEREKSZEMMEL sorozat előző filmje, a Képeslapok Leningrádból a rendező önéletrajzi motívumaival átszőtt története olyan gyerekekről szól, akiknek szülei a hatalom ellen harcolnak, ezért a főszereplők bujkálnak, még nevüket is titkolniuk kell. A Rózsadomb főszereplői viszont a hatalmat birtokló szülők gyerekei, kivételezett helyzetben, egy elzárt világban élnek. Bár ebben a filmben nincs narrátor aki visszaidézné a múltat, a főszereplők a gyerekek, ezért jelen időben követve, az ő szemszögükből látjuk a történéseket. Hasonlatosan az előző filmhez, ez az alkotás szintén a rendező gyerekkori élményeinek hatására készült. Van azonban egy jelentős különbség: míg a Képeslapok Leningrádból című film rendezőjének szülei nem voltak a politika élvonalában, a Rózsadomb rendezőjének apja az ötvenes évek egyik vezető politikusa volt.

A rendező Cantu Mari és édesapja Horváth Márton

cantu_mariCantu Mari Budapesten született (az interneten elérhető több forrás szerint 1958-ban, bár arról, hogy ez a helyes évszám,  nem vagyok meggyőződve)  ahol gyerekpszichológiát tanult. 1980-ban Berlinbe költözött („disszidált”), hogy – ahogyan személyes ismerőse, Kornis Mihály írja –„… kiszabaduljon apja árnyékából, hogy filmrendező lehessen, emelt fővel.” Ott beiratkozott a Studium an der Deutschen Film & Fernseh Akademie-re, amit 1989-ben végzett el. A Rózsadomb az első nagyfilmje.  A rendezőnő így vall filmjéről:
„Hosszú évek után újra kezembe akadt apám, Horváth Márton Holttengeri tekercsek című könyve. Nem a politikai vetülete kavart fel, hanem a távolisága mintha egy elsüllyedt Atlantisz-világból nézne vissza rám ez a téma hetedhét holttengeren át. Szüleim több, mint tíz éve halottak, az a világ, amiben és amiért éltek, szintén elsüllyedt, csakúgy, mint a szocialista gyermekkorom. A történetben keverednek a valóságos és a fiktív elemek.”
Bár lehet, hogy távol van az a világ, nagy az érdeklődés iránta, ami talán annak is betudható, hogy objektív feldolgozása még várat magára, értékelését erősen befolyásolják az aktuálpolitikai érdekek.
Cantu Mari érdeklődését különösképpen indokolja persze az is, hogy apjának Rákosi korszakbeli tevékenysége kihatott személyes sorsára annak ellenére, hogy arról neki nem lehetett saját élménye.
holt3De ki is volt az apa Horváth Márton (1906-1987)? Polgári családból származott, a Horthy korszakban az illegális kommunista párt tagja volt. Tevékenységéért többször letartóztatták (egy megszakítással hét évet töltött börtönben). 1945 után különböző vezető tisztségeket (a pártot irányító Központi Vezetőség és Politikai Bizottság tagja, a Szabad Nép című pártlap felelős szerkesztője stb.) töltött be, A sztálini kultúrpolitika élharcosa. 1956-ban visszavonult a politika élvonalából, az 1970-ben megjelent Holttengeri tekercsek című könyvében énregény formájában (tehát nem önéletrajzként!) írja le a kommunista mozgalomban szerzett tapasztalatokat, a hatalomra jutás utáni lehetőségekkel való visszaéléseket, majd az illúzió elvesztését. Ez utóbbit mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a látását fokozatosan elvesztő főhős a regény végén így kesereg: „Nem vagyok hajlandó bevonulni a vakok intézetébe…. Épp eleget éltem vakok között.”
Van olyan vélekedés is, hogy Cantu Mari filmje Horváth Márton regényének megfilmesítése.  Ez szerintem tévedés, hiszen a könyvnek csupán mintegy egyharmada szól az 1945 utáni időkről, a film pedig kizárólag ’56-ban játszódik. Azonban a két mű között jelentős az átfedés. A regény keretét az képezi, hogy a megvakulás határán élő főhős, Pálfi Károly magnetofonba mondja emlékeit. A film főhőse, Pálfi Gábor is meghasonlása után a magnetofonnak diktálja gondolatait. A regénynek jelentős motívuma a főhős által elvesztett/elhagyott lányra való visszaemlékezés, a filmben is komoly szerepe van az elhurcolt lányról szóló levélnek. Nem járunk messze az igazságtól, ha úgy értelmezzük a két alkotást, mint ugyanannak a történetnek az apa és a gyerek szemszögéből való elmesélését.

A Rózsadomb, mint jelkép

A Rózsadomb antik látképe
A Rózsadomb antik látképe

A film szinte teljes egészében egy rózsadombi villában játszódik. Maga a helyszín egyértelmű utalás a lakók társadalmi státusára. A második világháborút követően Buda legelőkelőbb részére a Pasarétre és a Rózsadombra költöztek az új rend vezető politikusai, akiket számos elnevezéssel illetnek: káderek, uralmi elit, új osztály (Gyilasz után), nómenklatúra. Tulajdonképpen az elnevezésnek nincs különösebb jelentősége, inkább hangulati elemeket tükröznek a különböző kifejezések. A lényeget Márai naplóbeli bejegyzése (1989 jan. 29) fejezi ki rendkívül találóan: „Magyarországon és máshol is, ahol a hivatalos forradalmárok meghirdették a népjólétet, de a nép gyanakodva figyelte, hogy népjólét helyett pártjólét követi a szétrombolt régi hierarchiát.”
A pártjólétet persze nem csupán a luxus körülmények közötti lakhatás jelentette. A hiánygazdálkodás körülményei között a kivételezettek (a káderek és családtagjaik) számára nem volt probléma az árubeszerzés, a részükre fenntartott boltokban olyan ellátáshoz jutottak, ami egyszerű halandó számára elképzelhetetlen volt (pl. déligyümölcs). Külön orvosi ellátás és kórház állt rendelkezésükre („a Kútvölgyi”). Állami autó fuvarozta őket, kormány- és pártüdülők hálózatában üdülhettek természetesen sokkal jobb színvonalú ellátással, mint amit a szakszervezeti üdülők nyújtottak. A kivételezettségnek is megvolt a maga hierarchikus rendje, a felső vezetők több privilégiumot élveztek, mint a kisebb beosztásúak. Az .u.n. K-telefon a legfelsőbb káderek irodának és lakásainak különleges tartozéka volt. Ezek a telefonok a nyilvános telefonhálózattól teljesen különálló hálózatot képeztek, aminek az volt a célja, hogy a káderek egymás között egyszerűbben és gyorsabban tudjanak kapcsolatot tartani.

A film

egy vezető kommunista politikus családjának életét mutatja be. A történet gyakorlatilag egy helyen, a rózsadombi villában és annak kertjében játszódik, ahol a két főszereplő kisgyerek, Misi és Panka élik gondtalan életüket. A magyar néző minimális történelmi ismertekkel felismeri, hogy az ötvenes évek derekán járunk. (Itt érdemes megjegyezni, hogy ha a rendezőnő valóban 1958-as születésű, nem személyes élményeit látjuk a filmben, csupán áttételesen ismerheti ezt a világot hozzátartozói és ismerősei elbeszéléseinek alapján.)
A történetben keverednek a valóságos és kitalált elemek, de ez természetes egy játékfilmnél. Ha dokumentumfilm lenne, hibaként kéne felróni olyan pontatlanságot, mint például azt, hogy 1956 elején már nem tartóztattak le vezető funkcionáriusokat, továbbá már nem Rákosi Mátyás volt a miniszterelnök. Játékfilm lévén ez nem hiba, a kor hangulatának jellemzését szolgálja.

AVH-s őr vigyázza a rózsadombi villát
AVH-s őr vigyázza a rózsadombi villát

A gyerekek számára paradicsomi az állapot, a „hivatalos forradalmár” (Márai) nagypolgári életet él, aki házvezetőnőt/cselédet tart (akit ugyan háztartási alkalmazottnak hívnak, és Elvtársnőnek hívja asszonyát), házmester lakik a villa alagsorában és fegyveres őr áll a kapu előtt. Az idilli helyzetet csupán az zavarja kissé, hogy a szülők között meglehetősen feszült a viszony, az asszony féltékenykedik.
A gyerekek gondtalan életébe azonban be-beszűrődik a felnőttek világa. Letartóztatják a szomszédban élő, szintén az uralmi elithez tartozó baráti család férfitagját, amire Pálfi elvtárs kioktatja

"Ilonkát mostantól nem kell megismerni."
“Ilonkát mostantól nem kell megismerni.”

feleségét, Terit, hogy a feleséget „Ilonkát mostantól kezdve nem kell megismerni”. Más problémával is találkozunk, az apa levelet kap Izraelből, amit a gyerekek felbontanak és eldugnak apjuk elől.

Pálfi magától Rákositól hall először a levél létezéséről, amikor a miniszterelnök telefonon érdeklődik „Magának izraeli rokonai vannak?” Ismerve az akkori kor állami antiszemitizmusát (ld. Ajándék Sztálinnak) ez korántsem tartozott előnyös vonásnak. A gyerekek a

A gyerekek szótárazzák a levelet
A gyerekek szótárazzák a levelet

németül írott levelet szótározva silabizálják, a néző csak lassan értesül annak tartalmáról, nevezetesen arról, hogy miképpen halt meg az apa ifjúkori szerelme és harcostársa.

Megünneplik Pálfi 50-ik születésnapját, összejön a hatalmi elit számos képviselője. A néző betekintést nyer abba, hogy miképpen ünnepelt akkoriban a nómenklatúra.
A mesés állapotot hirtelen megzavarja egy, a rádióban beolvasott rendkívüli jelentés: fegyveres harcok dúlnak a város utcáin. Ezután Pálfi a munkahelyén tölti a kritikus napokat, Teri otthon van a gyerekekkel. Szép lassan megváltozik a család életében minden, a személyzet elhagyja a villát, az anya biztonságosabbnak látva a házmesterlakást leköltözik oda a gyerekekkel együtt. Védelmükre hamarosan megjelenik egy szovjet tank a ház előtt.

Az uralmi elit egyes tagjai menekülnek, Moszkvába készülnek, Terit is hívják, de ő férje nélkül nem akar menni. Még hevesen folynak a harcok, amikor Páfi hazatér, de ez már egy másik, meghasonlott ember. Bezárkózik szobájába, zenét hallgat, a harcok elülte után pedig nem akar részt venni a hatalom restaurációjában.

"Az a szándékom, hogy a saját életem teszem mérlegre, és nem az elveket."
“Az a szándékom, hogy a saját életem teszem mérlegre, és nem az elveket.”

Megszűnik a család kiváltságos élete, leszerelik a K-telefont, anyagi gondokkal küszködnek. Gábor szobájába visszavonulva magnóba mondja gondolatait, mérlegre téve életét.
A film azzal fejeződik be, hogy a villával szemközti hegytetőn helyreállítják a vörös csillagot, és a Páfi család elköltözik a rózsadombi villából.

A film szereplői

közül a felnőtteket vezető színészek alakítják, nem tisztem elemezni őket. A két gyerekszereplő szerintem kitűnően oldotta meg a rájuk

Rózsa Naomi a filmben
Rózsa Naomi a filmben
Rózsa Naomi felnőttként
Rózsa Naomi felnőttként

bízott feladatot. Kíváncsi voltam, hogy mi lett további sorsuk. A Miskát alakító Fekete Ábelről semmit sem találtam a világhálón. A Pankát alakító Rózsa Naomi Londonban él,  a filmiparban igyekszik tevékenykedni.

Fogadtatás

Ezt a filmet is az 1956-ról szóló filmek közé sorolják (pl. Fazekas M.). Ez szerintem megalapozatlan, a film nem ’56-ról szól, hanem ’56-ban játszódik. Sokkal inkább szól a hatalmi elit életéről, ’56-os megrázkódtatásáról és megoldási módszereiről.
A kritikák két véglet között mozognak. Kónya Orsolya szerint közhelyektől hemzseg, csupán a színészek játéka teszi élvezhetővé. Kornis Mihály „Szép és igaz” című kritikájában így ír: „Egy gramm hazugság nincs benne. … ebben az 1956 előtt és alatt játszódó, költői hangulatú, kicsit talán cselekménytelen, de nagyon mély és igaz történetben.” Hozzám sokkal közelebb áll ez a vélemény.
A filmet bemutatták Németországban és Franciaországban is. Érdekes megvizsgálni azt, hogy ami a magyar néző számára egyértelmű utalás mint például a film címe, hogyan hat egy, a történelmünket mélyen nem ismerő nézőre. Az a néhány német kritika, amelyeket átnéztem, szintén vegyes véleményt alakított ki a filmről. Azt írják, hogy a film az 1956-os magyarországi felkelés (következetesen az „Aufstand” szót használják) bemutatása gyerekszemmel. Azt leírják, hogy a gyerekek paradicsomi élete a film végére összeomlik, de az okot, nevezetesen azt, hogy Pálfi Gábor az uralmi elit tagja illúzióját vesztve önként kivonul a politikából, ezért veszti el kiváltságos helyzetét, sehol sem olvastam. Számos utalást, többek között a címben rejlő jelképet sem láttam feloldani. Ellentétben a magyar kritikákkal, ahol a színészi alakításokat egyértelműen kitűnőnek ítélik meg, az egyik kritika szemére veti a rendezőnek a szereplők kiválasztását. Úgy ítéli meg, hogy a Marozsán Erika- Rózsa Noémi felállás nem megfelelő az anya-gyerek viszony megjelenítésére.

Források

Nyomtatott
Majtényi György: K-vonal
Uralmi elit és luxus a szocializmusban

Elektronikus
Rózsadomb – színes magyar film
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20041018/rozsadomb_-_szines_magyar_film/
Kónya Orsolya: RÓZSADOMB
http://www.kontextus.hu/hirvero/filmszemle3.html
Kornis Mihály: Szép és igaz
http://cspv.hu/04/69/rozsadomb/
Fazekas Máté : Gyerekek a forradalomban
http://magazin.apertura.hu/film/gyerekek-a-forradalomban/248/
Dobolán Katalin      Varázsdomb
http://www.filmkultura.hu/regi/2004/articles/films/rozsadomb.hu.html
Korcsog Balázs: Rózsadomb:Mesék K-vonalra
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1825
Rosenhügel : Zwei Kinder erleben 1956 in Budapest den Einmarsch der Russen.
http://www.cinema.de/film/rosenhuegel,1300776.html
Rosenhügel
http://www.moviepilot.de/movies/rosenhuegel
Julia Richter:  Rosenhügel
http://www.aviva-berlin.de/aviva/content_Kultur_Film.php?id=3935
Rosenhügel Die Last der Geschichte
http://film.fluter.de/de/96/kino/3733/
Naomi Rozsa
https://app.hiive.co.uk/profile/c45ff835-0e4d-4bb7-ae63-7f9d3a643725/#/

A stáblista megtekinthető a magyar filmadatbázisban.

A film megjelent DVD-n.

 

Képeslapok Leningrádból

Eredeti címe: Postales de Leningrado (2007)

Hogyan tekintenek a világra azok a gyerekek, akik nem kiegyensúlyozott körülmények között élnek? Miképpen látják a gyerekek a háborút? Hogyan elegyedik a valóság és a képzelgés a gyerekek fantáziájában? Ezek a kérdések képezik a Képeslapok Leningrádból című venezuelai film fő motívumait.

Ez a – tudtommal Magyarországon eddig be nem mutatott film – két aranyos gyereknek, a narrátor kislánynak, (akinek nevét nem tudjuk) és unokafivérének, Teonak sajátos életét mutatja be a ’60-as évek Venezuelájában. A szülők a szélsőbaloldali gerilla mozgalom harcosai, ezért a gyerekek is bujkálnak, a kislány nem látta apját, unokatestvére, Teo nem is emlékszik szüleire, a szülőkkel a kapcsolat a „Leningrádból” érkező képeslapokra szorítkozik.

Igen eredeti az a módszer, ahogy a film különböző eszközökkel operál: a játékfilmbe dokumentumfilm részleteket és animációkat illeszt, néha a megosztott kép egy részén élő szereplőt látunk, míg a kép másik része animációt tartalmaz.

Történelmi, politikai háttér

01VenezuelaA mintegy 30 milliós lakosú Venezuelában már a 19. században is állandó politikai forrongások voltak, a diktátorok sorra követték egymást. A 20. század első felében a katonák puccsokkal ragadták a kezükhöz a hatalmat. Az 1948-ban szintén puccsal hatalomra került Marcos Pérez Jimenez katonatiszt uralmát 1958-ban utcai forrongásokkal kezdődő általános felkelés döntötte meg. Az ezt követő elnökválasztást Rómulo Betancourt az Actión Democratica (AD) jelöltje 49,2 %-os eredménnyel nyerte meg. A fővárosban (Caracas) azonban az ellenzék jelöltje jelentős győzelmet aratott, ezért ott ismét kétnapos utcai zavargásra került sor. Bár az ellenzék vezérének felszólítására a lázongás elcsitult, nem tartott hosszan a nyugalom.

1960 márciusában a kormánypárt baloldalának fiataljai (nem mellékesen a kubai forradalom győzelmének hatására) kiváltak az AD-ből és megalakították a Movimiento de Izquierda Revolucionara (MIR) elnevezésű új pártot. Miután október 19-én a MIR hat tagját lázadásra való uszítás vádjával letartóztatták, ismét utcai zavargások kezdődtek, amelyekben a diákság vitte a vezető szerepet. Ezt a momentumot szokták a „Castro-kommunista lázadás” kezdőpontjának tekinteni. A kormány válaszul támogatásának demonstrálására ellentüntetést szervezett, amelyen Bentacourt kijelentette, hogy Venezuela nem fog eltűrni „semmiféle diktatúra létrehozását, legyen az totalitárius fasiszta, avagy totalitárius kommunista színezetű”.

Az elégedetlenségek és lázongások azonban nem csitultak, sőt az elkövetkező időszakban a kormány kénytelen volt leverni több lázadást a hadseregben és a tengerészetben. A kommunista párt, (Partido Comunista de Venezuela, PCV), amely eleinte támogatta Betancourt politikáját, – kétségkívül kubai hatásra -, egyre inkább radikális irányt kezdett felvenni.

1962 május 4-én egy tengerésztiszt vezetésével 450 tengerész elfoglalt egy tengerészeti bázist (Carfúpano). Bár a lázadást 24 óra alatt leverték, a kormány 10-én betiltotta a PCV-t és a MIR-t-, akik tevékenységüket a továbbiakban illegálisan folytatták, mi több, gerilla tevékenységet is kezdtek folytatni. Rajtuk kívül a lázadásokban résztvevő tisztek, katonák és tengerészek, akik persze elhagyták alakulataikat szintén a gerillák közé menekültek. Ennek a sajátságos hármasnak, (az elkötelezett PCV-nek, a radikálisan utópista MIR-nek és az elégedetlen tiszteknek) a képviselői gyűltek össze 1963 február 20-án Caracasban, és megalakították a Fuerzas Armadas de Liberación Nacional, FALN (Nemzeti Felszabadítási Fegyveres Erők) nevű gerilla szervezetet.

Paul de Rio: Vörös a feketén
Paul de Rio:
Vörös a feketén

A FALN számos terrorakciót hajtott végre, többek között 1963-ban elrabolták a híres focistát, Di Stefanot, abból a célból, hogy felhívják magukra a figyelmet. A hírességet 2 nap múlva sértetlenül szabadon engedték anélkül, hogy váltságdíjat kértek volna. (Érdekesség, hogy ennek az akciónak a kitervelője és szervezője Paul del Rio, később neves képzőművész lett.) Az 1966 november 25-i Sears-Roebuck elleni bombamerénylet is a világlapok címoldalára került.
02sears

A film

nyitóképei (még a cím megjelenése előtt) újévi karnevál képeit 1karnevalmutatják. A háttérben hangzó angol nyelvű kommentár azt sejteti, hogy egy riportot látunk a dél-amerikai szilveszterezésről. A film narrátora már két dolgot közöl velünk: neki rejtőzködnie kell, neveket változtatnia, a filmben nem is tudjuk meg a nevét, csupán néhány álnevét sorolja fel. (Így a néző is egy kicsit bekapcsolódik a történetbe, előtte sem fedik fel, hogy tulajdonképpen ki is valójában a főszereplő kislány.)  A másik információ:  2anzixmagyarázatot kapunk a film címére: a „Leningrádból” érkező képeslapok a gyerekek számára az értelmezhetetlen messzeségből jönnek, ez jelenti a kapcsolatot Teo (a narrátor kislány unokatestvére) és a szülei között.

Megismerjük a kislány születése körüli bonyodalmakat. A kislány anyák napján az első bébi volt, ezért anyukájával együtt felkapta őt a sajtó. Bizony ennek az anyuka nem örül, hiszen rejtőzködni kényszerül. Ezzel kapcsolatosan mondja is a narrátor kislány, hogy „és ez volt az első hiba, amit az életben elkövettem”.
3születés

A narrátor rövidesen visszatér egy 9 hónappal korábbi időpontra: amikor anyukája teherbe esik. Látjuk, hogy gerillák közötti 4terhességkapcsolatról van szó. Itt látjuk, hogy egy gringo (Latin-Amerikában így gúnyolják a külföldieket, alapvetően az USA-ból jövőket) riportfilmet készít a gerillákról. Eközben a kislány kommentálja ezt a készülő filmet-a-filmben. Itt ugyancsak érezhető a néző számára, hogy a riportfilm a kislány fantáziája és a valóság mezsgyéjén mozog.

A nagyszülők a beköszöntő újévet készülnek megünnepelni, leölik Pedrót a malacot. Ezzel a vonulattal betekintést nyerünk a földrajzi adottságok okán a miénktől ugyancsak eltérő hangulatú 5Teo-oldszilveszteri ünnepségbe. Megjelenik Teo (a kis Teo nagybátyja), aki a hegyekből, a gerilláktól jött, de még az éjszaka folyamán letartóztatják. Ezzel a filmben egy új szál, a börtön, a kínzások, a félelem, az árulás és a szökés problematikája jelenik meg. ”Nos, a félelem mindig jelen van, a félelem az ember része” hangzik el a „film-a-filmben” riportjában.

A gerillák újabb fegyveres akcióra készülnek, amint az később kiderül, egy bevásárlóközpont kirablását szervezik, amiben a 6rablasnarrátor kislány anyukája is részt vesz. (Itt nem lehet nem gondolni a FALN egyik leghíresebb/hírhedtebb akciójára, a Sears-Roebeck elleni bombamerényletre.)

Az akció után a kislány anyukájával menekülve, arról ábrándozik, hogy láthatatlanná válnak. Végül az anyának börtönbe kell mennie.

A film helyi lakosokkal készített álriportokkal fejeződik be. Itt egyértelműen megmutatkozik a film készítőinek – ízlésesen visszafogott – gerillák iránti vonzalma, ami nem is csoda, hiszen ez a film

A rendező és forgatókönyvíró: Mariana Rondón (1966)

önéletrajzi ihletésű alkotása. Amint Rondón a Filmvilágnak tett nyilatkozatában elmondja, a film „a hatvanas évekbeli gerillaharcokról szól. Ezekkel még sok venezuelai sem volt tisztában, többen azt mondták, hogy ilyesmi nem is történt. Én ott voltam, fogságba is kerültem, az édesanyámmal együtt, ezért el tudtam mondani a történetet egyes szám első személyben, a saját önkényes értelmezésemben, az összekavarodó emlékezet által szerkezetbe foglalva”. Szerintem a dolog azért nem csupán ennyi. Az kevés, hogy tudatjuk a világgal, hogy létezett gerilla mozgalom. Azt nem lehet vitatni, hogy a gerillák egy sor terrorakciót hajtottak végre, amit nem lehet helyeselni. De a film ennél többet mond. Ezzel kapcsolatban idézem, amit a rendezőnő a Radio France Internacional (RFI) újságírójának nyilatkozott: „Ez nem egy történelmi, valóságot ábrázoló film… Nem akarom megítélni azokat, vagy bocsánatot kérni nevükben, akik a kubai forradalom hatására fegyvert ragadtak. Ez egy embercsoport életrajza. És fel kell tenni a kérdést, vajon megérte-e szeretteiknek szenvedni egy utópiáért?”

rondonA Barquisimet városban (Venezuela) 1966-ban született Rondón Kubában filmrendezést, Franciaországban animációt tanult. Néhány rövidfilmen kívül három nagyfilmet rendezett, Nemrégiben jelentős sikert aratott 2013-ban készült filmje a Pelo Malo, amelyet nálunk Göndör fürtök címmel mutattak be.

Szoros együttműködésben dolgozik Marité Ugas rendezőnővel, akivel egy Venezueláról szóló trilógiát készítettek el. A trilógia első filmje a Képeslapok Leningrádból volt. A második filmnek a 2010-ben Ugas rendezte Hazug fiú-nak (El chico que miente) Rondón a forgatókönyv társszerzője. A trilógiát aGöndör fürtökzárja le.

A „Képeslapok Lenigrádból” elsősorban a spanyol nyelvterületen aratott sikert, 6 díjat nyert nemzetközi fesztiválokon.

Források:

R. Gott: Guerilla Movementes in Latin America
H.M. Traver és J.C. Frederick: The History of Venezuela
Árva M.: Szépség és erőszak (Filmvilág 2014 május 52. old)
CASTRO-COMMUNIST INSURGENCY IN VENEZUELA
http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/707252.pdf
K. Pecota: Postcards from Leningrad – feature – film review SIFF 2008
http://www.kinocritics.com/article.php?ar=215
R. Martínez: Postales de Leningrado
http://www.puntoenlinea.unam.mx/index.php?option=com_content&task=view&id=194
J. Rosas: Mariana Rondón, un imaginario polifacético
http://www1.rfi.fr/actues/articles/102/article_8249.asp
Mariana Rondón, sin miedo a ser
http://www.el-nacional.com/todo_en_domingo/Mariana-Rondon-miedo_0_254374596.html
Mariana Rondon
http://www.corneta.org/no_115/mariana_rondon_artista_venezolana.html

A film megtalálhtó a Youtube-on ITT,
a magyar felirat INNEN tölthető le.
A stáblista megtekinthető az angol nyelvű filmadatbázisban.

 

Az Északi-sarkkör szerelmesei

Eredeti címe: Los amantes del Círculo Polar (1998)

Emlékeztetőül: ebben az évadban olyan filmeket nézünk meg, amelyek a gyerek(ek) szemével tekintenek a világra. Sok ilyen filmnek szerkezetét az jellemzi, hogy a főszereplő felnőttként felidézi a gyermek- ifjúkorában történteket. Ilyen filmet láttunk legutóbb is (Ajándék Sztálinnak), ahol a gyermekkori történetet a visszaemlékező főszereplő meg-megszakítja, visszatérünk a „jelenbe”, amikor is némi kommentárt követően folytatódik a gyermekkori események folyamata. Adja magát a gondolat, hogy nézzünk meg olyan filmet, amelyben többen idéznek fel azonos eseményeket.

Egy ilyen alkotás „Az Északi-sarkkör szerelmesei” című posztmodern film. A címből kitalálhatjuk, hogy egy szerelemről szól, így kézenfekvő, hogy az eseményeket két oldalról közelítve tárják elénk az alkotók. A cím másik részében a kör szó az, amire figyelni kell. A kör alatt persze nem a precíz geometriai definicióra, hanem egy régi meghatározásra kell gondolni, nevezetesen „ha egy pont a síkban úgy mozog, hogy egy szilárd ponttól való távolsága állandóan ugyanaz marad, önmagába visszatérő görbe vonalat ír le” (Révai Lexikon 1915).

Ana és Otto történetének három szakaszát mutatja be az alkotás: gyerekek, kamaszok és felnőttek (Mindhárom szakaszban más-más színészek személyesítik meg őket). A film, „Ana szemével”, illetve „Otto szemével” egymást váltó fejezetekre bontva mutatja be az eseményeket. Julio Medem, a rendező mesterien játszik az idővel. A visszaemlékezéssel járó számos flashback (visszapergetés) mellett néhány flashforward (előrepergetés) teszi a filmet meglehetősen bonyolulttá.

A körök és az ismétlődések képezik „Az Északi-sarkkör szerelmesei” című film vázát. Például a film nyitójelenetének jelentőségét (egy repülőgép szerencsétlenség) csak a film végén érti meg a néző. A visszatérésre utalnak a főszereplők nevei is: Otto és Ana. Mindkét név tükörszó (jobbról balra és balról jobbra ugyanaz olvasható). Az ismétlődést húzza alá az is, hogy a filmben két Otto és két Álvaro nevű szereplő van. A körök és ismétlődések mellett a véletlen szerepe az életben szintén erősen foglalkoztatja ebben a filmben a rendezőt. A szereplők közötti bonyolult kapcsolatot igyekeztem összefoglalni az itt bemutatott ábrán.  Az ábrát szemlélve a körök és ismétlődések elég jól láthatóak.Dia1Julio Medem is elmondja egy interjúban, hogy a filmben a véletleneknek komoly hatása van a történtekre, és a szereplők hajlamosak légvárak építésére, hogy elmeneküljenek a valóság elől.

A filmben megjelenő ismétlődések és véletlenek szerepére egy jó példa a piros busszal való ütközés. Több jelentben a személyautón utazó utasok egy hajszál híján ütköznek egy piros autóbusszal, míg az egyik jelenetben végül is a baleset bekövetkezik. (Az autóbaleset szerepe mindenestre több mint érdekes. Három évvel a film elkészülte után a rendező Ana nevű húga autóbalesetben halt meg.)

A filmbeli idősíkok változtatása komoly dramaturgiai eszköz a rendező számára. Amint azt máshol (a főoldalon) már megírtam nem kívánok dilettáns esztéta szerepébe kerülni, ezért a fimbeli időviszonyokkal kapcsolatosan egy szakavatott szerző (Biró Yvett) gondolatait idézem.
„A modern filmekben… az idő állandó tudata egyszerűen művészi eszközzé válik, egy különös jelenidejűséget élünk át benne, mely még a múltbeli történéseken is uralkodik. Resnais legnagyobb

A Hirosima Emlékmúzeum a filmben
A Hirosima Emlékmúzeum a filmben

vívmánya a Szerelmem, Hirosimában éppen ez a kettősség volt. A felidézett múltat lehetetlen volt átélni a jelen szüntelen jelenléte nélkül….. Ez a szintézis különös dolog, érzékelhetővé teszi a szinte megfoghatatlant, a volt és a van egységét, elválaszthatatlanságát, hiszen nyilvánvaló, hogy ami volt, csak akkor élhet, ha ‘van’-ná válik…”

„Az Északi-sarkkör szerelmesei” többeket – engem is – Kieslowski filmjeire emlékeztet, azokban is a szereplők sorsát a véletlenek

A francia Veronica a filmben
A francia Veronica a filmben

irányítják. Gondoljunk például a „Veronica kettős élete” című alkotásra, amelyben egy fiatal francia nő arra gyanakszik, hogy hasonmását látta meg Krakkóban. Felmerül benne az is, hogy önmaga él két életet. Mi lehet erre a magyarázat? A lengyel rendező szerint az csakis a természetfeletti erő lehet.
Kielowski és Medem megközelítése a véletlenek megmagyarázására azonban nem azonos. Medem a filmjében nem sugalmazza természetfeletti lény irányítását, a spanyol rendező a magyarázatot ránk, a nézőkre hagyja.

A film

Otto és Ana kisgyerekként bűvölik el egymást.
2gyerek
Miután a fiú szülei elválnak, Otto apja, Alvaro és Ana anyja, Olga élettársak lesznek. Amikorra a fiatalok kamasszá cseperednek Otto az anyjától apjához (és Olgához) költözik, hogy Ana közelében lehessen. Álvaro és Olga a két fiatalt „testvérként” kezelik, ám Otto és Ana egészen más kapcsolatban vannak, nem testvérként szeretik egymást.
Otto egyszer elmondja Anának, hogy a nevét egy német pilóta után kapta, akit baszk nagyapja mentett meg a polgárháború idején. A pilóta Guernica bombázása alatt katapultált, de fennakadt egy fa ágain, és a nagyapa segítette le onnan.
Évek múlva Olga egy Álvaro Midelman nevű férfi javaslatára TV bemondó lesz.
Meghal Otto anyja, ami nagyon megrázza a fiút. Önsorsrontóvá válik, öngyilkossági kísérletet tesz. Szánkózás közben készakarva egy szakadékba zuhan. Elköltözik apjától és pilóta lesz, leveleket visz Finnországba. Olga eleinte csak Midelman barátnője lesz, majd elhagyja Otto apját és Midelmanhoz költözik.
Ana tanitónő lesz, egyszer egy étteremben találkozik Javierrel, Otto volt tanárjával, aki hamarosan az élettársa lesz. Olga és Álvaro Midelman Ausztrálába költöznek, bár hívják Anát is, ő inkább Lappföldre akar menni. Midelman elmondja neki, hogy az apja ott él, és felajánlja, hogy lakjon az öreg kis házában, ami a sarkkörön túl van. A lány efogadja az ajánlatot, felkeresi a városban élő volt pilótát, Ottot, aki rendelkezésére bocsátja a sarkkörön lévő házat.
Ana Finnországból levet küld Ottonak, amelyben leírja, hogy Álvaro Mindelman apja az a német pilóta, akit a fiú nagyapja mentett meg, és aki után az Otto nevet kapta.
Otto Ana hívására visszarepül Finnországba, de a gép balesetet szenved, Otto ugyanúgy, ahogyan a német pilótával történt, fennakad egy fa ágain.
Ana meghallván, hogy egy spanyol gép lezuhant, visszasiet a városba és a két fiatal boldog találkozásának leszünk szemlélői. Látunk azonban egy másik befejezést is. Ana rohan haza, hogy találkozzék Ottoval, de egy piros autóbusz halálra gázolja, a találkozás elmarad.

Körforgás a filmben:
“Fennakadt német pilóta a fán”-tól “Otto fennakadt a fán”-ig

A film fő alkotói

A rendező: Julio Medem (1958)

medemaz orvos végzettségű, baszk nemzetiségű rendező a spanyol filmművészet jelentős alakja. Már az első nagyfilmje a “Tehenek” (1992) jelentős sikert aratott, 8 díjat nyert, közöttük a “Legjobb új rendező” Goya díját. “Az északi sarkkör szerelmesei” (1998) a negyedik nagyfilmje. A 2003-ban készült “A baszk labda: bőr a kővel szemben” (La pelota vasca. La piel contra la piedra) című dokumetumfilmje, amely a baszk nacionalista mozgalomról szól, meglehetős vihart kavart Spanyolországban. 2015-ben készűlt el legutóbbi filmje a “Ma ma”.
Összesen 19 filmet (ezek közül 7 rövidfilmet) rendezet, és 30 díjat nyert.

Ana (felnőve): Najwa Nimri (1972)

nimribaszk anya és jordániai apa gyermeke.  Spanyolországban igen népszerű színésznő, énekesnő és zeneszerző. 30 filmben kapott szerepet és 4 díjat tudhat magáénak. Medem más filmjeiben is szerepelt.

 

Otto (felnőve): Fele Martínez (1975)

martinez60 filmben szerepelt, ezen kívül 1 rövidfilm producere, és egy rövidfilm vágója is volt.  Négy díj (Goya, Berlini Filmfesztivál) birtokosa.

 

“Az Északi-sarkkör szerelmesei”  13 díjat nyert, és további 8 jelölést kapott.

Források:

Bíro Yvette: A hetedik múzsa
Brandon Judell: INTERVIEW: Julio Medem Guides “The Lovers of The Arctic Circle”:
http://www.indiewire.com/article/interview_julio_medem_guides_the_lovers_of_the_arctic_circle
Gary Couzens: The Lovers of the Arctic Circle
http://film.thedigitalfix.com/content/id/4368/the-lovers-of-the-arctic-circle.html
S. Brent Plate:Lovers of the Arctic Circle
https://www.unomaha.edu/jrf/arctic2.htm
Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=2841

A stáblista megtekinthető a magyar és az angol nyelvű filmadatbázisban

A magyar felirat ITT tölthető le. Köszönet az ismeretlen fordítónak.
(A film magyar szinkronnal VHS kazettán is megjelent.)

 

 

 

 

 

Ajándék Sztálinnak

Eredeti címe: Подарок Сталину (2008)

A film narrátora, egy idős ember gyermekkora egy szakaszát idézi vissza, mi történt vele 1949-ben.

1949 történelmi környezete

Mozgalmas év volt 1949. Már tombolt a hidegháború. Csupán néhány eseményt sorolok itt fel. Ebben az évben alakult meg a NATO, létrejött a két német állam: az NDK és az NSZK valamint a kommunista- győzelmet követően kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. 1949-ben ítéltek halálra elvtársaik kommunista politikusokat, mint „imperialista ügynököket” (a magyar Rajk Lászlót és a bolgár Trajcso Kosztovot). Bírósági perek sorozata indult el Amerikában a kommunista párt vezetői ellen.

A Szovjetunióban újult erővel lángolt fel a represszió, a Baltikumból például mintegy 90 000 „nép ellenségét” deportálták az ország gyéren lakott vidékeire. Az év első felében hágott tetőpontjára a harc a „kozmopoliták” ellen, támadva a különböző művészeket. A pártlapban, a Pravdában nyílt antiszemita írás jelent meg olyan vádakkal támadva a”hazátlan kozmopolitákat”, amelyek a szovjet törvények értelmében bűnténynek minősültek. Eben az évben két emlékezetes esemény volt a Szovjetunióban: augusztus 29-én Kazahsztánban végrehajtották az első kísérletet a szovjet atombomba kifejlesztésére, és december 21-én megünnepelték „hőn szeretett” Sztálin elvtárs 70. születésnapját

A szovjet atombomba

A szovjet atomfegyver programja a 2. világháború idején, 1943-ban kezdődött I. V. Kurcsatov vezetése alatt. Eleinte nem kapott nagy támogatást a kutatás, de miután az amerikaiak Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombákat, a szovjet vezetés felgyorsítatta a tevékenységet. Kazahsztánban Szemipalatyinszktól 160km-re

A történet színhelye
A pirossal jelölt terület az atomkísérletek színhelye
hariton_2makett
Julij Hariton főkonstruktőr az atombomba másolatával

létrehoztak egy kutató-várost, ahol a bomba kifejlesztését végezték. Az első robbantás az „Első villám” (Первая молния) fedőnevet kapta. Magát a bombát RDS-1-nek nevezték el, aminek valószínűleg nem volt semmi jelentősége, de a projekt résztvevői hol Sztálin Reaktív Hajtógépe (Реактиный Двигатель Сталина), hol Oroszország Maga Megcsinálja (Россия Делает Сам) kifejezésként dekódolták. Az amerikaiak a bombát Sztálinról elnevezve Joe-1-nek becézték.

Persze az augusztus 29-i sikeres robbantást a szovjetek titokban akarták tartani, de szeptember 3-án egy Szibéria közelében elhaladó amerikai kémrepülőgép radioaktivitást észlelve bizonyítékot szolgáltatott az atomkísérletről. Szeptember végén Truman elnök Soviets Get Atomic Bomb_1bejelentette, hogy a Szovjetuniónak is van atombombája nagy sokkot váltva ki ezzel. Néhány hónappal ezután letartoztattak egy, az amerikai atomprogramban dolgozó német fizikust, Klaus Fuchst, aki beismerte, hogy fontos információkat adott át a szovjeteknek az atombombáról. Bár a kutatásban résztvevő tudósok különbözőképpen ítélik meg a kémjelentés súlyát a szovjet atombomba létrehozásában, az tény, hogy az meglehetősen hasonlított az amerikaira.

Abból a célból, hogy a bomba környezetre gyakorolt hatását vizsgálják, a szovjet tudósok a robbantás közelében épületeket emeltek, hidakat és más építményeket létesítettek. Ezen kívül ketrecekben állatokat helyeztek el, hogy megvizsgálják a sugárzás hatását az emlősökre.

A Szemipalatyinszk közelében lévő kísérleti telepen a mintegy 40 éves tevékenység során 456 robbantást (ebből 116-ot felszín felett) hajtottak végre. Igen sok, ellenőrizetlen pletyka kering a robbantások hátteréről. Leírják, hogy a robbantás idejére nem evakuálták a közelben élő embereket, még olyat is olvastam, hogy a későbbi robbantások idejében a környéken élő embereket kirendelték házaik elé, hogy így vizsgálják meg a bomba biológiai hatását. Ilyesmi azért nehezen hihető. Az viszont tény, hogy a független Kazahsztánban törvényt hoztak a tesztelések áldozatainak anyagi kompenzálására és egészségügyi támogatására.

Sztálin születésnapja

Ünnepság Moszkvában Sztálin 70. születésnapján
Ünnepság Moszkvában Sztálin 70. születésnapján

A vezér születésnapjára óriási ünnepségsorozatot rendeztek, külön bizottság (75 taggal) létesült a nagy nap megünneplésére. Munkaversenyeket rendeztek, költők – közöttük a legnagyobbak is, mint például Anna Ahmatova – verssel köszöntötték a Szovjetunió népeinek bölcs vezérét. Ünnepi bélyeget is kiadtak, és még az egyház is felköszöntötte. A „szocialista országok” is csatlakoztak az ünnepséghez. Budapesten ekkor indították el a háború utáni első trolibuszjáratot, ami a 70-es jelzést kapta.

A Sztálin születésnapjának megünneplésével kapcsolatosan tévedés lenne azt hinni, hogy azt pusztán a terror kényszerítette ki. Voltak nem is kevesen, akik őszinte lelkesedéssel ünnepelték a nagy napot. Jellemző példa a Sztálin iránti imádatra, hogy abban az eszeveszett világban, ahol még a hivatalban lévő államelnök (Kalinyin) és külügyminiszter (Molotov) feleségei is száműzetésbe kerültek, a férjek nem hagyták ott hivatalukat, hűen szolgálták –ahogy ők hívták – a Gazdát. Ezt persze lehetne akár gyávaságnak, megalkuvásnak is felfogni, de Molotov még Sztálin halála után évekkel is nagy tisztelettel beszélt a vezérről. Sőt, a meghurcolt felesége egyszer a 60-as években Sztálin lányának állítása szerint ezt mondta neki: „Apád egy zseni volt. Amikor kitört a háború ő szétverte az ötödik hadoszlopot, a párt és a nemzet egységesek voltak…”

A film

Ez a film egy egészen más Szovjetuniót mutat be, mint amilyet annak idején a propaganda láttatott a nézőknek. Egyrészt nem az európai területen játszódik, mint a hozzánk eljutott szovjet filmek zöme, másrészt abban az országban, ahol ugyancsak üldözték az egyházakat, a szereplők igencsak vallásosak. A háttérben zajló atomkísérlettel kapcsolatban azt villantja fel, hogy a robbantás milyen tragédiát okozott a helyi lakosságnak.

Egy idős ember gyerekkorának egy szakaszát idézi vissza, az ő narrációja vezeti végig a a nézőt a történteken. Szasát (a gyerek főszereplőt) és nagyapját, a moszkvai zsidó szabót sok más emberrel együtt Kazahsztánba viszik száműzetésbe. nagyapaA kéthetes, út során a nagyapa meghal, utolsó szavaival kéri Istent, hogy oltalmazza a gyereket. Miután megérkeszik Kazahsztánba a vonat, Kaszim, a kazah vasúti pályaőr egy ügyes fondorlattal magához veszi a gyereket. A vasutas egyedülálló ember, családja meghalt az éhínség idején, ő maga megsebesült a fronton, egy kis házban él. Szomszédságában lakik Vera, a „nép ellenségének” felesége, aki a hazaárulók feleségei részére létesített lágerből, (Акмолинский лагерь жён изменников Родины, rövidítése után – А. Л. Ж. И. Р, azaz A.L.ZS.I.R.) került ide. Ebbe a lágerbe a büntetőtörvénykönyv 58-as cikkelye alapján (szovjetellenes vagy ellenforradalmi tevékenység) alapján zárták be a női elítélteket. Szintén szomszédja Jezsi, a száműzött lengyel orvos, valammint Fati, a dungán (kínai eredetű muzulmán) nemzetiségű kollégája.

Szása megtalálja helyét az új környezetben, olyannyira, hogy kazah nevet is kap, Szabirnak nevezik el. uj_nevA vasutast már Kaszim-atá-nak (Kaszim nagyapának) hívja, barátokra talál (bandába tömörült kallódó gyerekeket) és kazahul is bandaelkezd beszélni. Egy nap meglátja az újságban, hogy Sztálint születésnapján a gyerekek ajándékokkal lepik meg. Elhatározza, hogy kedvenc állatát Sztálinnak adja, talán akkor a vezér segít ajandekabban, hogy szülei hazatérjenek a száműzetésből.

Jezsi és Vera össze akarnak házasodni, ám a lakodalmoneskovorészegen beállít Balabáj a rendőr, és összeverekedik a vőlegénnyel. A verekedést követően Jezsi meghal, ezután valaki megöli Balabajt.

Kaszim Szasát/Szabirt elküldi rokonaihoz Oroszországba. Másnap reggel kiszáll a rendőrség a faluba, letartoztatják a kallódó gyerekek bandáját azzal gyanúsítva őket, hogy ők ölték meg a rendőrt. Ha Kaszim nem küldte volna el onnan Szását, bizonyára ő sem kerülte volna el a letartóztatást.

A visszaemlékező idős ember elmondja, hogy csak évekkel később tudta meg azt, hogy ekkorra készült el a szovjet atombomba, ahogyan ő fogalmaz: az igazi ajándék Sztálin születésnapjára. Visszatér Kazahsztánba és a falu helyén (amit elpusztított az atomkísérlet) apjául fogadja Kaszimot és imát mond emlékére.apamul

Az alkotógárda főbb tagjai

A rendező Rustem Abdrashitov 1970-ben született Almataban, neves kazah költő fia. Filmrendezést a moszkvai filmfőiskolán (VGIK) tanult, ahol 1993-ban végzett. 2002-ben elvégezte a Kazah Állami Jogi Akadémiát. Hat filmet rendezett és négy film forgatókönyvének (társ)szerzője. A forgatókönyvet az orosz Pavel Finn (1940) írta, aki harmincegy forgatókönyv szerzője. A gyerekszínész Dalen Sintemirov, Szása alakítója szerepelt már más filmben is. A Kaszimot alakító kazah Nurzsuman Ihtimbajev (1941) 55 filmben szerepelt, a Szovjetunió Állami Díjának tulajdonosa. Balgabaj rendőrt az üzbég Bahtijar Koja (1957) játssza, aki 11 filmben szerepelt. Vera szerepét az orosz Jekatyerina Rednyikova (1973) alakítja, 50 filmben játszott. Jezsi szerepét a lengyel Waldemar Szczepaniak (1960) játsza, további 3 filmben szerepelt. A KGB tisztet alakító orosz Alekszandr Basirev (1955) 126 filmben kapott szerepet, ezen kívül 3 filmet is rendezett. Érdekesség, hogy a visszaemlékező narrátor szerepének arcot adó orosz-izraeli író, David Markis maga is Kazahsztánban volt száműzetésben apja 1952-es kivégzését követően.

A filmet 2009-ben a rangos orosz Nika díjra jelölték, és bemutatták a Berlini és Cannesi Filmfesztiválokon.

Források:

M. Heller és A. Nyekrics: A Szovjetunió története (2003)
I. Deutscher: Sztálin (1990)
С, Аллилуева: Только один год (1970)
M.D. Shrayer: The Gift to Stalin http://fmwww.bc.edu/SL-V/ShrayerBJFF08.pdf
Ismeretlen: Подарок Сталину http://www.kino-teatr.ru/kino/movie/ros/15529/annot/
Soviets explode atomic bomb  http://www.history.com/this-day-in-history/soviets-explode-atomic-bomb
The Soviet Nuclear Weapons Program  http://nuclearweaponarchive.org/Russia/Sovwpnprog.html
M. I. Schwartz: The Russian-A(merican) Bomb http://www.hcs.harvard.edu/~jus/0302/schwartz.pdf
T. Kassenova: The lasting toll of Semipalatinsk’s nuclear testing http://thebulletin.org/lasting-toll-semipalatinsks-nuclear-testing
Barkaszi Ö.: A pokol 16 éve http://www.karpatinfo.net/hetilap/tudomany/pokol-16-eve

A film (hiányos) stáblistája megtalálható a magyar és az angol nyelvű adatbázisokban. Részletesebb lista van az orosz nyelvű adatbázisban.

A film megnézhető/letölthető a Youtub-on. A magyar felirat ITT  található meg.

 

 

 

A bádogdob

Eredeti cím: Die Blechtrommel (1979)

A „Gyerekszemmel” tematika az elmúlt évad utolsó filmjének a „Titó és én” kapcsán jutott eszembe. A film egy gyerek szemével láttatja a néhai Jugoszlávia ötvenes éveit (ld. http://virtualis-filmklub.com/tito-es-en/).

Arra a kérdésre, hogy az új sorozat első filmjének miért az 1979-ben bemutatott “A Bádogdob”-ot választottam, a film rendezője, Volker Sclöndorff egy 1978-ban tartott sajtótájékoztatón adott nyilatkozata pontos magyarázatot ad. Többek között ezt mondotta:

„Számomra a legfontosabb és legdöntőbb a főszereplő, ez az Oscar Mazerath: egy fiú, aki egyszerűen nem akar felnőni, belekapaszkodik a gyermekkor álmába, nem akar felelősséget vállalni, visszautasítja a társadalmat – és ez a motívum ma különösen aktuális. A fiú ellenkezik, nem akar felnőni, ennek ellenére protestál, mégpedig olyan hangosan, élesen, hogy még az üveget is szilánkokra töri. Ebből a szempontból ez az Oscar Matzerath századunk, sőt talán a német történelmünk szülötte.”

Persze nem mindenki értette meg a nagysikerű regény mondanivalóját, amely a film alapját szolgálta. Ugyanezen a sajtótájékoztatón a regény szerzője Günther Grass mesélte el, hogy

Egyszer felkeresett egy amerikai rendező, aki elragadtatással beszélt a könyvről, mindez egy negyedórát tartott. Majd ezt kérdezte: „Feltétlenül úgy kell lennie, hogy ez a fiú 3 éves korában leállítja a növekedését?” Hát kirúgtam ezt a rendezőt.

Bizony ezt a szürrealisztikus történetet nem mindenki képes felfogni és értelmezni.

Szokás szerint nem szándékozom dilettáns filmelemzésbe fogni, hiszen erről a filmről számtalan méltatás jelent meg, többek között magyar nyelven is (Pl. György Péter: Német hétköznapok). Ám érdemes felidézni a film fogadtatását, utóéletét.

A FILM UTÓÉLETE

A filmet Nyugat-Németországban 1979 májusában mutatták be. Még ebben az évben a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma díjat nyert, majd a rákövetkező évben elnyerte a „Legjobb külföldi film” Oscar díját is. Több mint 10 további díjjal jutalmazták a rendezőt ezért a filmért. Azt hinné az ember, hogy ilyen elismerés után mindenütt boldogan vetítik a filmet. Hát nem.

Már 1980-ban Ontario (Kanada) Cenzori Bizottsága előbb megvágta, majd betiltotta a filmet, mert gyermekpornográfiát vélt benne felfedezni.

1997-ben, majd’ 20 év elteltével Oklahoma Cityben (USA) hasonló következtetést vont le az „Oklahomaiak a Gyermekekért és a Családokért” szervezet, mert a film egyik jelenete fiatalkorúak orális szexét mutatja be. A betiltás élharcosa, a szervezet helyi vezetője egy nyilatkozata szerint ugyan nem is látta a filmet, és nem is tudja, hogy miről szól, de nincs is annak jelentősége, mert az egy pornográf film. A megyei bíró el is fogadta érvelésüket megállapítva, hogy a film obszcén, 18 éven aluliak szexuális tevékenységét mutatja be. Így azután a rendőrség megszerezte azoknak a névsorát, akik videó felvételen kikölcsönözték a filmet, és házról-házra járva összegyűjtötték a felvételeket. Az egyik ilyen bűnös lélek történetesen az Amerikai Civil Szabadság Szövetség (American Civil Liberties Union) helyi szervezetének vezetője volt, így megpróbált a rendőröknek a civil társadalomról és a szabadságról stb. beszélni, de mindez a rendőröket hidegen hagyta, elkobozták a kazettát és távoztak. Később egy állami körzeti bíró érvénytelenítette a film betiltását. Mindez 2 évvel azelőtt történt, hogy G. Grass megkapta az irodalmi Nobel díjat –elsősorban – a Bádogdob című regényéért. De még ez sem számított. Kínában, 2003-ban mintegy negyedszázaddal a film születése után egy német filmeket bemutató fesztiválon – minden magyarázat nélkül – nem engedték lejátszani a filmet.

A FILM

1899-ben kezdődik, amikor a főszereplő, Oskar Matzerath nagyapja a rendőrök elől menekül a távoli kasub vidéken. (A kasubok nyugati-szláv népcsoport, a gdański tengermelléken és Nyugat-Pomeránia keleti részén élnek . Nyelvüket egyesek a lengyel nyelv dialektusainak tartják, mások szerint külön nyelvnek tekintendő. Az üldözött férfi egy szoknya_alafiatal parasztasszony Anna Bronski szoknyája alatt rejtőzik el. A férfi és az asszony később összeházasodnak, egy lánygyermekük születik, Agnes, a főszereplő édesanyja. Agnes felnőve házasságra lép a német Alfred Matzerath-tel, de szerelmi viszonyát továbbra is fenntartja unokatestvérével, a kasub Jan Bronskival. Bár a két férfi rivalizál, jó barátok lesznek.

A házasságban egy fiúgyermek születik Oskar, de hogy ki az igazi apa Alfred vagy Jan, az homályban marad. Ekkor már a színhely Danzig danzigSzabad Város. A versalli békeszerződés értelmében ugyanis 1920-tól Danzig és 200 környező település egy különleges státusu városállam volt. A fiú 3. Születésnapján egy bádogdobot kap ajándékba (ami végigkíséri őt az egész filmben). Ezen a napon Oscar legurul a pincébe vezető lépcsőn, ami azt eredményezi, hogy megáll a növekedése. Később kiderül, hogy 3evesvisításával meg képes az üveget összetörni, amit fel is használ akarata érvényesítésére.

Agnes és Alfred Oskart cirkuszba viszik el, ahol a gyerek Bebrával, a törpe bohóccal összebarátkozik. Vele Oskar később együtt lép fel a háborúban harcoló katonák szórakoztatására. Alfréd csatlakozik a náci párthoz. Egyszer elviszi fiát egy pártgyűlésre, amelyet Oscar a tribün alatt elbújva dobolásával teljesen összezavar.

FestOskar anyja Agnes elhalálozik, a halál okát nem ismerjük meg. Ekkorra Németországban a nácik már ugyancsak megerősödtek és Danzig (Gdansk) lengyel lakosságát erős nyomás alatt tartották. Anyja temetésén Oscar végignézi, ahogy a számára kedves játékkereskedőt Sigismund Markust, elzavarják a szertartásról, mivel úgymond zsidóknak ott nincs helye. Jött azonban ennél rosszabb is: 1938 november 9-e éjjelén Németországban a náci hatalom erőszakhadjáratot indított a zsidó lakosság ellen, amit a rengeteg betört ablaküveg után kristályéjszakának Kristalyejszaka(Reichskristallnacht) neveztek el. Az SA legények természetesen Markus boltját is megtámadják, ezt követően a játékkereskedő öngyilkos lesz..

Oskar abból a célból, hogy dobját egy ismerős megjavítsa, a lengyel postahivatalhoz megy, ahova Jan Bronski elkíséri. Mindez 1939 szeptember 1-én történt, amikor a náci Németország megtámadta Lengyelországot, vele együtt Dantzig Szabad Államot. A postahivatal ekkor a lengyelek SS elleni küzdelmének központja lett. Heves harc után az (danzigi SS-ek) elfoglalják az épületet, Oskart hazaengedik, de Jant letartóztatják, majd kivégzik.

Alfred felveszi szolgálólánynak a 15 éves Maria Trezinskit. Oskar néhányszor elmegy Mariával a tengerparti strandra, ahol a két fiatal kabinbangyakran erotikus játékba kezd. Estéként Oskar és Maria egy ágyban alszanak, ahol szintén szexuálisan közelednek egymáshoz. Amikor Maria másállapotos lesz, Oskar magát tekinti a gyerek apjának, de mivel Alfrednek is kapcsolata volt Mariával, itt sem egyértelmű, hogy ki ejtette teherbe a lányt. Végezetül Alfred elveszi Mariát, aki ily módon pajtása nevelőanyja lesz. Oskar összetalálkozik Bebével,  bebe_agitpropaki meghívja vándorcirkuszába. Oskar csatlakozik a cirkuszhoz, és ő is megy szórakoztatni a katonákat, de a vég közeledtével otthagyja a cirkuszt, hazamegy.

Oskárnak rövid kapcsolata lesz Lina Greffel a szomszédos zöldséges feleségével. Amikor az oroszok elfoglalják a várost, az egész család a pincében bujkál, de a szovjet katonák egy csoportja betör a pincébe és Linát több ázsiai kiskatona megerőszakolja. Alfred el akarja tüntetni a náci pártjelvényét, megpróbálja lenyelni, de egy vöröskatona észlelve kínlódását megijed és lelövi. Alfred temetésén Oskar_novekszikOskar elhatározza, hogy mostantól kezdve elkezd nőni, és a bádogdobot a sírba hajítja.

Hamarosan az egész családnak Anna Bronski kivételével el kell kitelepiteshagynia a várost, mert az a lengyeleké lesz. Amint a vonat elmegy, a film úgy fejeződik be, ahogy elkezdődött, Anna a krumpliföld közepén ül, és a távozó vonat után mereszti szemét.

A FILM FŐALKOTÓI

Egy film – különösen ilyen monumentális alkotás – létrehozásában rengetegen vesznek részt, az, hogy milyen lesz a film, többeknek van meghatározó szerepe. Talán kissé önkényesen itt 3 embet emelek ki, Günter Grasst, a regény íróját, Volker Sclöndorffot a rendezőt és David Benettet az Oskart alakító gyerekszínészt.

Grass, Bennent és Schlöndorff a forgatás egy szünetében (1979)
Grass, Bennent és Schlöndorff a forgatás egy szünetében (1979)

 

GÜNTER GRASS ÉS A „BÁDOGDOB”

Gunter-Grass-009bAz 1927-es születésű kasub és német származású Grass Danzig/Gdansk városában nőt fel. Ekkor a városnak különleges jogi helyzete volt, a szabadállam Lengyelországgal volt szoros kapcsolatban, de ekkor lakosságának döntő többsége, mintegy 90 százaléka német ajkú volt. A háború után Grass Düsseldorfban a Művészeti Akadémián rajzot és szobrászatot tanult, már kiállításon is bemutatták műveit, amikor írni kezdett.

Termékeny író volt, amellett aktív politikai életet is élt. Baloldali értelmiségiként a Német Szociáldemokrata Pártot támogatta, egy időben Willy Brandt beszédírója is volt. Ugyanakkor kijelentései és írásai gyakran heves vitákat váltottak ki. Különös vihart kavart, amikor 2006-ban megjelent önéletrajzi regényében („Hagymahántás közben”) elismeri, hogy 17 évesen a Waffen SS tagja lett. A vitatható tények, a sokakban ellenszenvet kiváltó megnyilvánulásai ellenére is tisztelet övezte, hiszen a II. világháború utáni német irodalom külföldön is legismertebb képviselője volt. 2015 április 13-ám hunyt el.

A „Bádogdob” volt első regénye, amellyel azonnal világhírre tett szert. Az 1959-ben megjelent önéletrajzi motívumokkal átszőtt könyv végigkíséri a XX. század német történelmét, benne a szerző ráirányítja a figyelmet a szülőföldjén, (Danzigban/Gdanskban és környékén) élő népek, németek, lengyelek, kasubok közös sorsára. A komoly elismerés mellett (díjat kapott a tekintélyes Gruppe 47 irodalmi társaságtól) a regényt is már többen istenkáromlónak és obszcénnek minősítették. Ma több mint ötven évvel megjelenése után a regényt a XX. század német irodalmának kiemelkedő alkotásának tartják, Thomas Mann Varázshegyével emelik azonos rangra. 1997-ben megkapta az irodalmi Nobel díjat, mert „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”.

 VOLKER SCHLÖNDORFF ÉS A „BÁDOGDOB”

sclöndorffbAz egyik legjelentősebb német rendező 1939-ben született Wiesbadenben. A család 1956-ban Párizsba költözött. Schlöndorff a Sorbonon politológia szakon végzett, de egyidejűleg filmkészítést tanult az Institut des Hautes Etudes Cinematographique-n. Ezért nem meglepő, hogy számos filmjében központi szerepet játszik a politika (pl a 2014-es „Az utolsó éjszaka Párizsban, .a 2011-ben készült „Hajnali tenger”, a 2004 ben készült „Kilencedik nap”.) Igen hamar neves francia rendezők asszisztense lett. Németországba visszatérve több irodalmi művet (Az ifjú Törless, Michael Kohlhaas, Katharina Blum elveszett tisztessége) vitt filmre. Schlöndorff 41 filmet rendezett, 25 film forgatókönyvének (társ)szerzője – többek között a „Bádogdob”-é is. Az Oscar díjon kívül további 38 zömében rangos díj birtokosa.

A „Bádogdob” megfilmesítéséről 1977 és 1979 között naplót vezetett, amely azzal kezdődik, hogy ekkor olvasta el először Grass regényét. Ezután persze még néhányszor olvasta, részeket aláhúzva, kijegyzetelve dolgozta fel a művet.

A könyv és az adaptáció között természetesen jelentős különbség van. Kettőt említek: míg a három „könyv”-ből álló regény a háború utáni évekről is szól, Schöndorff a harmadik könyvet elhagyva a filmet 1945-ben fejezi be. A könyv keretét a főszereplő „felnőttként” való visszaemlékezése adja, amelyet egy elmegyógyintézeti szobában mond el, míg a film a gyerek hangjával fűzi össze a történéseket.

DAVID BENNENT ÉS A „BÁDOGDOB”

Premiere "Der Vampir auf der Couch" im Gartenbaukino in WienAz Oscart alakító David Bennent a film forgatásakor 11 éves és 114 centiméter magas volt. Szülei színházi emberek voltak, apja színész anyja egykor a párizsi operaház táncosnője volt. A növekedési rendellenesség miatt nem gondolták, hogy ezt a szerepet eljátszó kisfiúból színész lesz. Ma David 155 centiméter magas, 15 filmben szerepelt és számos színházi előadásban lépett fel. Igen neves rendezőkkel (pl. George Tabori, Peter Brook) dolgozott együtt, amit megkönnyített az is, hogy németül, franciául és angolul anyanyelvi szinten beszél.

Mindennek ellenére a “Bádogdob” volt az, ami híressé tette, ez a szerep az, ami először jut az emberek eszébe róla. Ezzel kapcsolatosan a színész egy nyilatkozatában ezt mondta: „… a „Bádogdob” természetesen alakította életpályámat. Hogy mennyire tett jót vagy rosszat, nem tudni. A film ajtókat nyitott meg előttem, és olyan hatást gyakorolt rám, hogy többé-kevésbé a színház felé csúsztam…

A stáblista megtalálható angol és a magyar adatbázisokban.
A felirat magyar nyelven letölthető innen. (Köszönet az ismeretlen fordítónak). Évekkel ezelőtt  megjelent VHS kazettán magyar szinkronnal.

FORRÁSOK

V. Schlöndorff: “Die Blechtrommel” Tagebuch einer Verfilmung.

http://www.eclectica.org/v1n11/lease_tindrum.html

http://www.spectacle.org/997/mcarth.html

http://www.tagesanzeiger.ch/kultur/kino/Peking-verbietet-Die-Blechtrommel/story/29314908

http://www.berliner-zeitung.de/archiv/ein-portraet-des-schauspielers-david-bennent-little-davids-grosse-reise,10810590,9003932.html

http://www.berliner-zeitung.de/archiv/blechtrommel-schauspieler-david-bennent-musst-du-immer-so-exzentrisch-sein-,10810590,10621766.html

 

 

 

 

 

 


 

Tito és én

Eredeti címe: Tito i ja (1992)

A létező/létezett szocializmusról, a „szovalóság”-ról szóló filmsorozat utolsó filmje egy 1992-ben született filmszatíra a „Tito és én” címet viseli. A film Josip Broz Tito (1892-1980) születésének centenáriuma idején készült akkor, amikor a volt partizánvezérnek, az ország elnökének alkotása, az egységes Jugoszlávia éppen darabokra hullott, a volt tagországok egymásnak estek és már dúlt tito_buch-1az összességében tíz éven át tartó délszláv háború. Jugoszlávia szétesése nem volt váratlan esemény, még Tito életében politológusok, történészek és újságírók sora vetítette azt előre. Illusztráció gyanánt álljon itt egy 1980-ban (közvetlenü Tito halála után nyomtatott könyv címlapja, amelyen a következő szöveg olvasható: ”Tito – Az Afganisztán világválság után Jugoszlávia jön?” Sajnos a kérdésre igen volt a válasz.

Ez film egy gyerek szemével a félmúltat idézi fel. A történet az ötvenes évek Jugoszláviájában játszódik.

A film

Zoran egy művészházaspár kiskamasz gyermeke egy nagycsalád (szülők, nagymama, nagynéni, nagybácsi, unokatestvér) közös lakásában él. A háború előtt jobb napokat megélt „úri család” életében mindennaposak a veszekedések, amikor is egymást „kommunista”, illetve „kapitalista” tulajdonsággal vádolják.

film01ko-ka

Közöttük a dundi Zorán kakukktojás: rajong Tito elvtársért. Amikor elindul egy fogalmazási versenyen „költeményében” az alábbi sorokat találja írni:

És mikor szomorú vagyok            
éjszaka is csak Rá gondolok.       
Mikor becsukom a szemem,      
Ha megkérditek, ki a legkedvesebb nekem,       
Azt mondanám: Tito elvtársat   
A szüleimnél is jobban szeretem.

Azért legyünk méltányosak, Zorannál nevesebb költők is kieresztettek magukból hasonló gondolatokat. Példa gyanánt álljon itt Képes Géza verse :

S csak izzadt és vérzett a proletárság,    
de lelkében parázslott még a hit,             
várta a munkás tanítóját, társát,                               
kereste, vágyta, hívta Rákosit.

Zoran versével egész Belgrádban első helyezést ér el, így film02vjutalomképpen részt vehet egy úttörőcsapat megtisztelő kirándulásán, ami ugyancsak vonzó a fiú számára, mert ott lesz a pár évvel idősebb „szerelme” is.

Az emléktúra, amelyet a túlbuzgó Raja elvtárs irányít Kumrovecbe (Tito szülőhelyére) vezet. Ez a kirándulás kemény próbatétel a film03vkamasz fiú számára, mert Raja elvtárs a gyerekeknek úgy akarja bemutatni az ifjú Josip Borz sorsát, hogy a gyerekeknek minden nehézséget ki kell próbálniuk, amin (úgymond) keresztülment a nagy film04vvezér. A túra végére, mire a gyerekek Kumrovicebe érnek összeáll a csapat, de addigra elillan Zoran lelkesedése, kiábrándul, és ezt el is mondja.

Láthatjuk, hogy a Jugoszláviában játszódó „Tito és én” 2 témát érint: a személyi kultuszt és a kiábrándulást az eszméből.

Tito Jugoszláviája – Jugoszlávia Titoja

Jugoszlávia német megszállását követően fegyveres ellenállás bontakozott ki. A nagyszerb ideológiát valló Mihailovic vezette csetnikek (akik azonban nem szakítottak a jugoszláv állameszmével) és a kommunista Tito által irányított partizánok képezték a fegyveres harc bázisát. A „kommunista lázadást” megakadályozni kívánó csetnik vezér Mihailovic ezért a háború végén még a németekkel is összeállt amiért 1946-ban háborús bűnösként kivégezték. Bár a jugoszláv partizánmozgalom és a szovjet vezetés kapcsolata nem volt felhőtelen, 1945-ben igen szoros kapcsolat alakult ki a két ország között, hiszen az 1945 március 7-én megalakul kormány miniszterelnöke és hadügyminiszter Tito volt.

Az idill azonban nem tartott sokáig, már a kapcsolatban 1947-re feszültség jelei mutatkoztak, ami 1948-ra végzetesen megromlott, és szakításhoz vezetett. 1949-től durva Tito és jugoszlávellenes propaganda hadjárat vette kezdetét, ami odáig fajult, hogy 1949 novemberében a Kominform (Moszkvából irányított nemzetközi kommunista szervet) határozatot hozott miszerint Jugoszláviában fasiszta rendszer jött létre, vezetői pedig az imperialisták ügynökei.

A szakítás után Jugoszlávia „más” lett, desztalinizációba kezdtek. Meghirdették az önigazgatásra és nemzeti függetlenségre épülő megreformált szocializmus politikáját, és lemondtak még a kollektivizálásról is. Mindez megerősítette a társadalom bizalmát a vezetés iránt. A többi Moszkva-barát szocialista országból úgy tűnhetett, hogy más berendezkedés épül ki Jugoszláviában. Holott a desztalinizációt, a vezetés belső politikai ellenfeleivel folytatott harcát ugyancsak kemény, kifejezetten sztálinista módszerrel hajtották végre. 1948 végén Goli Otok szigetén internálótábort állítottak fel, ahova ezután mintegy 16 000 “népellenség” került, 1948 és 1952 között mintegy 60 000 tagot zártak ki a pártból, aminek persze egzisztenciális következményei lettek. Jugoszlávia tehát „más” volt? Dehogy volt más.

A sztálinista desztálinizáció eredményeképpen Tito kultusza és film06vhatalma inkább csak erősödött. Életében csupán magasztalni lehetett, mára megítélése vitatott. Képe nem lóg már a belgrádi parlamentben, 2004-ben Kumrovecben, a film emléktúrájának célpontján, felrobbantották Tito emlékművét.

A személyi kultusz

A személyi kultusz kifejezést egy hatalmat birtokló vezető politikus (pártvezér, államelnök) iránt kikényszerített rajongó és alázatos tiszteletre használják. A vezér iránti áhítatot az adott ország állami szervei, tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája sulykolja az emberek fejébe. Ennek az agitációs/propaganda tevékenységének természetesen van hatása. Vannak, akik bedőlnek a propagandának, szeretve tisztelik a „bölcs vezért”, mások félelemből tesznek úgy, mintha imádnák őt. A propagandának – érthető módón – a gyerekek ülnek fel a legkönnyebben, ami igen nehéz helyzetbe hozza a szülőket, mert autoriter államban ugyancsak kockázatos dolog felvilágosítani gyerekeket a hivatalos propaganda hazug voltáról.

Maga a „személyi kultusz” kifejezés politikai értelemben K. Marxnál jelent meg először 1877-ben egy Wilhelm Blos nevű munkáshoz írt levélben, de széles körben a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után terjedt el. Mivel a párt akkori főtitkára N. Hruscsov a (kongresszus zárt ülésén az u.n. titkos beszédében) ezt a kifejezést párhuzamosan a törvénytelenségek feltárásával alkalmazta, a két fogalom igen gyakran összemosódik. Bár a személyi kultusz kifejezést elsősorban a létező szocializmushoz társítják, minden autoriter berendezkedés sajátja.

A személyi kultuszt éltető propaganda igen gyakran használja fel a „bölcs vezér” gyermekek iránti olthatatlan szeretetét. Ez kiváltképp undorító azoknak a diktátoroknak esetében, akik (többek között) gyerekeket otthonukból elűznek rettenetes körülmények közé száműzve (kitelepítések), vagy még ennél is tovább mennek, egyenesen a halálba taszítják őket (deportálás, elgázosítás).

“GYERMEKSZERETŐ DIKTÁTOROK” PANOPTIKUMA

Még a hírhedt diktátorok is „szerények, ellenzik a körülöttük terjedő személyi kultuszt”. Szálin (akinek nevével szervesen összenőtt ez a kifejezés) is ellenezte (úgymond) az ilyen tömjénezést. Egy 1938-ban kelt levelében például így ír egy könyvkiadónak: „Határozottan ellenzem a Mesék Sztálin gyermekkoráról című könyv kiadását… a könyvnek az a tendenciája, hogy elhintse a szovjet gyerekekben (és általában az emberekben) a személyek és vezérek kultuszát… A könyvet elégetésre javaslom.” No persze, a diktátorok ellenzik, csupán a körülöttük hajbókoló siserahad nem bír magával. Ez utóbbiban AZONBAN van némi igazság.

Álljon itt erre egy személyes példa. Egyetemista koromban nyaranta tolmácskodtam az állampárt felső vezetőinek fenntartott üdülőben. EgyIK alkalommal egy szovjet miniszter mellé voltam kirendelve. Egy szép napon riasztanak, hogy induljak azonnal a közeli szovjet laktanyába, mert az ott nyaraló, a miniszternél is magasabb beosztású szovjet vezetőnek tangóharmonikára van szüksége. Az akkoriban legelegánsabb állami autóba (Csajka, van aki még emlékszik rá?) ültettek engem, egy aparatcsik szorult segítségemre, vele robogtunk a laktanya felé. A laktanyában a kocsit meglátva az ügyeletes tiszt azonnal riadót rendelt el. Mire kikászálódtunk az autóból a kapuban felsorakozott a tisztikar. Elmondtuk, hogy mire van szüksége a Főfő Elvtársnak, erre azonnal kölcsönadtak egy tangóharmonikát. A szerzeménnyel azonnal robogtunk vissza az üdülőbe. Feladatom ezzel véget ért. Később tudtam meg, hogy mire volt ez a nagy sietség. A Főfő Elvtárs családjával elment hajókázni a Balaton vizére. A kellemes úton odaszólt vejének, hogy ha itt lenne a tangóharmonikája milyen kellemes lenne zeneszóra hajókázni. Ez a mondat  elindított egy lavinát. A hajóról értesítették az üdülőt, hogy harmonika kell a Főfő Elvtársnak. Mire a hajó kikötött már 3 tangóharmonikával fogadta a személyzet Főfő Elvtársat, aki megrökönyödve érdeklődött, hogy minek kellenek neki a harmonikák.  Ő persze már régen elfelejtette az elejtett félmondatot.

Kiábrándulás

Egy talán Deák Ferencnek tulajdonított bonmot szerint „aki 20 éves korában nem forradalmár, annak nincs szíve, de aki 40 éves korában nem konzervatív, annak nincs esze”. Több verziója kering ennek a bonmotnak, a forradalmárt kommunistával vagy liberálissal helyettesítve. A lényeg azonban mindig ugyanaz: fiatalon csak lelkesedj egy eszményért, de megállapodva már meg kell értened a Rendet. A filmben Zoran néhány nap alatt éli azt át, ami a valósőágban évék, illetve évtizedek alatt történik meg. Gondolkodásunk, világnézetünk fejlődik, és ma másképpen látjuk a világot, mint mondjuk egy-két évtizede.

Budapest VI. ker. Szív u. 16
Budapest VI. ker. Szív u. 16

Számtalan példát lehet felhozni olyan híres emberekre, akik fiatalon a kommunizmus eszméjének elkötelezett hívei voltak, majd kiábrándulva harcos antikommunistává váltak. Álljon itt a világhírű magyar származású író, Arthur Koestler története, akihez (kicsiben) Zorán fejlődése igen hasonlatos. Az újságíró Koestler 1931-ben lépett be a (német) kommunista pártba és egy évre rá a Szovjetunióba emigrált, ahol beutazta a Kaukázust és Közép-Ázsiát. Megismerve az ellentmondást a propaganda és az ország valós helyzete között, hite kissé megingott. 1933-ban visszatért Párizsba, nagyfokú antifasiszta tevékenységet folytatott, majd tudósított a spanyol polgárháborúból. 1936-ban látva a Szovjetunióban zajló törvénytelenségeket eltávolodott a kommunizmus eszméjétől. 1938-ban kilépett a pártból, és elkezdte írni híres regényét, a Sötétség Délben-t, ami a szovjet típusú társadalmi berendezkedés kegyetlen kritikája.

Ha belegondolunk Zoran kicsiben ugyanazt az utat járta be, mint Koestler: egy utazás/emléktúra élményeinek hatására a rajongástól eljutott a tagadásig  Az író regényben, a fiú szóban fogalmazta meg kiábrándulását.

Alkotók

markovicA film rendezője Goran Markovic (1946) színész szülők gyermeke Prágában tanult rendezést a hatvanas évek második felében. Hazatérve TV rendezőként mintegy 50 TV filmet és dokumentumfilmet rendezett. 25 nagyfilm rendezője, 23 forgatókönyv (többek között a Tito és én) szerzője. Különböző filmfesztiválokon 13 díjat nyert. Ezzel a filmmel az 1992-es San Sebastian –i fesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját.

vojnovA Zorant alakító gyerekszínész Dimitrije Vojnov (1982) felnőve filmes lett. Eddig további 13 filmszerepet játszott el. Ezen kívül 25 forgatókönyv szerzője.

 

manojlovicZoran apját a híres Predrag Miki Manojlović (1950) alakítja, aki 100-nál is több filmszerepet tud maga mögött.

 

 

ristovskiRaja (elvtárs) szerepét Lazar Ristovski (1952) alakítja. Szerbia neves színésze rendkívül széles skálán játszott el több mint 4000 színházi szerepet. 70 felett van filmszerepeinek száma, 3 filmet rendezett és 4 film forgatókönyvének szerzője.

A stáblista megtalálható angol és a magyar adatbázisokban.
A felirat magyar nyelven letölthető innen. (Köszönet az ismeretlen fordítónak).

FORRÁSOK

Nyomtatott:
Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia
Ströhm, Calr Gustav: Nach Afganistan-Wltkrise Jugoslawien?

Elektronikus:
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=9677
http://www.artsonline.hu/tito-es-en/
http://filmvilág.hu/xista_frame.php?&rendez=ASC&cikk_id=641&ujertekeles=5
https://livefrombelgrade.wordpress.com/2011/08/25/tito-and-me-a-yugoslavian-classic-as-viewed-by-a-foreigner/
http://epa.oszk.hu/02500/02518/00141/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1952_02_129-144.pdf

 

 

Eper és csokoládé

Erdeti cím: Fresa y chocolate (1993)

A létező/létezett szocializmusnak, mint minden tekintélyelvű rendszernek jellemző tulajdonsága az intolerancia. A tekintélyelvű rendszerek nem tűrik az önálló személyiségeket (a „másként gondolkodókat”), az ellenvéleményt, ideológiájuk irányvonalától való eltérést.

Az intoleranciáról szól (többek között) az 1993-ban készült “Eper és csokoládé” című kubai (mexikoi, spanyol és USA) film, amelyet talán a legnevesebb kubai rendező, Tomás Gutiérrez Alea rendezett (társrendezője Juan Carlos Tabío volt). A film készítésének története önmagában is érdekes. 1991-ben Mexico Cityben jelent meg Senel Paz kubai író novellája az „El lobo, el bosque y el hombere nuevo” (A farkas, az erdő és az új ember), amely a film történetének alapját képezi. A publikálásra azt követően került sor, hogy a mű egy neves (Juan Rulfo) díjat kapott. A szöveg azonban már korábbról is ismert volt, mivel a novellát többen is színpadra alkalmazták, és Dél-Amerikában néhány helyen, többek között Havannában is bemutatták. Azóta is többször színpadra vitték a történetet, mostanában is szokták játszani. A színpadi adaptáció sikerén felbuzdulva Gutierrez Alea felkérte Pazt, hogy írjanak forgatókönyvet a történetből. A forgatókönyv elnyerte a Havannai Filmfesztiválon a meg nem filmesített forgatókönyvek Coral díját. Az így elnyert két díj döntő szerepet játszott abban, hogy a kubai filmhatóság anyagilag is hozzájárult ennek a szerény költségvetéssel készült film forgatásához.

A film

Az 1979-ben játszódó film egy hithű marxista egyetemi hallgató (David) és egy homoszexuális, nem mellékesen ellenzéki (disszidens) művész (Diego) konfliktusos kapcsolatán keresztül három problematikát boncol:
i) az intoleranciát a homoszexualitás és a másként gondolkodással szemben,
ii) a forradalmiságot és
iii) a „menni vagy maradni” kérdését.

Diego egy ürügyet használva megismerkedik Daviddal, aki eleinte mérhetetlen ellenszenvet érez az „aberrált” 1kettesbenművész iránt. David a kapcsolatot eleinte csupán azért tartja fent Diego-val, mert szobatársa, a rendkívül vonalas Miguel megbízza azzal, hogy leplezze le az antiszociális ellenséget. A filmben kibontott történet során végigkövetjük Dávid emocionális átalakulását, Diego iránt érzett ellenszenve végül szimpátiába csap át. Bár Diego nyíltan vállalja homoszexualitását, a film egyáltalán nem a (manapság meglehetősen divatos) melegek problémáját taglaló alkotás. Egyáltalán nincs benne homoszexuális szexjelenet, és nem is boncolja a melegek üldözésének történetét. David a történet kifejtése során nem csupán Diego-t kedveli meg, hanem a hatalomtól nem idegen, ám ügyeskedő, feketéző szomszédasszonyát (Nancyt) is.

A kulcsszereplők

Diego

Diego a film egyik kulcsszereplője. Komplex, karizmatikus, vallásos, és a fennálló rendszer iránt kritikus személyiség. Mindezek a tulajdonságok elegendőek ahhoz, hogy a hatalom ne tolerálja. Kubában ugyanis a ’60-as években a homoszexuálisokat államilag üldözték. 1965 és 1968 között munkatáborokat (Unidades Militares de Ayuda a la Producción) hoztak létre az antiszociális elemek részére. Ott mezőgazdasági munkára fogták a homoszexuálisokat, a katolikus papokat, a protestáns lelkészeket, a Jehova Tanúi és a Hetednapos Adventisták egyházak híveit, az értelmiségieket, a kollektivizálásnak ellenálló parasztokat és más „ellenforradalmárokat”. A melegek üldözése a ’70-es években is folytatódott, 1979-ben törölték el az ellenük hozott jogszabályokat, azonban a homoszexualitás továbbra is stigma maradt. Fidel Castro 2010-ben egy mexikói lapnak adott interjúban elismerte, hogy egyedül ő a felelős a homoszexuálisok meghurcolásáért. Ezt azzal magyarázta, hogy akkoriban össze volt zavarodva, nagy nyomás alatt volt az Egyesült Államok részéről, háború fenyegetett, még az ő élete is veszélyben forgott. Mára Kubában is nagy haladást értek el a melegek jogai terén, 2010-ben már felvonulást is tartottak Havannában.

2DiegoDiego alakjában egy művelt, az európai kultúrát ismerő és szerető személyiséggel ismerkedünk meg. Homoszexualitását nem szégyelli, egyszerűen tényként kezeli. A rendszert bírálja, de a rendszerrel szemben nem táplál ellenséges viszonyt. A rendszer (a „forradalom”) ugyanakkor nem fogadja el, már pusztán szexuális orientációja miatt sem. Végezetül távoznia kell az országból, ami fontos mozzanata a filmnek. Ne felejtsük el, hogy a film egy évvel az u.n. Mariel kihajózás előtt játszódik. 1980-ban ugyanis – miután az országból menekülni vágyó kubaiak ezrei követségekre törtek be menedékjogot kérve – több mint 100 000 ember hagyhatta el legálisan az országot, közöttük sok volt az „antiszociális elem”.

Diego szerepét Jorge Perugorría Rodríguez (1965) alakítja, aki eddig több mint 60 filmben szerepelt, 5 filmet rendezett, 11 (a spanyol nyelvterületről származó ) filmdíjat tudhat magának.

David

A film másik kulcsfigurája Dávid, a havannai egyetem hallgatója. A 3Davidforradalom lelkes híve. Paraszti családból származik, úgy gondolja – helyesen -, hogy a forradalom hozta meg számára a tanulás, a felemelkedés lehetőségét. Gondolatvilágában (amint a hivatalos kubai ideológiában is) elegyednek a legendás költő és forradalmár, Jose Martí és Lenin eszméi. Eszerint a „forradalmár” (azaz a Castro rendszer híve) legyen hazafias, nacionalista, antiimperialista és közösségi szemléletű, valamint magas erkölcsi színvonal mentén viszonyuljon a munkához és tanuláshoz. Ebbe az ideológiába persze beleférhetne egy meleggel kötött barátság. A hatalom azonban üldözte a homoszexuálisokat, tehát egy „forradalmár” ilyen emberekkel nem tart fent kapcsolatot. Más azonban a helyzet, ha az ellenség leleplezése végett kell barátkozni egy „antiszociális elemmel”.

David ugyanakkor értelmes fiú, elismeri Diego széleskörű műveltségét, tanulni akar tőle. Diego-val történő találkozásai hatására az eszméhez fűződő véleménye változik, elfordul a doktriner Miguel véleményétől, és barátságot (hangsúlyozottan csak barátságot!) köt a meleg művészlélekkel.

David szerepét Vladimir Cruz (1965) alakítja. Szintén népszerű kubai színész, 30-nál több szerept játszott el, és 1 filmet is rendezett.

További főszereplők

Nancy

Nancy, aki Diego szomszédasszonya a hatalommal barátságban lévő személyiség, a Polgárőrség tagja. Ugyanakkor a nehéz körülmények között élő Kubában igyekszik életét megkönnyíteni apró seftelésekkel. Baráti kapcsolatban van Diegoval és Davidot is megszereti.

5NancySzerepét Mirtha Ibarra (1946), a rendező felesége alakítja. Sokat foglalkoztatott színésznő (32 filmben szerepelt), egy dokumentumfilmet is rendezett elhunyt férjéről..

Miguel

David kollégiumi szobatársa. Tipikus doktriner „forradalmár”. David az ő tanácsára kezd kémkedni Diego után. Miguel nem érti meg, hogy David miért változtatta meg véleményét Diego-ról, ezért őt azzal gyanúsítja, hogy homoszexuális kapcsolatba lépett a művésszel.

4MiguelFrancisco Gattorno (1964) alakítja Miguel szerepét. Szintén több mint 30 filmszerepe volt, és egy dokumentumfilm producere is volt.

 

A rendező

A rendező feleségével az 1995-ös Berlini Filmfesztiválon

Tomás Gutierrez Alea (1928-1996)
talán a legelismertebb kubai filmes, 25 dokumentum- és játékfilm rendezője és 18 film írója/forgatókönyv írója. Havannában született jómódú család sarja. Jogi diplomát szerzett Havannában, majd filmrendezést tanult Rómában a Centro Sperimentale della Cinematographia-n, ahol 1953-ban végzett. Nem meglepő tehát, hogy erősen hatott munkásságára az olasz neorealizmus. Bár készített dokumentumfilmeket a Castro vezette 1959-es forradalom előtt is, művészi kiteljesedése a forradalom utáni időszakra esik. Műveiben a forradalom utáni Kuba életét ábrázolja. A Castro vezette Kuba politikai rendszerének lelkes támogatója volt, de bírálta az ország szociális, gazdasági és politikai viszonyait („belülről kritizált”). Nem sokkal a forradalom győzelme után sok más filmessel együtt megalapította a Instituto Cubano del Arte y la Industria Cinematográficos (ICAIC) intézményt, ami egy olyan filmes kollektíva volt, amely a forradalmi gondolatok terjesztését tűzte ki céljául.

Az „Eper és csokoládé” Gutierrez Alea legelismertebb, és bizonyára a legnépszerűbb filmje. Az 1994-es Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medve és Tedd nyelvű film Oscar díjára (végül Mihalkov „Csalóka napfény”-ét érdemesítették a díjra.) A film összesen 25 díjat nyert el különböző filmfesztiválokon.

Gutierrez Alea másik nagyon sikeres filmje az 1968-ban készült „Emlékek az elmaradottságról”, amely szintén egy értelmiségi problémáját feszegeti az 1959 utáni Kubában. Rendezett vígjátékokat és történelmi filmeket is, de Gutierrez Alea gondolatvilágának fő problematikája „az értelmiség szerepe a forradalom utáni társadalomban” maradt, amelyet még egy filmjében, „Bizonyos mértékig” (Hasta cierto punto, 1983) boncolgatott.

A társrendező

Juan Carlos Tabío (1942-
Gutierrez Alea ekkor már betegsége miatt nem tudta egyedül megrendezni a filmet, és barátja Tabíó volt abban segítségére, aki Gutierrez Alea utolsó filmjének a “Guantanamera”-nak is társtrendezője volt.

Tabíó 17 filmet (társ)rendezett, 11 film forgatókönyvének szerzője/társszerzője. 29 díjat kapott, legnagyobb sikerét ezzel a filmmel érte el.

A stáblista megtalálható angol és a magyar adatbázisokban.
A felirat magyar nyelven letölthető INNEN.

Források

Nyomtatott:
Anderle Ádám: Kuba története

Elektronikus:
Már bánja a melegek táborokba zárását Fidel Castro:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20100901-mar-banja-a-melegek-taborokba-zarasat-fidel-castro.html
Soy el responsable de la persecución a homosexuales que hubo en Cuba: Fidel Castro:
http://www.jornada.unam.mx/2010/08/31/index.php?article=026e1mun&section=mundo
Kuba haladást ért el a melegjogok területén, de az azonos neműek házassága még várat magára:
http://latin-amerika.hu/hirek/erdekes/2114-kuba-haladast-ert-el-a-melegjogok-terueleten-de-az-azonos-nemek-hazassaga-meg-varat-magara
Theater Play that Inspired Cuban Blockbuster Movie Back on Stage:
http://www.cubacontemporanea.com/en/theater-play-inspired-cuban-blockbuster-movie-stage
Alana Reid: strawberry an chocolate background
https://prezi.com/wlud7spnj9fr/strawberry-and-chocolate-background/
William O. Deaver, Jr.: Fresa y chocolate: A Subtle Critique of the Revolution in Crisis
https://sites.google.com/a/georgiasouthern.edu/https-sites-google-com-a-georgiasouthern-edu-the-coastal-review/volume-4-issue-spring-summer-2013/fresa-y-chocolate-a-subtle-critique-of-the-revolution-in-crisis
Tomás Gutiérrez Alea

http://www.latin-amerika.hu/elemzesek/folyoirat/4-szam/536-tomas-gutierrez-alea
Julia Levin: Tomás Gutiérrez Alea
http://sensesofcinema.com/2003/great-directors/alea/
Minna Jaskari: Tomás Gutiérrez Alea and the Post-Revolutionary Cuba
http://www.helsinki.fi/aluejakulttuurintutkimus/tutkimus/xaman/articulos/9711/9711_mj.html

 

 

Napraforgó (2005)

Eredeti cím: Xiang ri kui

A 2005-ben kinai-hong kongi- holland koprodukcióban készült film hasonlatosan a nemrégiben megtekintett „Párbeszéd”-hez személyes történet háttereként mutatja be a társadalom képét, annak változásait. Míg a fent említett magyar film egy szerelem köré csoportosítja 18 év történetét, a kínai film egy apa-fiú konfliktus ábrázolásával dolgozza fel a Kínai Népköztársaság életében bekövetkezett változásokat. Ez a film olyan, nem csupán specifikusan kínai kérdéseket taglal, mint például a lakáshoz jutás, vagy a szomszéd feljelentése, ezek bizony jellemzői voltak máshol is  a „szocialista realitásnak”.

A film a 2005-ös San Sebastiani Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés és a legjobb operatőr díját.

Rendezte: Yang Zhang (1967).

Yang ZhangÉdesapja, Zhang Huaxun szintén filmrendező volt. Yang Zhang a Sun Yat-sen Egyetemen (Canton) kínai irodalomból, majd 1988-ban a pekingi Központi Dráma Egyetemen szerzett diplomát. 7 filmet rendezett, több filmjét (Szárnyaló öregek otthona, Hazaút) bemutatták nálunk is.

A film

prológusból (1967), 3 fejezetből (1976, 1987 és 1999) és epilógusból (2000) áll.

1967
Prológus

A film a kínai „kulturális forradalom” (1966-1977) legelején kezdődik. A kulturális forradalom, a párt- és államelnök Mao Zedong (Mao Ce-tung) kezdeményezte mozgalom volt, ami a korábbi csődbejutott gazdaságpolitika („nagy ugrás” és „kiigazítás”) korrekcióját célozta meg.

A kezdeti képeken egy szülést látunk, megszületik Zhang Xiangyang az egyik főszereplő (a fiú), akit napraforgó után neveznek el. A napraforgó annak a lakóközösségnek (sajátságos sokszoros társbérlet) dísze, ennek motívuma többször megjelenik a filmben. A fiú apja Gengnian (a másik főszereplő) igen hamar elhatározza, hogy a gyermeknek apja nyomdokain festővé kell válnia.

1976
volt a kulturális forradalom utolsó éve. Eseménydús esztendő volt. Januárban meghalt Zhou Enlai (Csou En-laj) miniszterelnök, ami éles politikai harcot váltott ki. A „kulturális forradalom” markáns alakjai a „négyek” némileg háttérbe szorultak, mivel nem közülük nevezték ki az új miniszterelnököt. Április elején (a kínai halottak napján) tömegek akartak megemlékezni az elhunyt miniszterelnökről a pekingi Tienanmen téren, április 4-re már 2 millióra becsülték a jelenlevőket. A balosok ellenforradalomról beszéltek, és hatósági beavatkozást követeltek, amihez Mao támogatását is elnyerték. Estefelé rendőrök és katonák erőszakkal megtisztították a teret, és több száz embert letartóztattak. Júliusban Peking közelében olyan földrengés pusztított, aminek több százezer ember esett áldozatául és milliók vesztették el otthonukat. Szeptemberben 9-én elhunyt Mao elnök, és utódlási harc indult el. A szélsőbalos erők hatalomra törő csoportja a „négyek” mivel nem rendelkeztek elegendő háttérrel a hatalom átvételére, kivárási pozícióra helyezkedtek. A „négyek bandája” állítólag – összeesküvést szervezett a hatalom puccsal való megszerzésére ezért október 7-e hajnalán letartóztatták őket. Ezzel véget ért a „kulturális forradalom” több mint egy évtizedes korszaka.

A film első fejezete 1976-ban játszódik. Az apa „átnevelő táborban” töltött hat év után tér haza, ahol felesége Xiuquing örömmel fogadja, de a független személyiségű 9 éves fiú meglehetősen ellenséges érzelemet táplál iránta. Az apa, akinek kezét tönkretették a táborban nem tud tovább festeni, ezért célul tűzi ki, hogy fiából festőt farag. rajzolszKemény nevelési elvei heves ellenkezést váltanak ki a fiúban, de az apa kőkeményen érvényesíti akaratát. A személyes történet hátterében felvillannak a fentiekben említett események is.

Bejelentik Mao Zedong elnök halálát
Bejelentik Mao Zedong elnök halálát

1987

1978-ban Kína gazdasági reformot vezetett be, szakított a szovjet mintájú tervutasításos modellel. A változtatás főképpen a vidéki életre gyakorolt pozitív hatást, de nagyfokú anyagi különbségeket is eredményezett. Az iparban megnőtt a vállalatok önállósága, és óvatosan bevezették a piaci viszonyokat. 1987-ben már más világ volt Kínában, mint a kulturális forradalom idején.

20 éves korára Xiangyang már gyakorlott grafikussá nőtte ki magát. Apja látja, hogy tehetségesebb nála, egyetemre szánja, de a fiú tehetségét a „feketepiacon” igyekszik kamatoztatni A társadalom változását néhány jelzésből figyelhetjük meg ebben a fejezetben. A TV készüléken (mert már az is van nekik) felvillan Deng Xiaoping (Teng Hsziao-ping) az új vezető képe. Remény van arra is, hogy a család saját lakást kapjon, és otthagyja a lakóközösséget, ahol az élet persze nem mentes a veszekedésektől. Egy ilyen veszekedés közepén tudja meg Gengnian, hogy barátja, Liu jelentése alapján hurcolták el az átnevelő táborba.
gyereXiangyang szerelmes lesz egy lányba akivel el akar költözni egy másik városba, hogy önálló életet kezdjenek, ám apja ebben megakadályozza. (Még van elég ereje ahhoz, hogy a hagyományos kínai családi viszonyokat érvényesítse.)

1999

Az 1979-ben elkezdődött reform és a külvilágra nyitás politikája ekkorra már egy sajátos, szocialista rendszerben működő kapitalista jellegű piacgazdaság jellegét öltötte. A modernizáció a városok képét is átformálta, óriási építkezések kezdődtek, a viskók helyén felhőkarcolók jelentek meg. Az utcákról az autók kiszorították a kerékpárokat.

A harmadik fejezet kezdő képsorai a régi házak eltakarítását mutatják. Gengnian és felesége Xiuquing úgy döntenek, hogy formálisan elválnak, mert így az asszony könnyebben tud lakáshoz jutni. A férfi továbbra is egy viskóban lakik. Xiangyyang megnősült, de feleségével Han Jing-gel még nem akarnak gyereket, ami nagyon bántja a fiú szüleit. Amikor a fiatalasszony terhes lesz, a gyereket elveteti. Jól látjuk a megváltozott élet körülményeit azon a terhesképsoron, ahol a fiatal pár autójában a terhességről beszél miközben végighaladnak az éjszakai kivilágításban pompázó felhőkarcolók között.  Xiuquing újra össze akar férjével költözni, de ujraGengnian-nak megfelel az egyedüllét. Az utolsó találkozást apa és fia között akkor látjuk, amikor a fiú meghívja apját festményei kiallitaskiállítására.

2000
Epilogus
A képsorok Xiuquing szülését mutatják, Xiangyang videokamerával követi az eseményeket.

A stáblista megtekinthető a magyar  és angol filmadatbázisban.

A magyar feliratot fordította lala31,
ami letölthető 1CD-re   illetve 2CDre  (25 fps).
Köszönet érte

 

Források
Nyomtatott:

Jordán Gyula és Tálas Barna: Kína a modernizáció útján a XIX-XX
Elektronikus:
Jordán Gyula: Kína modernizációja
Tarján M. Tamás: 1966. május 16. Megkezdődik a kínai kulturális forradalom
A “négyek bandájának” pere 30 éve kezdődött Kínában

Jordán Gyula: A “nagy proletár kultúrális forradalom” és utóélete
Filmkritikák:
http://www.slantmagazine.com/film/review/sunflower
http://www.spiritualityandpractice.com/films/films.php?id=17248
https://themoviequatic.wordpress.com/2009/04/08/sunflower-2005/
http://dan.romascanu.net/2010/04/10/film-xiang-ri-kui-sunflower-china-2005/

Rózsácska (Kicsi Rózsa)

Eredeti címe: ROZYCZKA

A 2010-ben készült „Rozyczka”-t nálunk a 2011-es Lengyel Filmtavaszon „Kicsi Rózsa” címmel mutatták be. A film címe a főszereplőnek a titkosszolgálatnál használt fedőnevére utal. A „Kicsi Rózsa” a film angol címének, a „Little Rose”-nak megfelelője. A felirat fordításánál én a „Rózsácska” nevet választottam abból kiindulva, hogy ez közelebb áll az eredeti címhez, és bár titkosszolgálati tapasztalataim ugyan nincsenek, arra gondoltam, hogy fedőnévnek jobb egy szót használni.

1968

emlékezetes év volt. Példaként álljon itt néhány esemény. Április 4-én Memphisben megölték Martin Luther Kinget a néger polgárjogi harcost. Ezt a gyilkosságot az Egyesült Államok mintegy 100 városában heves erőszaktól sem mentes utcai zavargások követték. Ugyancsak az USA-ban, június 6-án meggyilkolták Robert Kennedyt a Demokrata Párt esélyes elnökjelöltjét. Dél-Amerika is forrongott. Mexico Cityben 10 nappal az olimpia kezdése előtt október 2-án a rendőrség és katonaság egységei brutálisan rátámadtak a tüntető diákokra több száz ember halálát okozva, ez volt a „Tlatelolcoi mészárlás”. Európa is forrongott. Március 22-én kezdődtek a párizsi diáklázadások, amelyet súlyos zavargások követtek, már-már forradalommal fenyegették Franciaországot, de az nem következett be. Kelet Európa is változóban volt. Csehszlovákiában az év elején hatalomra került Alexander Dubcek megkísérelte az állampárt és a rendszer átalakítását, létrehozni az „emberarcú szocializmust”. Ez, a “Prágai Tavasz” néven elhíresült folyamat végezetül a Szovjetunió és a „baráti szocialista országok” katonai megszállásával végződött. Az év Magyarországon is izgalmas volt, megmozdulni látszott a gazdaság szerkezete az „Új gazdasági mechanizmus” bevezetésével.
Lengyelországban
is mozgalmas időszakot éltek. Az 1956-os belpolitikai fordulat bizalomgerjesztő politikája ugyancsak rövidnek bizonyult. Az egykor hazafiként és reformerként ismert népszerű pártvezér Wladyslaw Gomulka hatalmi harcot vívott Mieczyslaw Moczar belügyminiszterrel. Moczar tábornok fő támogatói az állampárton belüli „Partizán” frakció tagjai voltak. Ezek az emberek a háború előtt léptek be az illegális kommunista pártba és partizánként harcoltak a német megszállók ellen. Moczar követőivel együtt nacionalista és antiszemita beállítottságú volt. A „Partizán” frakció hevesen rivalizált a Gomulkát támogató u.n. „Moszkovita” frakcióval, akik annak idején szintén a németek ellen harcoltak. A zsidók (vagy zsidó származású) kommunisták a „Moszkovita” frakcióhoz tartoztak, hiszen a háború alatt fokozott veszélyben voltak, ezért sokan elmenekültek Lengyelországból a Szovjetunióba, ahol többségük csatlakozott a Vörös Hadsereghez.
Az 1967-es arab-izraeli háború az állampárt köreiben is erősödő antiszemita hangulatot felerősítette. Moczar „ráébredt arra”, hogy Gomulka kormányába „beszivárogtak a zsidók”, – hiszen a moszkoviták közül sokan jelentős kormányzati pozíciót töltöttek be – és ők minden bajok forrásai. A zsidókat bűnbaknak tekinteni Lengyelországban természetesen nem volt újdonság. Bár a II. világháborút kevés lengyel zsidó élte túl, a társadalomban az antiszemita érzelmek nem szűntek meg. Példa erre a Kielcei pogrom. Alig több mint egy évvel a háború befejezése után 1946 július 4-én rituális gyilkossággal („vérváddal”) gyanúsították meg a zsidókat, amit 42 ember halálát okozó pogrom követett. Ezekre az érzelmekre támaszkodtak Moczar és követői. Természetesen nem támadták nyíltan a zsidókat, „anticionista” kampányt folytattak. Ekkoriban már a „cionista” szó kódoltan a „zsidóval” volt azonos.
reklamA zsidókérdés 1968 márciusában a diáktüntetésekkel kapcsolatosan kulminált. Előzménye az volt, hogy a varsói Nemzeti Színház 1967 végén a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” 50. évfordulója tiszteletére Kazimierz Dejmek rendezésében játszani kezdte Mickiewicz klasszikus művét, a XIX. Században íródott alkotást az Ősöket (Dziady). Egy ideig sikeresen ment a darab, majd a vezetés rádöbbent arra, hogy szovjetellenes éle van a rendezésnek. Bizonyos mondatoknál ugyanis egyértelmű volt az áthallás: például „… száz év múlt el itt,/Hogy küldik Moszkvából e földre/A latrok százait.” Mivel az ilyen részeknél szinte mindig tüntetés volt az előadásokon, bejelentették, hogy betiltják a darabot, és 1968 január 30-án lesz az utolsó előadás. (Mellékesen az igazgató-rendezőt is kirúgták az állásából, kizárták a pártból, vagyis egzisztenciálisan ellehetetlenítették, aki ezért több évig külföldön dolgozott. A rendszerváltás után politikai szerepet is vállalt, volt parlamenit képviselő is.) A darab betiltása csak fokozta az indulatokat. Nem is volt a hatalom részéről bölcs dolog bejelenteni az utolsó előadás dátumát, mert arra napra diákok tiltakozó gyűlést szerveztek, azonban rendőrökkel találták szemben magukat. A tüntetés két szervezőjét Adam Michniket és Henryk Szlejfert (akik történetesen mindketten zsidó származásúak voltak) rövidesen kizárták az egyetemről. Február 29-én a Lengyel Íról Szövetsége rendkívüli űlésén többek, köztük Pawel Jasienica a neves történész és újságíró hevesen bírálták a cenzúrát és a diktatúrát.

Tüntetés a varsói Műszaki Egyetem előtt
Tüntetés a varsói Műszaki Egyetem előtt

Március 8-án egyetemisták összegyűltek az egyetem udvarán és tiltakoztak társaik érdekében, valamint követelték, hogy játsszák tovább az Ősök-et. Ekkor civileknek álcázott rendőrök és „munkásaktivisták” – az egyetemi autonómiát megsértve – tűntek fel és igazoltatni meg verni kezdték az ott jelenlévőket. A diáktüntetések átterjedtek más egyetemekre is, amit gyakran heves összetűzések követtek. Ekkor járta Lengyelországban az a vicc, hogy „a rendőrségek között a lengyel a legműveltebb, mert állandóan egyetemre jár”. A tüntetők ugyan a csehszlovák kifejezéssel élve „emberarcú szocializmust” követeltek, de a hatalomnak ez is sok volt. Diákok ezreit vették őrizetbe, százakat letartóztattak és mintegy másfél ezer hallgatót távolítottak el a tanintézetükből.

Anticionista tüntetés
Anticionista tüntetés

A belügyi szervek Moczar vezetésével alantas antiszemita és értelmiségellenes kampányt folytattak. Tették ezt egy olyan országban, ahol a hivatalos ideológia alapköve az internacionalizmus volt. Gomulka (akinek zsidó származású felesége volt) kétfrontos harcot vívott. Moczarék kampányát személye ellen irányulónak tekint(h)ette, ugyanakkor sem az oroszoknak, sem az értelmiségnek nagy híve nem volt. A pártfőtitkár március 19-én egy pártaktivista nagygyűlésen szólalt meg először, ahol kemény hangú beszédet

Pawel Jasienca
Pawel Jasienca

tartott. Elsősorban az írókat, közöttük Jasienicat támadta. Többek között ezt mondta: „Jasiencát és az ülés többi résztvevőjét ugyanis nem Mickiewicz érdekelte… Céljuk a pártunk és az állami szervek elleni harc volt…„ Természetesen kitért az egyetemisták tiltakozására is, nem felejtve el megemlíteni, hogy „…Jacek Kuron lakásán tíz-egynéhány, főként zsidó származású, s revizionista nézeteiről és fellépéséről ismert egyetemista gyűlt össze. A találkozón a március 8-i varsói egyetemi tüntetés szervezésének kérdéseit beszélték meg.” Beszédében továbbiakban is részletesen foglalkozott a zsidó/zsidó származású lengyelekkel és a cionizmus elleni harccal. Bár kijelentette azt, hogy „A cionizmus ellen, mint politikai program, mint zsidó nacionalizmus ellen harcolunk. Ez helyes és semmi köze az antiszemitizmushoz.”, a médiakampány és a későbbi események azt igazolták, hogy pártja és a társadalom többsége nem így gondolta. A „cionizmus elleni harc” (tulajdonképpen az állami antiszemitizmus) eredményeképpen igen sok zsidó származású ember hagyta el az országot, ezzel gyakorlatilag megvalósítva Hitler álmát a „zsidómentes Lengyelországot”.

A film

1967-68-ban játszódik, és több a fentiekben vázolt eseményeket dolgoz fel. Az egyik főszereplő (Warczewski professzor) alakját Pawel Jasienica (ami Leon Lech Beynar írói álneve volt) neves lengyel író, történész, ellenzéki politikus, a cenzúra heves ellenzője ihlette. Az ő (második) feleségéről derült ki, hogy ügynök volt, és házasságuk ideje alatt is jelentéseket írt férjéről.
rozi_01Kamila Sakowicz (Magdalena Boczarska) és Roman Rożek (Robert Więckiewicz) szerelmespár. Eleinte Kamilla nem tudja, hogy szerelme a titkosrendőrségnél dolgozik. Néhány édes légyott után Roman a nőnek felfedi tevékenységét, és rábeszéli Kamillát, hogy figyelje meg a híres Adam Warczewski (Andrzej Seweryn) professzort, aki veszedelmes cionista ellenforradalmár, és akinek eredeti neve Wajner. A beszervezés során Kamilla a Rozyczka (Rózsácska) fedőnevet választja.
rozi_02Kamila, aki titkárnő az egyetemen, irodalmi érdeklődése ürügyével közel férkőzik a professzorhoz, a család „barátja” lesz. A professzor és a fiatal nő rövidesen szeretők lesznek, ezért Kamila szakítani akar Romannal, de a rábízott feladatot továbbra is teljesíti. Amikor betiltják az „Ősöket” tiltakozásképpen Warczewski a PEN klub ülését hívja össze, ahol Kamilát bízzák meg a jegyzőkönyv vezetésével. A jegyzőkönyvet átadja a megbízójának azzal, hogy továbbiakban nem akar együttműködni, mert hozzámegy a professzorhoz. Roman ebbe nem akar belenyugodni. Bár a professzort barátai le akarják beszélni a házasságról mondván, hogy a fiatal nő a titkosrendőrség embere, de Warczewski hajthatatlan.
rozi_07Roman helyzete a titkosrendőrségnél, meginog, főnöke nehezményezi Kamilával való kapcsolatát. Roman egy diáktüntetés megfigyelése közben féltékenységből elárulja a professzornak, hogy szerelme ügynök. A titkosrendőrség eközben azt is kideríti, hogy Roman Rozek eredeti neve Rosen, és zsidó származású. Főnöke ennek tudja be, hogy felfedte Kamilla ügynöki tevékenységét, és eltávolítja a testületből. A márciusi „zavargások” után Gomulka beszédében Warczewskit a zsidó szocialista-ellenes elemek példájaként említi. A film zárójelenete a tömeges kivándorlás képeit mutatja, a tömegben ott van Roman is.

rozi_09

Főbb alkotók:

Rendező és forgatókönyvíró (társszerző): Jan Kidawa-Blonski (1953). 12 filmet rendezett. Legnagyobb sikerét ezzel a filmmel érte el.

kamila
Magdalena Boczarska Kamilla szerepében

Kamila Sakowicz szerepét Magdalena Boczarska (1978) játszotta. Mintegy 30 filmben szerepelt, 2011-ben Lengyel Film díjra jelölték a Rózsácskaban nyújtott szerepért.

roman
Robert Wieckiewicz Robert szerepében

Roman Rożek szerepét Robert Więckiewicz (1967) személyesítette meg. 58 filmben szerepelt, és 8 díjat nyert el. Walesa szerepét alakította Wajda „A remény embere” című filmjében. Agneszka Holland Oscarra jelölt „A város alatt” című filmjében is főszerepet kapott.

Andrej Seweryn Adam szerepében
Andrej Seweryn Adam szerepében

Adam Warczewski professzor szerepét Andrzej Seweryn (1946) alakította. Több mint 70 filmben szerepelt. 1980-ban a Berlini Filmfesztiválon Wajda „A karmester” című filmjében alakított szerepéért kapott díjat. Játszott Spielberg „Schindler listájá”-ban és Régis Wargnier „Indokínájá”-ban. 1980-ban a hadiállapot bevezetésekor Franciaországban volt, és mint a Szolidaritás szimpatizánsa nem tért vissza Lengyelországba. 1993 óta a párizsi Comédie-Française társulatához tartozik (a színház történetében a ő lett harmadik nem francia anyanyelvű színész). Több francia kitüntetés birtokosa.

A film fogadtatása

kedvező volt, több lengyel filmdíjat nyert el. A 2010-es Moszkvai Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező díját.

Források

Nyomtatott
Szokolay Katalin: Lengyelország története
Mark Kurlansky: 1968, Egy év, amely felrázta a világot
Wladislaw Gomulka: A szocializmus építésének problémái
Elektronikus
Domány András Lengyelország ’68 – fajvédõ kommunizmus
Tischler J.: Az 1968-as lengyelországi antiszemita kampány: “Feldolgozásra került”
Kovács István: A lengyel ’68

Malgorzata Obler: Scapegoating – postwar wave of Jewish persecution in Poland
Movie Review: Little Rose (Rózyczka)
Review: Little Rose (Róźyczka)

A stáblista a magyar és az angol adatbázisban.

A MAGYAR FELIRAT INNEN TÖLTHETŐ LE


Befejezés nélkül

EREDETI CÍM: BEZ KONCA (1984)

A film születésének körülményei

Kieslowski “Befejezés nélkül” című filmjének a Lengyelországot 1956-tól váltakozó intenzitású folyamatos társadalmi válság jellemezte, ami az 1970-es évekre igen súlyos jelleget öltött. 1976-ra az országot gazdasági csődhelyzet fenyegette. Ezért a kormány áremelésre szánta el magát, amelyet június 24-én jelentett be Jaroszevicz miniszterelnök. A bejelentés másnapján számos üzemben sztrájkok kezdődtek, aminek hatására a kormány visszavonni kényszerült az áremelést, azonban a sztrájkolókkal szemben kegyetlen retorziókkal élt. Erre az időszakra esik, hogy az egyre jobban aktivizálódó ellenzéki csoportok komolyabb szervezeti formát öltöttek. Ekkoriban alakult meg a KOR (Munkás Védelmi Bizottság) is, amely a legkülönbözőbb értelmiségieket képviselve a munkások védelmében lépett fel. Az évtized végére kialakult a „második nyilvánosság”, mintegy 100 illegális újság és folyóirat jelent meg az országban.

Azt évtized második felében a vezetés kezéből teljesen kicsúszott a gazdaság feletti kontroll. 1980 júliusában ismét „árrendezést” akart végrehajtani a kormány, amire ismét sztrájk volt a válasz. A fordulat augusztusban következett be a gdanski hajógyár elfoglalásával. Sztrájkbizottság alakult Lech Walesa vezetésével, aki az illegálisan működő „Szolidaritás” Szabad Szakszervezet aktivistája volt. A sztrájkhoz azután más üzemek is csatlakoztak. A kormány kénytelen volt tárgyalni a munkások képviselőivel, és augusztus végén megállapodtak a független szakszervezetek legális megalakulásában. A társadalmi feszültségek azonban nem csökkentek. Bár kísérletek történtek a helyzet konszolidálására pl. Giereket, a volt pártfőtitkárt és néhány más „felelőst” 1981 nyarán kizárták a pártból, ami azonban nem sok eredményt hozott. Októberben Jaruzelski tábornok lett a pártfőtitkár és egyben miniszterelnök. Ekkorra már azonban a társadalom és a hatalom között rendkívül feszültté vált a helyzet, a Szolidaritás tárgyalási javaslatát a kormány elutasította.

derspiegel
A hetilap 1981dec 21-i stámának címlapja “Lengyelországot a hadsergnek kell megmentenie”

December 12-ről 13-ra virradó éjjel felfegyverzett belügyesek tömegesen hurcolták el a Szolidaritás aktivistáit és a párton belül fellépő ellenzékieket. Vasárnap (13-án reggel) Jaruzelski felhívásban jelentette be a hadiállapotot, betiltva minden pártot, szervezetet és médiát (kivéve a pártlapot). Kijárási tilalmat vezettek be, az utcán tankok és páncélautók köröztek. Bár megkíséreltek tiltakozó megmozdulásokat és sztrájkokat szervezni, ezek azonban kíméletlen megtorlásokat vontak maguk után. A sztrájkokat súlyos börtönbüntetésekkel toroltak meg. (Meg kell azonban jegyezni, hogy az elnyomás egy szűk kört érintett, nem volt olyan, az egész társadalmat érintő elnyomás, mint 1956-ban hazánkban, vagy olyan tisztogatások, mint 1968-ban Csehszlovákiában.) A társadalmi ellenállás azonban nem szűnt meg, például minden hónap 13-án este az ablakokban gyertyákat gyújtottak az emberek, amit a film nyitójelenetében is láthatunk. Voltak kisebb tüntetések és sztrájkok (ezek általában minden hónap 13-án törtek ki), de ezek megfékezése nem okozott különösebb gondot a hatóságoknak. Ezután egy furcsa vegetálás kezdődött az országban, 1982 végére szabadon engedték (a minden hatalmától megfosztott) Walesát és az internált aktivistákat (a politikai foglyok kivételével). Azonban voltak kemény intézkedések is, amelyek főként az értelmiség ellen irányultak, sorra tiltották be szervezeteiket, többek között a filmrendezők és színészek szakszervezetét. Végül 1983 július 22-én szüntették meg a hadiállapotot.

Kieslovski a hadiállapot körülményei között kísérletet tett a valóság bemutatására. Dokumentumfilet akart készíteni bírósági perekről, arra gondolva, hogy így tudja bemutatni legjobban a társadalmat megosztó konfliktust. Az volt a terve, hogy a teljes egészében a bíróságon játszódó film csupán két ember arcát mutatta volna, a vádlóét és a vádlottét. Hosszú engedélyeztetési periódus után kezdődött a forgatás, és ekkor kiderült, hogy a kamera előtt a bírók szokatlanul enyhe büntetést szabtak ki, tehát a dokumentumfilm mégsem a valóságot mutatatta volna be. A rendező a perek során megismerkedett egy fiatal ügyvéddel, Krysztof Piesiewiczcsel, akivel közösen egy játékfilmterven kezdett gondolkodni, ami az igazságot jobban tudná bemutatni, azt mélyebben érintené, annak lelki lényegéről szólna. Ez a film lett a “Befejezés nélkül”.

A film cselekménye

A “Befejezés nélkül” cselekménye 3 szinten mozog. Az egyik egy fiatal munkásról szól, aki sztrájkot szervezett, ezért börtönben ül. A másik vonulat egy özvegy életéről, kínlódását mutatja be. A harmadik szál pedig azok a jelek, amelyeket az elhunyt ügyvéd sugároz a hátramaradottaknak.

A film 1982-ben játszódik, a hadiállapot idején. Antek Zyro (Jerzy Radziwillowicz) egy fiatal munkásnak, Dareknek (Artur Barcis) ügyvédje meghal, de szelleme az élők között lebeg, időközönként még sorsukba is beavatkozik. Darek ügyét most egy idős, pragmatikus ügyvéd, Labrador (Aleksander Bardini) viszi tovább, aki aláírta a hatalomnak tett hűségnyilatkozatot. Szerinte nem az a fontos, hogy mi Darek véleménye, hanem az, hogy a bíróság kérdéseire „megfelelő” válaszokat adjon. Labrador ügyvédbojtárja viszont Dareket arra akarja rábeszélni, hogy elvi hozzáállásával konfrontálódjon a bíróságon. Darek nem szívesen, de elfogadja a Labrador által javasolt kompromisszumot, ezért csupán felfüggesztett börtönbüntetést kap. Mindenki lehajtott fejjel fogadja az ítéletet, aminek Darek Zyro sem örül, bántja, hogy kompromisszumot kötött. Labrador ezután egy kortárs lengyel költő (E. Bryll) versét olvassa fel Antek özvegyének:
„… a félelem visszfénye
 táncolt taraján ennek a nyakörvnek
Senki sem tette rám. És senki se jött értem
Kutyamód szolgálva magam sündörögtem…”

(Kovács István fordítása)

A másik szálon az özvegy, Urszula (Grazyna Szapolowska) töténetét követjük. Ő csak férje halála után döbben rá, hogy mennyire szerette őt, mennyire hiányzik neki. Az özvegyet nem igazán érdekli Darek ügye és a környező világ, megpróbál belenyugodni férje elvesztésébe. Itt lép be a harmadik szint, az elhúnyt által sugárzott jelek. Végül Urszula nem tud megbékélni a helyzettel, öngyilkos lesz. A film utolsó jelenetében megjelenik Antek, és a házaspár együtt sétál egy erdei tisztáson.

A film fogadtatása

A “Befejezés nélkül” Kieslowski pályáján fordulópontot jelentett. A rendező, aki korábbi filmjeiben a „szocvalóság” (létező szocializmus) elszánt kritikusa volt, bár ebben a filmben is bemutatott egyfajta társadalomképet, egyszer csak „mélyebben rejlő igazságot, a társadalom lelki lényegét” kívánta ábrázolni. Nem száguldanak tankok az utcákon, nem látunk veréseket, nincsenek lövöldözések, csupán az elnyomás légkörét, az emberek lelkiállapotát mutatja be.

Ezt a megközelítést a korabeli kettéosztott társadalom hangadói mindkét oldalon heves ellenérzéssel fogadták.
A rezsimhez hű kritika szerint „… a film nagyon unalmas… nincs semmiféle filmes értéke. Így hát eleve kudarcra van ítélve a nézőknél” (Chrzanowski, M. Kultúra 1985/05). A Trybuna Ludu (a pártlap) azt írta a filmről, hogy a szocializmus elleni szabotázs példája, és ötleteket ad a földalatti mozgalom aktivistáinak.
Ellenzéki oldalon szintén kemény elutasítással fogadták a filmet: „A viselkedések ilyen elkenésével, a hangsúlyok áthelyezésével a film rendezője valami nagyon fontos dolgot kérdőjelez meg a mai lengyel ellenállási mozgalomban.” (Saber, J. Kultúra Niezalezna 1985/11-12).
A nézők azonban – Kieslowski szerint – szerették a filmet. Önéletrajzában írja, hogy a filmet fél évig dobozban tartották, szándékosan rosszul forgalmazták, a nyári vakáció elején kezdték vetíteni, a végén meg levették a műsorról. Addig viszont végig telt házzal ment. Említi, hogy soha nem kapott ismeretlenektől annyi támogató gesztust, leveleket, telefonokat, mint ennél a filmnél.

A film fő alkotói

Rendező: Krzysztof Kieslowski (1941–1996)
kies41 filmet rendezett, 39 forgatókönyv (társ)szerzője. 64 díjat kapott, egyik filmjét (Három szín – Piros) 2 Oscar díjra jelölték. Elismert filmjei közül kiemelkednek a „Veronika két élete”, és a „Három szín” trilógia. A „Befejezés nélkül” fordulópontot jelentett művészi pályáján. A dokumentarista indíttatású, a reális valóságot bemutatni szándékozó szerző elkezdi feszegetni a halál utáni élet kérdését. Ez a problematika későbbi filmjeiben is fontos motívumként jelenik meg.

Forgatókönyvíró: Krzysztof Piesiewicz (1945-)
piesiewicz13 film szerzője. Minden forgatókönyvét Kieslowskival közösen írta. Jogász végzettségű, 1973 óta ügyvéd, a hadiállapot idején több politikai perben vállalta el a védelem szerepét. Ekkor ismerkedett meg Kieslowskival.

Urszula: Grazyna Szapolowska (1953-)

ulaKieslowski számos filmjében szerepelt. Mintegy 70 filmben játszott, gyakran látható európai filmekben 2 magyar filmben (Egymásra nézve, Szirmok virágok, koszorúk) is szerepet kapott.

Labrador: Aleksander Bardini (1913–1995)
labrador2Szintén Kieslowski több fimljének szereplője. 33 filmben játszott, többek között a Wajda rendezte “Tájkép csata után” és “Korczak” és Zanussi “Spirál” alkotásában.

Források

Nyomtatott:
Szokolay Katalin: Lengyelország története
Normann Davies: Lengyelország története
Tadeusz Lubelski (szerk.): Kieselowski mozija
Danusia Stock (gondozásában): Krzysztof Kieslowski önéletrajza
Elektronikus:
Kovács István : Krzysztof Kieslowski emlékezete.
Zalán Vince: Kieślowski mozija
Requiem for Solidarity: Krzysztof Kieślowski’s No End

A film stáblistája megtekinthető magyar és angol adatbázisokban.

A magyar felirat ITT található meg