Párbeszéd

A múlt hónapban megtekintett csehszlovák film, a „Pacsirták cérnaszálon” a létező szocializmus (a szocvalóság) egy szeletét, az „ötvenes évek” groteszk világát mutatja be. A néhány évvel korábban, 1963-ban készült, és mára méltatlanul elfelejtett magyar film, Herskó János „Párbeszéd”-je túl megy ezen, egy (házas)pár történetén keresztül a második világháború végétől a hatvanas évek elejéig (az akkori „napjainkig”) követi végig a Magyarországon történteket.
A film taglalása során komoly nehézséget okoz számomra az ’56-os események elnevezése. A kádári konszolidáció éveiben az „ellenforradalom” kifejezést használták, ma pedig a „forradalom és szabadságharc” elnevezéssel illetik az eseményeket. Az „ellenforradalom” kifejezés az 1879-es francia forradalom nyomán terjedt el, a forradalommal szembeni fellépésre vonatkozott. Bár a kifejezést gyakran a „reakciós” szó szinonimájaként, pejoratív kicsengéssel használták, a XX. században voltak, akik büszkén vallották magukat „ellenforradalmároknak”. (Ilyen volt az a Horthy is, akinek ma mellszobra áll Budapest közepén.) A kommunista történetszemléletben az „ellenforradalom” kifejezést a kommunistaellenességgel azonosították, de természetesen így nem lehet a történteket taglalni. (Gondoljunk csak arra, hogy több, magát haláláig kommunistának valló embert végeztek ki a megtorlások során!) A manapság használatos pátoszt sem nélkülöző „forradalom és szabadságharc” kifejezés is távol áll tőlem, mert szintén politikai indíttatásból igyekszik nemzeti-keresztény mozgalomnak bemutatni az eseményeket. (Vajon a Nagy Imre kormány tagjai, a koncentrációs táborból hazatért Angyal István, az illegális kommunista mozgalomban részt vett Donáth Ferenc és sokán mások ehhez a vonulathoz tartoztak?) Mivel az eseményeket szerintem nem szabad aktuálpolitikai szempontok szerint megközelíteni, (manapság főként erre látok példát), ezért az alábbi szövegben elkerülöm mindkét kifejezést.

A „Párbeszéd” az akkori nézők számára néhány meglepő mozzanatot mutatott be:
• Korábban nem ismert nyíltsággal beszél a koalíciós idők ellentmondásairól.

• 1956 interpretálása elüt az addigi sematikus „ellenforradalom-ábrázolás”-tól, a film 56 atmoszféráját idézi fel.

Hihetetlen, de elhangzik a filmben (ugyan nevének említése nélkül) Nagy Imre utolsó rádióbeszéde. Kétségtelen, hogy az kisebb változtatással jelenik meg, és nem a miniszterelnök, hanem egy bemondó hangján, de ne felejtsük el, hogy Nagy Imrét csupán öt évvel korábban végezték ki – többek között – hazaárulásért. (A változtatásokat így jeleztem: áthúztam az eredetileg elhangzott, de módosított szöveget, nagybetűkkel írtam a filmbe betűzött szöveget.)

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. ITT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm KÖZÖLJÜK az ország népével és a világ közvéleményével.

Ahhoz hogy a felhívás bemutatását megfelelően értékelni tudjuk, álljon itt egy idézet a Népszabadság egy majdnem két évtizeddel (!) később megjelent szövegéből:

“Nagy Imrének, mint már említettük, utolsó ténykedése volt, hogy a sebtében köréje sereglő társaival megfogalmazta azt a hírhedt felhívást, amelyben fegyveres beavatkozásra szólította fel a Nyugatot. Rádióbeszédében… a többi között azt állította:
Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.
(…) Csapatai nem voltak, azok tehát nem állhattak harcban. (…)

• Az is meglepő volt, hogy a tömeg hosszasan skandálja a film egyik jelenetében, az elhíresült mondatot: „nem vagyunk mi elvtársak, nem vagyunk mi elvtársak…”

• A film egyik jelenete bemutatja, hogyan haladnak át a a Margithídon szovjet tankok Budáról Pestre, és ezzel kapcsolatosan a hősnő azon gondolkozik, hogy miért jelentenek számára most (1956-ban) mást ezek a tankok, mint 1945-ben, amikor felszabadították a koncentrációs tábort.

• Egy képsor felidézi, hogy halottak napján az ablakokban az emberek gyertyákat égettek a harcban elesettek emlékére.

• Zsidó sorstörténetet korábbi filmek nem ábrázoltak. (Az 1945-ben koncentrációs táborból szabadult hősnő a kommunistákhoz csatlakozik, a kispolgár rokona által felajánlott segítséget rendre visszautasítja, mintegy elhatárolva magát tőle.)

Ezért ezt a filmet nem csupán azért tartom érdekesnek, mert újszerű hangot ütött meg, a címében megfogalmazott párbeszédet (a társadalommal), hanem azért is, mert érdekes képet nyújt a mai néző számára a 60-as évek elejének politikai légköréről.

POLITIKAI LÉGKÖR A HATVANAS ÉVEK ELEJÉN

Az 1956-ot követő kemény megtorlások nagyjából 1959-ig tartottak. Áprilisban és májusban hirdettek ítéletet Nagy Imre még szabadon maradt hívei, két értelmiségi csoport ellen, mintegy utolsó nagy megfélemlítési akció gyanánt. (Ezt követően már csak egyszemélyes „revizionista” perek voltak.)
1963-ra a Kádár kormány mind külpolitikai, mind belpolitikai események hatására stabilizálódott. Egyrészt a választások nagy sikert hoztak, a kormány szervezete, a  Hazafias Népfront 99,6%-ot ért el az országgyűlési választásokon 98,4%-os részvétel mellett), másrészt az ENSZ levette napirendről az u.n. magyar kérdést, amely a szovjet agresszió elitélésével foglalkozott, és ezzel kapcsolatosan a Kádár kormány legitim voltát vitatta. Természetesen ezt a külpolitikai változást hosszas előkészítés előzte meg.
Mécs Imre az amnesztia 40, évfordulója alkalmából így számolt be erről a folyamatról a Parlamentben:

„(…) A színfalak mögötti tapogatózás már ’61-ben megkezdődött. Az amerikai fél tudtára adta a magyar félnek, hogy addig semmiféle tárgyalásról nem lehet szó, addig nem ismerik el az ENSZ-küldöttség mandátumát, és nem fogadnak nagykövetet Washingtonban, amíg a politikai elítéltek helyzetét nem rendezik, és amnesztiát nem adnak. Kádárék fölhasználták ezt arra, hogy cezúrát húzzanak, és kvázi a megtorlás legdurvább szakaszát lezárják. Ezért hosszas előkészítés után, 1963. április 21-én az Országgyűlésben Kádár János bejelentette, hogy nagyméretű, nagymérvű amnesztiát adnak, az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott erre vonatkozóan. Az amnesztia látszólag és számokban valóban széles körű és nagy kiterjedésű volt. Megnéztem a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság iratait, előzetes számításait és beszámolóit: mintegy 180 ezer embert érintett az amnesztia (…)”

A politikában végbemenő változás a szellemi életben azt jelentette, hogy némi nyitottság és pluralizmus jelentkezett, megkezdődött a „párbeszéd időszaka”. Ez a légkör tette lehetővé ennek a filmnek a megszületését. Persze az is kétségtelen, hogy a film rendezője Herskó János az establishment embere volt, neki volt lehetősége megcsinálni egy ilyen filmet.

A FILM CSELEKMÉNYE

A keretet egy házaspár visszatekintése (párbeszéde) a közösen és egymás nélkül eltöltött éveikre 1945 és 1963 között. Judit (Semjén Anita) a koncentrációs táborból visszatérvén egyedül találja magát, letartoztatcsaládját kiirtották. Új életet úgy kezd, hogy jelentkezik a kommunista pártba, nem kérve kispolgár rokona segítségét. A mozgalomban megismerkedik Lászlóval (Sinkovits Imre), aki már a háború előtt az illegális kommunista párt tagja volt. Rövidesen összeházasodnak, ám a boldog új élet nem tart sokáig. Lászlót a koncepciós perek idején letartóztatják, és koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélik. Judit eleinte kitart férje mellett, de később elválik tőle, aki ezt csak szabadulása után tudja meg.

Judit elmegy dolgozni Sztálinvárosba (hova is menne?), a szocialista iparváros építkezésére. Ott találkozik Sándorral (Sztankay István), régi ismerősével, akivel szerelmi kapcsolatba kerül.
felvonul1956 októberében Judit és Sándor részt vesznek a diákság szervezkedésében, de ezekben a napokban kapcsolatuk is megszakad. A szovjet invázió után Judit eleinte el akarja hagyni az országot (akkori kifejezéssel élve disszidálni akar), de végül letesz róla. Lászlóval, aki a Kádár-kormány mellé állva karhatalmista (a ma elterjedt kifejezéssel pufajkás) lesz, egy igazoltatpresszóban végrehajtott razzia során ismét találkozik.
Az ország stabilizálódó helyzetében mindketten a szakmai tevékenységüket folytatják, Judit az NDK-ba megy tanulmányútra, László Sztálinvárosban (mai nevén Dunaújvárosban) valósítja meg diplomamunkáját.
A film végén a két főszereplő ismét egymásra talál, tehát a film a sok felvetett probléma és gond ellenére optimista kicsengésű.

A FILM FOGADTATÁSA, KRITIKÁI

S_AnitaA filmet 1963 október 3-án mutatták be. Azt igazán nem lehet mondani, hogy a “Párbeszéd” bemutatója csendben zajlott volna le. A női főszereplő, az amatőr színész Semjén Anita fényképét a bemutató hetében a Film Színház Muzsika című kulturális hetilap a címlapon mutatta be, és két oldalon elemezte a filmet. A film bemutatását heves sajtóvita követte, megítélése inkább pozitív volt, de sok kritika is érte a filmet, szinte egyetlen kritikus sem volt, akinek fenntartás nélkül tetszett volna. Álljon itt néhány részlet a kritikákból:

„(…) Erényei megkülönböztetett figyelemre érdemesek, s azt bizonyítják, a forgatókönyvíró-rendező képes rá, hogy művészi törekvéseinek példájával a magyar film útját a magasabbrendű, nagyobb szándékú vállalkozás felé egyengesse. (…)
(..). talán ott ernyed el az ábrázolás ereje, ahol az alkotó a maga szabta feltételeket túlságosan szó szerint értelmezi: minden történelmi mozzanatot jelezni akar s minden lényeges társadalmi-politikai esemény konzekvenciáit azonnal kimutatja a személyes élet vonatkozásában. Ezért lesz sietősen vázlatos, a mélyebbre hatoló ábrázolást igénylő jelenségeket megkerülő film, amikor 1956-ról beszél, s ezért némiképpen kisszerű, amikor a konszolidáció időszakát hőseinek életében egy ipari újításra, vagy másfelől egy sikeres diplomamunkára egyszerűsíti. (…)”

Hámori Ottó (Film Színház Muzsika 1963. október 4.)

„(…) A Párbeszéd” jelentős részén érezni a kommunista művészi igényt. (…)
(…) végre lényeges kérdéssel birkózik. Nem kiagyalt rejtélyt, hanem valóságos problémát próbál felfejteni: a mai Magyarország legaktívabb, százszor is megtépett és százszor is megedzett rétegének sorsát és karakterét. (…)
(…) Ez a komplex és sűrű dráma minden eddiginél újabb és gazdagabb ábrázolást kíván. Ezt a súlyos és széles drámát nem képes a hagyományos szerelmi problematika felszínén tartani. Csak úgy, ha mindaz, ami belőle kiszorult, illusztrációja lesz.(…) „

Komlós János (Népszabadság 1963. október 13.)

„(…) Elérheti-e a célját a művészetben, aki ily módon alkot? Nem éri el, s nem érhette el Herskó János sem. Már eleve rosszul célzott, a művészettől idegen módszert alkalmazott. (…) „

Héra Zoltán (Élet és Irodalom 1963. Október .)

„(…) Én magam részéről Herskó vállalkozását éppen politikussága miatt nemcsak jelentősnek, hanem – sokak számára – követendőnek tartom. Szőrszálhasogatók kedvéért még azt is ideírom, hogy Herskónak nem a művészi egyenletlensége, hanem politikussága követendő. (…)”

Dobozy Imre (Élet és Irodalom 1963, október 12.)

A filmtörténet azonban már kevésbé kritikus a filmmel, bár akad éles kritika is:

(…) Sajnos az őszinteségre törekvő, az 1956-os eseményeket nyíltan és sokoldalúan feltáró filmet a szerelmi szál következetlenségei, dialógusainak ál-irodalmisága és vontatottsága nem teszik tökéletessé, de néhány szép képsora, mint például a főhős letartóztatása emlékezetes marad. (…)

Bán R. és mtsai., „A tizedik múzsa” Minerva 1968

(…) (Herskó) a hatvanas években nagyarányú vállalkozásba fogott. „Párbeszéd”-je a felszabadulás óta eltelt éveket kívánta bemutatni egy fiatal házaspár sorsának tükrében. Bátor kérdésfeltevése, állásfoglalása teszi filmjét jelentőssé. (…) Igényes alkotó, aki 1964-ben átvágta a „Párbeszéd”-et.

Filmlexikon, Akadémiai Kiadó, 1978

(…) (Herskó) 1963-ban készítette el a „Párbeszéd” című filmjét, amely a hatvanas évek párbeszédmítoszának (a hatalom és az értelmiség között folytatható dialógus lehetőségének) alapfilmje. (…)

Filmlexikon, Totem Kiadó 1994

A FILM FŐ ALKOTÓI

A Semjén Anita amatőr színésznő, két további filmben szerepelt, a Kovács András rendezte „Staféta”-ban, valamint Keleti Márton „Ha egyszer húsz év múlva” filmjében. A másik két főszereplő Sinkovits Imre és Sztankay István később a nemzet színészei lettek, nem látom szükségesnek pályájukat bemutatni.

Rendező: Herskó János (1926-2011)
book_muhiKétszeres Balázs Béla díjas (1961, 1964), Kossuth díjas (2006) művész. Életéről, gondolatiról sokat lehet megtudni a Muhi Klára által szerkesztett „Herskó” című interjúkötetből.
1945-1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen fiozófiát és művészettörténetet hallgatott. Párhuzamosan filmkészítést tanult (két helyen) Gertler Viktortól és Radványi Gézától. 1949-1951 között a moszkvai filmfőiskolán volt aspiráns. 1952-1970 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanított, aminek főigazgató helyettese is volt. Tanítványa volt – többek között – Simó Sándor, Gyarmathy Lívia, Szabó István, Grunwalsky Ferenc, Ragályi Elemér, Ráday Mihály, Ember Judit, Böszörményi Géza, Lányi András. 1970-ben váratlanul Svédországba távozott („disszidált”), ahol szintén oktatott, egy időben a stockholmi Dramatiska Institutet rektora is volt. 1994-tól Gazdag Gyula kérésére ismét oktatott a Főiskolán.
Nem sok filmje volt, összesen hat nagyjátékfilmet rendezett, melyek közül a „Párbeszéd” tekinthető főművének. Ez a film mintegy nyitánya a magyar film „új hullámának”, és olyan filmek követték, mint a „Hideg napok” (Kovács András), a „Tízezer nap” (Kósa Ferenc), a „Húsz óra” (Fábri Zoltán), az „Apa” (Szabó István), a „Sodrásban” (Gaál István) és a sokak szerint mérföldkőnek tekinthető „Szegénylegények” (Jancsó Miklós). A „Párbeszéd” kicsengése optimista, a rendező kiáll, mi több hisz a párbeszédben, a hatalom és a véleményformáló réteg dialógusában.
Az 1970-ben bemutatott filmje, az „N.N. a halál angyala”, már mély kiábrándultságról tanúskodik, melynek főszereplője Korin György pszichológus egy kissé cinikus, sikeres értelmiségi, aki szorong, rossz a lelkiismerete. Korin nem kétséges, hogy a rendező alteregója. Ez a film mintegy előrevetíti azt a megoldást, amit Herskó választott, a „disszidálást”. Ezt Herskó is megerősítette egy interjúban: „(…) miért mentem el, az a filmből is kiderül bizonyos fokig”(…). Távozása után Stockholmból küldött levelében – érthető módon – már nyíltan ecseteli az okokat, melyek elmenetelre késztették:

„(…) Megpróbáltam megfogalmazni az objektív okokat. A politikaiakat: Hruscsov leváltásától Dubček kizárásáig. A szakmában, és az országban az utóbbi időben tapasztalható elkeserítő jelenségeket. Az ideológiai ellentmondásokat. (…)
(…) Egyszer dönteni kell: mi az, amit tud vállalni az ember, és mi az, amit nem. Mert különben csak növekszik benne az undor. (…)
(…) Még egy fájó kérdés. Nemcsak magyar, zsidó is vagyok. Anyám azért fekszik tömegsírban valahol Nyugat-Magyarországon. Én abban bíztam, hogy a felszabadulás után ez a kérdés lekerül a napirendről. Nem így történt. Sok oka van. Nálunk erről nem „illik” beszélni. És nemcsak az izraeli-arab konfliktus egyoldalú és hazug kezeléséről van szó. Az országban újra nő az antiszemitizmus. Egyesek úgy érzik, hogy a zsidóknak még mindig túl jó dolguk van.
Ezért hivatalosan igyekeznek „finoman” korlátozni a zsidók szerepét. (…)”

Operatőr: Illés György (1914-2006)

illesKétszeres Kossuth díjas (1950, 1973) és további, több mint 10 kitüntetés birtokosa volt, a „Pál utcai fiúk” című filmjét 1939-ben Oscar díjra jelölték. Első filmjét 1949-ben, az utolsót 1997-ben forgatta, és e két dátum között további 70 filmet.
Az operatőr tevékenysége meghatározó egy film látványvilágának megalkotásában, de Illés általában a szerepértelmezés, a színészvezetés feladatában is részt vett. „(…) én mindig megpróbáltam azt az alapanyagot, ami a kezembe került megérteni és befogadni (…) Mit akar kifejezni, mit akarnak az egyes figurák, hogyan viszonyulnak egymáshoz (…)” nyilatkozta Illés. Stőhr L. így fogalmazza meg Illés György szerepét a „Párbeszéd”-del kapcsolatban: „Herskó Párbeszédje pedig az Antonioni-féle modern filmstílus átültetésére tett egyik első kísérletként a séta közben folytatott dialógusokat lekövető hosszú kameramozgásokal és az új hullámos gyors variózásokkal tűnik ki Illés pályáján. Szécsényi Ferenc szerint Herskó nem törődött sokat a vizualitással, szabad kezet adott az operatőrnek (…).”

A film stáblistája a magyar és angol (itt részletesebben) filmadatbázisban.

A film megtekinthető a youtube-n.

Források

Nyomtatott:
Ez történt (A Népszabadság cikksorozata) Kossuth 1981
Intejúkötet HERSKÓ (Szerk. Muhi Klára), Korona Kiadó 2006
Stőhr Lóránt: Illés György, Emberképző, Filmvilág 2014 december
Elektronikus:
Gál Éva:  Mérei Ferenc és társai „ellenforradalmi szervezkedése“, 1957–1959
Herskó J. búcsúlevele
Mécs Imre beszéde a Parlamentben
Muhi Klára: Interjú Herskó Jánossal (részlet az interjúkötetből)
Smal János: Herskó János (1926-2011) nekrológ
Szakolczai Attila:  Az amnesztia

 

 

 

 

Pacsirták cérnaszálon

„Az ötvenes évek”

„Azok az ötvenes évek…” voltak (Kelet-Európában) a legkeményebbek. Egy sor film készült a „személyi kultusz túlkapásairól”, a diktatúra kegyetlenségéről, és az „olvadás” (Ehrenburg regényének címére utalva) korszakáról. De lehet-e humorral felidézni ezeket az éveket? Persze, hogy lehet, gondoljunk csak Bacsó Tanú című filmjére. Igaz, hogy az a film mintegy 10 évet várt arra, hogy bemutassák. A Hrabal novellák megfilmesítésével született Jirzi Menzel alkotás, a Pacsirták cérnaszálon nem volt ilyen szerencsés, annak 20 évet kellett dobozban csücsülnie. Tulajdonképpen nem az a meglepő, hogy a filmet betiltották, hanem az, hogy egyáltalán elkészűlhetett. Ehhez kellett a „Prágai Tavasz”, az ideológiai enyhülés korszaka. A film 1969-re készült el, ekkorra már a szovjet, bolgár, lengyel és magyar csapatok beavatkozása (1968 augusztus 21) következtében Csehszlovákiában ugyancsak megváltozott a politikai helyzet, bemutató szóba sem jöhetett. Újabb politikai változás, a „szocialista tábor” összeomlása kellett ahhoz, hogy eljusson a film a közönséghez. A filmet 1990-ben mutatták be, és ebben az évben a rendező Jirzi Menzel Arany Medve díjat kapott a Berlini Filmfesztiválon.

A film azóta megjelent DVD-n, és megtalálható a youtube-n is.

Cselekmény

Hrabal és Menzel szelíd iróniával mutatják be a hatalom képtelenségeit, a mindennapok ostobaságait. Minden olyan emberi, kedves, még a hatalom képviselői sem váltanak ki ellenszenvet, a helyzet groteszk volta az, ami sugárzik a filmből.

A film az ötvenes években Kladnoban, egy iparvárosban játszódik. A nyitó képek egy ipartelepet pásztáznak, miközben egy narrátor ironikus hangon vázolja az ország helyzetét:
„A dicsőséges februári fordulatban a munkásosztály végérvényesen magához ragadta a hatalmat, és az ország vezető erejévé vált. A legyőzött osztályok megmaradt tagjait bevonták a termelésbe, hogy becsületes munkával jóvátegyék azt, hogy valaha a burzsoáziához tartoztak.” P_C01

A „becsületes munka, azaz a munkával való nevelés” színhelye egy ócskavas telep, ahol a burzsoázia volt tagjai, nevezetesen ügyvéd, ügyész, filozófia professzor, asztalos, borbély, szakács kézről-kézre adja a beolvasztásra kerülő vasdarabokat. Felügyelőjük azzal kérkedik, hogy egyedül ő munkás származású, aki zakóban és nyakkendőben járkál a munkaruhás volt burzsoák között.

P_C02b
Rudolf Hrusinsky

Ugyanazon a roncstelepen, de egy kerítéssel elválasztva dolgoznak elítélt nők, akiknek az a bűnük, hogy el akarták hagyni a szocialista Csehszlovákiát („disszidálni” akartak).

A diktatúra abszurditása világosan megjelenik a film képkockáin. Például egyik jelenetben fontos szakszervezeti elvtárs érkezik népes sleppel,P_C03 aki bugyuta érvekkel akarja meggyőzni az átnevelendő embereket. Másik jelenetben úttörők jönnek a roncstelepre, üdvözlik a „munkásokat”, majd tanárnőjük rövid oktatásba fog az imperialisták mocskos tevékenységéről, bemutatva a szánalmas nőcskéket, akik át akartak szökni „kenyéradó gazdáikhoz”.

P_C04

Akármilyenek a körülmények, az emberek megpróbálnak normális életet élni, barátkoznak, szerelembe esnek, így azután a filmben két esküvő tanúi is lehetünk. Az egyik a fegyőr esküvője egy cigánylánnyal, ahol a menyasszony nem a vőlegénnyel, hanem másokkal kacérkodik. Az esküvőt követi az ifjú pár beköltözése új lakásukba. Ezek a jelenetek a korabeli agitprop (agitációs és propaganda) filmekben vissza-visszatérő motívum, a „munkásfiatalok fészekrakásának”, gyilkos paródiája.

A másik szerelmi történet egy “munkás” és egy elítélt nő között bontakozik ki.  Az esküvő persze groteszkre sikeredik, a fogvatartott P_C05menyasszonyt egy nagynéni képviseli az anyakönyvvezető előtt, és a film végéig sem tudnak együtt lenni a fiatalok a sajátos körülmények miatt.

Elgondolkodtatóak a film zárójelenetében a filozófia professzor szavai :
Emberek, én olyan, de olyan boldog vagyok, mert megszülettem. Minden bút, bajt és minden haragot, mindent elemésztett a tűz, amely engem megtisztított. Boldog vagyok, megleltem önmagam.

Vagyis, bármilyenek is legyenek a körülmények, a legfontosabb az, hogy békében legyünk önmagunkkal.

A Hrabal – Menzel szerzőpáros

számos filmet készített, többek között az Oscar díjjal kitüntetett Szigorúan ellenőrzött vonatok-at. Természetes, hogy könyvtárnyi irodalma van munkásságuk ismertetésének, kritikájának. A Pacsirták szalmaszálon-ról is egy sor ismertető található (pl. itt). Nem szeretnék beállni a sor végére, inkább álljon itt a két alkotó véleménye filmükről, a film készítésének körülményeiről.

hrabal
BOHUMIL HRABAL

Kedves Áprilka, ezek aztán az összefüggések! Január negyedikén volt annak a filmnek a megkésett bemutatója, amit Jiri Menzel forgatott hatvannyolcban. Pacsirták cérnaszálon a film címe, ezidáig páncél­szekrényben feküdt, amihez csak négy elvtársnak volt kulcsa, mivelhogy a filmet szigorúan őrizték, a négyes osztály vezetői azt állították róla, hogy ez a film tartamát és célját tekintve nem egyéb, mint bujtogatás a kommunisták legyilkolására. Most pedig nemcsak én, hanem a rendező és a színészek és a közönség is megtekinthette a Pacsirták cérnaszálon-t, és az emberek, a nézők meghatódtak attól, amit láttak, hogy bár ez a film megdöbbentő híradás a kegyetlen ötvenes évekről, mindazonáltal, és ez a lényeg, a felebarátaink iránti tevékeny szeretet filmje is, film a szeretetről, ami nemcsak az időt győzi le, hanem mintegy térbeni kapocs is az ég és a föld között, ahogyan azt Platón tanítja… Én, aki a filmben ábrázoltakat úgy éltem meg, hogy egy egész könyvet írtam róla, aminek legalább ilyen furcsa címet adtam..: Apróhirdetés a házra, amiben nem akarok már lakni… nos akkor, amikor megnéztem a filmet tulajdonképpen arról, amiről már régesrég megfeledkeztem, akkor mindaz megelevenedett bennem, amit eltemettem magamban, és noha a lábam fölmondta a szolgálatot, fölkapaszkodtam a lépcsőkön, csak el és el, és lerogytam egy padra, és nem tudtam lépni egy tapodtat sem, Corduas úr hívott nekem egy taxit, mert nem volt egyéb vágyam, mint hogy hazajussak… és otthon elsirattam mindazt, amit átéltem, és sírtam a boldogságtól is, hogy megértem, hogy a Pacsirták cérnaszálon nemcsak szól az emberekhez, hanem ez a film üzenet is, Menzel úr riportfilmje epopeia a megalázottak és levertek hű barátságáról, és legfőképpen az emberi kapcsolatokról, amelyek fölötte állnak az időnek, hogy ez a film a határmezsgyéjén áll annak, ami időtlen idők óta történik az emberrel, és annak, ami mai, ami modem, con moto, hogy Menzel úr nemcsak művész, hanem zsurnaliszta is, hogy ezt a filmet nem egészen harminc éves fejjel forgatta, és igen találóan azt mondta akkor, hatvannyolcban Procházka úr… Hrabal úr, mondja meg Menzel úrnak, hogy a Pacsirták az eddigi legjobb műve… Jan Procházka úr esztergályos szakmunkás volt és író, végeredményben a prágai tavasz művészeinek egyike, egy évre rá meg is halt, mindaz a szörnyűség és rettenet, ami az idegen megszállás után következett, sírba döntötte, míg a prágai tavasz többi alkotója külföldre menekült, vagy belső emigrációba vonult… Ráadásul, Áprilka, hogy tudja, mekkorát lépett előre a bársonyos forradalom alatt társadalmunk, akkor, a hetvenes években a Pacsirták cérnaszálon-t úgy hordozták magukkal a pártfunkcionáriusok a pártértekezletekre, mint annak bizonyítékát, hogy tényleg legyilkolták volna a kom­munistákat, és valahol Kelet-Csehországban valóban megtörtént, hogy a párttitkárok a Pacsirták megtekintése után így kezdtek kiáltozni… Csak tegyék be ide a lábukat, mi majd alaposan ellátjuk a bajukat!… Ma pedig, ha még élnek, azok között lesznek, akik sorba fognak állni a mozik előtt, hogy a saját szemükkel lássák, mekkorát lépett előre a társadalmunk gyerekeinek, a bársonyos forradalmároknak, a diákoknak köszönhetően, akik azért küzdenek, amit a humanizmus és a tisztesség fogalma fémjelez…
(Részlet a LEVELEK ÁPRILKÁNAK c. könyvéből)

JIRZI MENZEL
JIRZI MENZEL

… A Pacsirták cérnaszálon esetében is az történt, hogy amikor megjelent az alapjául szolgáló könyv, az Apróhirdetés egy házra, amelyben már nem akarok lakni, elképzelhetetlen volt, hogy abból film szülessen. Aztán jött a Prágai Tavasz, és úgy gondoltam, ki tudja, meddig tart az ideológiai enyhülés, kár lenne kihagyni. Szorgalmazni kezdtem, hogy a novellából mihamarabb film legyen. Aztán volt még egy nagyobb erőfeszítésem ezen a téren, a Pacsirtákat követően, miként a film, Hrabal úr is feketelistára került…

(TRABANTTAL A HILTONIG, Jirzi Menzel beszélget Szabó G. Lászlóval)

*-*

– Indiában retrospektív vetítéssorozata volt nemrég. … a Hrabal írásai alapján készült Pacsirták cérnaszálon-t, amely annak idején a tiltott filmek listáján szerepelt Csehszlovákiában, és csak azután jutott el a közönséghez, hogy a ’80-as évek végén Berlinben Arany Medvét nyert, hogy fogadták az indiaiak?
Náluk is voltak átnevelő táborok, jól ismerik ezt a témát. Ez különben sem politikai film, itt a szocialista rendszer által nem kívánatos személyeknek tartott, vashulladéktelepre kényszerített értelmiségiek sorsának alakulása az igazán érdekes. Nem a diktatúra…

(TRABANTTAL A HILTONIG, Jirzi Menzel beszélget Szabó G. Lászlóval)

*-*

– Az Oscart követően Menzel úr kapott egy szerződést ar USA-ból, az Universalétól.
– Na igen, csakhogy akkor már nagyon is benne voltunk a Prágai Tavaszban, és én tudtam, hogy meg lehet csinálni azt a Pacsirták cérnaszálon-t, amelyet 1967-ben még nem lehetett volna, úgyhogy rábeszéltem Hrabalt arra, hogy minél hamarabb csinálja meg a film forgatókönyvét, és valóban, 1968 végére meg is volt a könyv. Nem akartam csak úgy ott üldögélni Amerikában, pedig a megszállást követően, amikor a New York-i Filmfesztivált a Szeszélyes nyár-ral nyitották meg 1968 októberében, újra felajánlották, hogy maradjak kint. Akkor már tudtam, hogy a Pacsirták-at biztosan megcsinál­hatom, úgyhogy visszajöttem.

(Varga Attila: HRABAL ARCAI. Interjúkötet)

*-*

Hatvannyolcban, amikor megnyertem az Oscart, kezembe nyomtak egy szerződést. Alá kellett volna írni, és maradok az Egyesült Államokban. Csakhogy én siettem haza, várt a Pacsirták cérnaszálon forgatása. Amikor a szovjet tankok már Prága utcáin dübörögtek, újra felkerestek az Universal stúdió emberei, hogy nem gon­doltam-e meg magam. Előbb ők csodálkoztak el, hogy azt mondtam, nem, később meg én, amikor minden határ lezárult előttem. Mintha kalitkába dugtak volna. Sehova nem mehettem. Nem engedtek. Hogy megérte-e maradni? Fölösleges kérdés. Örülök, hogy leforgattam a filmjeimet, s egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ugyanolyan sikeres lennék Amerikában, mint Milos Forman. Őt keményfából faragták, küzdőképes, nem ismer lehetetlent, ha elindult, senki nem állíthatta meg az útján. Én inkább Ivan Paserra hasonlítok, aki egészen más típus, gyengéd. Kerülöm a konfliktusokat, és nem vagyok elég határozott. Ezért úgy gondolom, jól döntöttem, amikor hatvannyolc megbuktatása után itt­hon maradtam.

(TRABANTTAL A HILTONIG, Jirzi Menzel beszélget Szabó G. Lászlóval)

A film stáblistája a magyar, illetve angol nyelvű filmadatbázisban.

A film megtekinthető a youtube-n.

Barbara

Eredeti cím: Barbara (2012)

Nem arról volt szó, hogy lefilmezzük egy elnyomó állam portréját és szembeállítsuk a tiszta, ártatlan és felszabadult szerelemmel. Nem akartunk semmilyen szimbólumot. Ugyanis ha az ember azt dekódolja, nem marad más, mint amit már amúgy is tudott.” írja Christian Petzold a Barbara című film honlapján. Azonban ezt a kijelentés némi ellentmondásban van azzal a véleménnyel, amit egy vele készített interjúban fejtett ki, miszerint Hermann Broch „Barbara” című novellája, ami a 20-as években játszódik és egy kommunista orvosnőről szól, majdnem tíz éve foglalkoztatja, de azt a környezetet (már SA-hordák léteztek, állami kommunistaüldözés folyik, gyilkosságokat is végrehajtanak) nem képes filmen elképzelni. Hát igen, az emberi kapcsolatok kialakulása, beleértve a szerelmi történeteteket is, sohasem független attól a környezettől, amelyben a szereplők élnek.

A 2012-ben készült „Barbara” szerelmeseit az a helyzet akadályozza, hogy két különböző országban élnek. Az, hogy ez problémát jelent, még akkor is természetellenes, ha két különböző nép fiai/lányai esnek szerelembe, amint például azt az „Istenek irigysége című filmben láttuk. De itt a szerelmesek ugyanazon nemzet tagjai, csak két olyan országban élnek, melyek között egy féligáteresztő határ húzódik. Hiszen csak egyikük (a nyugatnémet) léphetett át a határon, míg a másik (a keletnémet) számára az lehetetlen volt, sőt annak legális kísérlete (kivándorlási kérelem) retorziót vont maga után. De hogyan is alakult ki ez a helyzet?

 

A féligáteresztő német-német határ

A második világháborút követően a győztes hatalmak a Német Birodalmat megszállási övezetekre osztották fel. Négy megszállási övezetet hoztak létre: amerikai, brit, francia és szovjet zónát. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy a potsdami konferencia határozatának megfelelően Németország keleti határának az u.n. „Odera-Neisse határt” szabták meg, ami azt jelentette, hogy az 1937-es határokhoz képest Németország elvesztette területének mintegy egynegyedét.640px-Germany_occupation_zones_with_border

Ezek a területek nem tartoztak a megszállási övezetekbe.
A fővárost, amely a szovjet zóna  közepén helyezkedett el, szintén négy megszállási övezetre bontották.

220px-Occupied_Berlin.svg

A közös cél elérésével, a Harmadik Birodalom szétzúzásával a szövetségesek között igen hamar megszűnt a kényszer okozta egyetértés. Már 1945-ben megkezdődött a határ kijelölése, szovjet és brit megegyezés értelmében kék-vörösre festett faoszlopokat állítottak fel az övezetek határán, és a „zónahatár” átlépését csupán ingázók és földművesek részére engedélyezték. A szovjet zónában 1946-ban létrehozták a határőrséget (Grenzpolizei), és a szovjet zóna határát csak u.n. belső útlevéllel (Interzonenpässe) lehetett átlépni.

Különösképpen kiéleződött a viszony a két későbbi szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. 1946 márciusában hangzott el Churchill fultoni beszédében a híres mondat: A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai- tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.” A vasfüggöny kifejezés ettől kezdve a hamarosan kialakult hidegháború szimbóluma lett.

1948-ban a három nyugati megszálló hatalom és a Benelux államok (mint nyugati szomszédok) Londonban konferenciát tartottak, amelynek célja egy szövetségi alapon működő Németország megteremtése volt. (A Szovjetunió nem kapott meghívást a konferenciára.) Ezt követően 1948 júniusában Németország és Berlin nyugati övezeteiben új fizetőeszközt, (Deutsche Mark-t) vezettek be, miáltal nyilvánvalóvá vált az ország gazdasági és politikai kettészakadása. Erre a lépésre a Szovjetunió Berlin blokád alá helyezésével válaszolt, ezért a város nyugati részét a nyugati hatalmak csak egy légihídon tudták ellátni.

Mintegy egy éves előkészítés után, 1949 május 23-án elfogadták (az ideiglenesnek tekintett) alaptörvényt, ezzel hivatalosan létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, ahol augusztusban választásokat tartottak. Nem sokkal később, október 7-én a szovjet megszállási övezetben megalakult a Német Demokratikus Köztársaság.

A Szabad Nép otóber 8-án hírül adja az NDK megalakulását
A Szabad Nép október 8-án hírül adja az NDK megalakulását

Az NDK részéről a két német állam közötti határt folyamatosan

Tengerparti határ
Tengerparti határ

fejlesztették, 1953-53-ban drótkerítést húztak, valamint egy 10 m széles határzónát hoztak létre.

Az 1961 augusztus 12-ről 13-ára virradó éjszaka mérföldkövet jelentett a határ lezárását illetően: megkezdődött a „Berlini Fal” kiépítése. Ezzel megszüntették a „lukat” a határon, ettől kezdve az egyszerű NDK állampolgárt polgárt sikerült teljesen elzárni a nyugati világ felkeresésétől.

A Népszabadság október 15-i száma beszámol a Fal létesítéséről
A Népszabadság október 15-i száma beszámol a Fal létesítéséről

A német-német határt általában úgy kezelik, mintha az egy hermetikus zár lett volna. Holott ez nem így volt, inkább féligáteresztő vonal volt a két német állam között. Az élővilágban számos féligáteresztő hártya létezik, (pl. a sejthártya, bélfal stb.), amelyeknek az a tulajdonsága, hogy egy olyan vékony válaszfalat képeznek, amely – elsősorban molekulatömegl függően – bizonyos anyagokat átereszt másokat nem. Ilyen hártyához lett hasonlatos a német-német határ: egyes embereket (a nyugatiakat) áteresztette, másokat (a keletieket) nem. Szerintem ezért a valóságot jobban tükrözi, ha a német-német határt féligáteresztő határnak nevezzük.

A film cselekménye

A film az 1980-as évek NDK-jában játszódik, Barbara a film főszereplője egy autonóm személy, humánus orvosnő, aki kivándorlási kérelmet nyújtott be, ezért büntetésből az egyik neves berlini klinikáról egy Balti tenger melletti kórházba helyeznek. A film erkezesBarbara megérkezésével kezdődik, beköltözik az állam által biztosított lakásba, ahol az állambiztonsági szolgálat (Stasi) folyamatos ellenőrzése alatt áll. Munkahelyén is megfigyelik, főnöke André a Stasi ügynöke, ami Barbara számára igen hamar világossá válik. André azonban nem jószántából és különösképpen nem lelkesen dolgozik a Stasinak, szintén hivatását komolyan szerető ambiciózus orvos, aki mindent megtesz betegeiért. A vidéki kórház szerény körülményei között igyekszik korszerű módszereket alkalmazni, laboratóriumot hoz létre, és külföldi tanulmányútról álmodozik.

Hamarosan egy nevelőintézetből szökött tinédzser lányt, Stellát hozzák be a klinikára a rendőrök, akik meglehetősen durván bánnak stellaa lánnyal. André úgy találja, hogy a lány szimulál, de Barbara nem ért vele egyet, ki is derül, hogy Stellának agyhártyagyulladása van. André elismeri, hogy hibázott, és egyre jobban imponál neki Barbara tudása. Az orvosnő pártfogásába veszi a lányt, emberségesen viselkedik vele, gyógyulása idején könyvből olvas fel neki. Közben kiderül, hogy Stella terhes, arról álmodozik, hogy eljut Nyugat-Németországba, és ott neveli fel gyermekét. A lányt persze hamarosan visszaviszik a nevelőintézetbe.

Barbara titokban találkozik szerelmével, Jörggel egy nyugatiaknak fenntartott szállodában, ahol a nő Nyugatra szökését tervezik. A tervezesférfi még azt is felajánlja, hogy ő költözik át az NDK-ba, amennyiben Barbara nem akar átszökni. Elmondja, hogy eleget keres ahhoz, hogy eltartsa feleségét. Amikor Barbara hazatér, a Stasi tisztje bosszúból, házkutatáshogy órákig eltűnt a szeme elől, immáron másodszor házkutatást tart nála, és megalázó testi motozásnak veti alá.

Egy nappal a szökés tervezett napja előtt, újabb fiatal beteget hoznak be a kórházba, Mariót, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Barbara megállapítja, hogy a fiún sürgős agyműtétet kell végrehajtani. André kéri, hogy másnap a műtéten, amit egy neves professzor fog elvégezni, a nő legyen az altatóorvos. Barbara húzódozik, hivatkozik szabadnapjára, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ott akar-e lenni, képtelen nemet mondani.

Barbara és André között annak ellenére, hogy Barbara tisztában van azzal, hogy a férfi jelent róla, egyre szorosabb kollegiális és emberi kapcsolat szövődik,. Bár már kész a szökés terve, Barbara elfogadja André vacsorameghívását, ahol André azt mondja neki, hogy „Örülök, hogy itt vagy” Barbara megcsókolja a férfit, de azonnal ellöki magától és távozik.

csokBarbarára súlyos döntés nehezedik, szökjön-e Jörghöz, ahol a jólét várja, vagy maradjon, és folytassa hivatását. A szökés időpontja viszont rohamosan közeledik, a film utolsó kockáin ismerjük meg Barbara döntését.

A rendező és a két főszereplő

A film fő alkotóinak kapcsolata a volt NDK-hoz meglehetősen különböző.

A rendező Chistian. Petzold (1960) így nyilatkozott az NDK-hozfűződő viszonyáról: „…Amúgy én egészen jól ismertem az NDK-t. Szüleim az 50-es évek végén onnan menekültek, én menekültek gyereke voltam. Habár a szülővárosomban Haan-ban voltak barátaim, és tagja voltam a futballklubnak, sohasem volt olyan érzésem, hogy otthon vagyok.”

Christian Petzold (1960) az egyik legjelentősebb kortárs német rendező. A berlini Freie Universität német és dráma szakának elvégzése után iratkozott be a berlini filmakadémiára. 2000-ben a „Belső biztonság” című filmje hozta el számára az első sikert, elnyerte a Német Filmkritikusok Díját és a Német Filmdíjat. Eddig 13 nagyfilmet rendezett. Számos filmje Kelet-Németországban játszódik. A Yella (2007) egy fiatal nő története, aki keletnémet szülővárosából nyugatra indul boldogabb jövő reményében. Ezt a filmet 2007-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve díjra jelölték. A 2008-ban készült Jerichow egy eldugott kelet-németországi városban játszódó, szerelmi háromszögről szóló lélektani dráma, amelyet Arany Oroszlán díjra jelöltek 2008-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Mindkét film főszereplője Nina Hoss.

A „Barbara” című film is Kelet-Németországban játszódik, de ellentétben az előző kettővel, nem a mai világban zajlik, hanem a megszűnt NDK-ban. A rendezőt két motívum inspirálta a film elkészítésekor: a fentiekben említett Broch novella, és egy orvossal kötött ismeretség. Ez az orvos mesélte el neki, hogy azokat a kollégákat, akik kivándorlási kérelmet adtak be az NDK-ban, milyen represszió érte. A férfiakat katonaorvosnak vitték el, a nőket meg vidéki kórházba, mintegy belső száműzetésbe küldték.

A film és a Broch novella azonban meglehetősen különböznek egymástól. Bár ugyanaz a cím, szintén egy orvosnő és főnöke közötti szerelemről szól, de a környezet, amelyben élnek teljesen más. A 20-as évek Németországa jelentősen különbözött attól, ami a 80-as évek NDK-jában volt. Mind a film, mind a novella Barbarájának nagyon fontos a szakmája, ám más dolog is fontos számára. A novella hősnőjének a politikai aktivitás lényeges helyet követel életében. A film Barbarájának politikai nézeteiről sokat nem tudunk meg, számára a konfliktust szakmai tevékenységének és magánéletének összehangolása jelenti. A két „Barbara” végkicsengése is más, a novella a főhős halálával végződik, míg a film befejezése optimista.

Petzold az Ezüst Medvével
Petzold az Ezüst Medvével

Ez a film a rendező számára meghozta a nemzetközi sikert, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve díját nyerte el a rendezés.

Nina Hoss, a női főszereplő viszonya az NDK-hoz egészen más: „Stuttgartban mi egészen távol voltunk. De édesapám egyszer elmesélte, hogy amikor Kelet-Berlinben tanult, egyik kollégája feleségét egy autó csomagtartójában csempészték át a határon. Ezért engem tényleg félelem töltött el az NDK-val kapcsolatosan. Egyszer, amikor édesanyámmal Nyugat-Berlinben a Falnál álltunk, és a határőröket néztem, az az érzésem támadt, hogy ha én most átmennék, soha sem jöhetnék vissza.”

Hoss az "Egy berlini nő -Anonyma" c. filmben
Hoss az “Egy berlini nő -Anonyma” c. filmben

Nina Hoss (1975) igen népszerű színésznő, 26 filmben és TV filmben szerepelt. (közülük hetet Petzold rendezett), több, mint 30 szinházi produkcióban vett részt. Számos díja közül 2007-ben, a Yella főszerepéért kapott Ezüst Medve a legrangosabb. 2013-ban állami kitüntetésben (Verdienstkreuz am Bande) is részesült. Emlékezetes szerepet nyújtott az „Egy berlini nő – Anonyma” című filmben is, amelyet korábban együtt néztünk meg.

Baloldali-liberális családból származik, édesapja Willi Hoss 25 évig a (legális és illegális) Német Kommunista Párt tagja volt, 1949-1951 között az NDK-beli Karl Marx Pártfőiskolára járt. Csehszlovákia 1968-as lerohanása után szakított pártjával. 1979-ben „A „Zöldek” párt megalapító tagja, annak 1983-1985 és 1987-1990 között parlamenti (Bundestag) képviselője volt. 2001-ben azonban feleségével, Heidemarie Hoss-Rohwederrel együtt innen is kilépett, mert a párt támogatta Németország részvételét az afganisztáni háborúban. Nina Hoss édesanyja szintén színésznő volt.

A művésznő már hétéves korában szerepelt egy hangjátékban, és 14 éves korában lépett fel először színpadon. Aktív társadalmi/politika életet él, több civil szervezet munkájában vesz részt, kétszer is részt vett a Szövetségi Elnök (Bundespräsident) választásában A Zöldek képviseletében.

A férfi főszereplő Ronald Zerfeld, az NDK-ban Kelet-Berlinben született. Egy interjú során arra a kérdésre, hogy találkozott–e a megfigyelés problematikájával, így válaszolt: „Én még csak 13 élves voltam amikor ledőlt a Fal. De volt ilyen eset a családi és ismeretségi körben.”

Szülei mindketten az NDK repülőtársaságának, az Interflugnak voltak alkalmazottai. Zerfeld ötéves korától judo foglalkozásra járt, ahol verseny sportolói pályafutásra készítették fel. Legnagyobb sportsikere az országos (NDK-s) győzelem a 11 évesek kategóriájában. A német egyesülés után azonban a versenysportot fel kellett adnia, mert túl fiatal volt ahhoz, hogy a nyugatnémet judo sportba be tudjon illeszkedni. Színészetet Berlinben a „Hochschule für Schauspielkunst „Ernst Busch“-n tanult. Már diákévei alatt is számos szinházi szerept játszott el. Több mint 20 film és TV filmszerepet játszott el. Több német díjat kapott, a „Barbara” című film férfi főszerepéért a Német Filmdíjra jelölték.

A két főszereplő a Berlini Filmfesztiválon
A két főszereplő a Berlini Filmfesztiválon

 Források

H. Broch: Barbara (Ford. Győrffy Miklós)

http://www.barbara-der-film.de/directors_note.php

http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-84519416.html

http://www.taz.de/!87469/

http://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=5522

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_ketteszakitott_nemetorszag_ket_vilagrendszer_arnyekaban/

http://www.express.de/promi-show/nina-hoss-habe-die-ddr-erst-im-film-kennengelernt,2186,11805810.html

http://www.planet-interview.de/interviews/ronald-zehrfeld/35666/

valamint a Wikipedia több bejegyzése

“Barbara” a magyar filmadatbázisban

A magyar felirat (DVDRip) letölthető INNEN
Fordította: dps. Köszönet érte.

 

 

 

Letűnt birodalom

Eredeti cím: Исчезнувшая империя (2007)

Most lesz negyedszázada, hogy összedőlt – ahogyan azt akkoriban nevezték – a „béketábor”, azaz a szocialista országok közössége. 1989 augusztus 9-én a páneurópai pikniken átvágták a Magyarország és Ausztria között húzódó kerítést jelképesen lebontva a „vasfüggöny”-t. Nem sokkal ezután, november 9-én lebontották a várost kettéosztó berlini falat.

A "vasfüggöny egy darabja"
A vasfüggöny egy darabja
A berlini fal egy darabja
A berlini fal egy darabja

Ezzel kezdetét vette a kelet-európai országokban a második világháború után kialakított társadalmi rendszer, a pártállami rendszer, (az államszocializmus, vagy a „létező szocializmus”) felszámolása. Két évre rá a folyamat fontos állomása volt, hogy 1991 december 26-án a szovjet parlament kimondta a Szovjetunió felbomlását. Manapság ezt a múlt rendszert leginkább úgy emlegetik, hogy „az átkos”. Talán kevesen vagyunk, akik tudják, hogy ezt a szófordulatot eredetileg a Rákosi rendszerben használták „az átkos Horthy rendszer” szerkezetben. A rendszerváltást követően eleinte mintegy „jópofizva” alkalmazták, ma már sztereotípia, az 1948-1989 közötti világra értik.

Az „átkos” megszűnését világszerte óriási lelkesedéssel fogadták, nagy reményeket fűzve az átalakuláshoz. Mára ez a lelkesedés ugyancsak alábbhagyott, sőt érezhető némi nosztalgia is az „átkos” iránt.  A Kádár-rendszert megítélő közgon-dolkodást egy, a 2000-es évek első felében elvégzett felmérés egy kérdéssorra adott válaszok statisztikai feldolgozásával végezték. Arra a kérdésekre például, hogy „sokkal jobb volt az emberek közérzete, az országban, mint manapság” a megkérdezettek 63 %*-a adott egyetértő választ. Ugyanennyien értettek egyet azzal, hogy „sokkal több esélyük volt a szegény embereknek a felemelkedésre”.  Azzal a mondattal, hogy „sokkal nagyobb biztonságban éltek az emberek” a megkérdezettek 67 %-a adott igenlő választ. A kutatók összességében a Kádár korszakkal kapcsolatosan négy domináns véleménytípust különböztettek meg: egyértelmű elutasítás (17%) azaz dikatúra volt, idegen érdekeket szolgált, ambivalencia (18%), vagyis diktatúra volt, gazdasági összeomlásba sodorta az országot, ugyanakkor emberségesebb és biztonságosabb volt, összességében pozitív megítélés (37%), azaz igazságosabb és szolidárisabb volt,  de azért voltak hibák,  kritikátlanul elfogadta (28%). UJCIRCLELátható, hogy csupán egy szűk réteg utasította el teljes mértékben az „átkost”, és a megkérdezettek kétharmadánál a pozitív vélemény volt túlsúlyban.  Ezek a számok valóban arra utalnak, hogy igen, van az emberekben (legalábbis némi) nosztalgia a Kádár-rendszer iránt.

Ezzel a közvélekedéssel azonban nem úgy tűnik, hogy foglalkoznának magyar filmek. Ugyan születtek az „átkosban” játszódó, nosztalgiával átitatott magyar filmek (pl. Sose halunk meg, Kis utazás, Moszkva tér, Előre), de ezek a filmek nem foglalnak állást amellett, hogy „akkor jó (jobb) volt”. Olyan filmet kerestem, amely kimondja: igen, nosztalgiával gondolok arra a világra. Nem meglepő, hogy egy orosz film akadt horogra „Letűnt birodalom” címmel. (Eredeti címe: Исчезнувшая империя, szó szerinti fordítása talán inkább „Eltűnt birodalom” lenne, de szerintem a „letűnt” szó jobban fejezi ki a lényeget.)

A rendező

A filmet Karen Sahnazarov (két társrendezővel, Szergej Szimaginnal és Alla Verlotszkijjal) rendezte, aki egy interjúban így vall magáról: „Én kétségkívül szovjet ember vagyok, soha nem tagadtam, ellenkezőleg, büszke vagyok rá. A Szovjetunióban születtem, nőttem föl, az az én hazám, a hadseregben a Szovjetunióra esküdtem fel. …. Nem nosztalgiát, hanem hatalmas tiszteletet érzek az akkori periódus iránt.”

Ki is ez a rendező? Karen Georgievics Sahnazarov apai ágon örmény arisztokrata, anyai ágon orosz családból származik, 1952-ben született. 1975-ben kapta kézhez rendezői diplomáját. Egy orosz filmadatbázis  szerint tizennyolc filmet rendezett, és tizennégy film forgatókönyvének volt (társ)szerzője. Legnépszerűbb filmje a nálunk is bemutatott Más, mint a többi (Курьер) 1986-ban készült, egy szomorú-vidám történet egy fiúról, aki az iskola elvégzése után teng-leng, kifutófiúként dolgozik, és hülye vicceivel idegesíti környezetét. Szerelmes lesz egy professzor lányába, a családdal is viccelődik, végül a lány szakít vele, ő meg várja, hogy behívják katonának. A Cár gyilkosa című filmjét, amely egy fikciós játék a cári család legyilkolásáról egy paranoiás beteg és orvosa között, 1991-ben a Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjra jelölték. 1998 óta a Moszfilm filmkonszern vezérigazgatója.

Aktív társadalmi életet él, az Orosz Föderáció „Társadalmi Kamarájának” (Общественная палата) tagja, 2012-ben részt vett V. Putyinnak az elnöki poszt betöltéséért indított kampányában. 2014 márciusában aláírta a művészek nyilatkozatát, miszerint támogatja Putyint a „Krím félszigettel kapcsolatos politikájában”. Tehát a rendező nem csupán „szovjet ember”, hanem szervesen beilleszkedik a jelenlegi establishment-be. Talán nem véletlen az átfedés.

De hogyan vélekedik Sahnazarov erről a filmjéről? „Számomra ez a film mindenekelőtt a fiatalságomról, arról az országról szól, ahol éltem. A hetvenes évek – a Szovjetunió hatalmának csúcsa volt. Úgy tűnt, hogy az ország erősebb, mint valaha, és semmi sem fenyegeti, de valójában ez volt az a kiindulópont, ami után elkezdődött a birodalmi rend felbomlása. Ekkoriban a fiatalok nyugati zenét hallgattak, beszédükben nyugati szavak jelentek meg, mindent kétségbe vontak. Néhány év múltán éppen ezek a gyerekek voltak azok, akik belekezdtek egy új ország építésébe.”

Éppen ez az a vélekedés, amiért kiválasztottam ezt a filmet a pártálam hétköznapjainak bemutatására, hogy bizony vannak, akik szeretettel gondolnak vissza azokra az időkre. A film egyetemisták életéről, egy szerelmi történetről szól, de a háttérben jól megjelenik a „szocvalóság”.

A film

A “Letűnt birodalom” 1973-ban játszódik. Szergej, Sztyepán és Kosztya jó barátok. Szergej és Sztyepán pedagógiai főiskolára járnak. (A Szovjetunióban csak a tudományegyetemeket hívták egyetemnek, a többi felsőfokú intézményt főiskolának nevezték.) Szergej kissé link, jópofa fiú, akinek meglehetősen laza viselkedése ugyancsak megütközést vált ki az akkor igen fontosnak kezelt tárgyat, a párttörténet tanító oktatóból.birod01

Szergej egy évfolyamtársával Ljudával, kezd járni. A lány születésnapjára egy Pink Floyd lemezt akar vásárolni, amit persze csak hatalmas összegért a feketepiacon lehet beszerezni. A pénzt úgy teremti elő, hogy antikváriumban adja el tudós nagyapja értékes könyveit. A feketepiacon egy seftelő árus először bizalmatlan vele szemben, ezért a „Címem a Szovjetunió”, egy akkoriban népszerű slágert ajánl helyette. Végül mégis elad neki egy Rolling Stones lemezt. Amikor Szergej és Ljuda meg akarják hallgatni az ajándéklemezt, kiderül, hogy a seftelő átverte Szergejt, a lemez egy Csajkovszkij felvétel.birod02

Nem sokkal később az évfolyamon egy új, csinos lány, Kátya jelenik meg, akivel Szergej flörtölni kezd. Ljuda ezt persze megtudja, és kirúgja Szergejt. Sztyepán, aki titokban szerelmes Ljudába igyekszik a lánnyal barátságot kötni, és egyre több időt vele tölteni. Egy alkalommal a könyvtárban tanul Sztyepán és Ljuda, megjelenik Szergej, aki ki akar békülni a lánnyal. Szergej egy csellel elküldi Sztyepánt, hogy kettesben maradhasson Ljudával. Ekkor egy mesés ajándékkal lepi meg a lányt: jegyet hoz a Taganka Színházba a Hamletre  a fő-
szerepben
Viszockijjal . Úgy tűnik, hogy a lány hajlamos a békülésre, de Szergej végül elfelejt elmenni a színházba, mert barátaival mulatni megy. Italozás közben elbeszélgetnek az életükről:
–      Neked mindened van kocsi, dácsa. És micsoda főiskolára jársz! Ráadásul ingyen! Mi a franc hiányzik még neked?
–      Szabadságot akarok, haver. Érted? Akkor, és oda akarok utazni, mikor kedvem van, látni akarok, olvasni akarok.
–      …
–      Te meg megbámultad a Nyugatot, Angliát Ausztráliát, nem kellett volna téged odaengedni. Én meg itt élek nekem meg jó itt, ha nincs is kocsim meg dácsám.birod03

 A vidéken eltöltött nyári gyakorlaton Szergej még egyszer próbálkozik békülni Ljudával, de nem jár sikerrel. Bosszúból elmegy Kátyával egy közeli üdülőhelyre.  Ám hamarosan összevesznek és Szergej otthagyja Kátyát. Egy étteremben összetalálkozik barátjával, Kosztyával, ahol egy verekedésbe keverednek. A kiérkező rendőrök Szergejt el akarják vinni, de Kosztya javaslata nem marad hatástalan.birod04

Moszkvába visszatérve Szergej ismét igyekszik békülni Ljudával, de ekkorra már erre nincs lehetőség.

Nemsokára rákban meghal Szergej édesanyja. A nagyapa megkéri Szergejt, hogy valamikor keresse fel a közép-ázsiai Hvárezmet, ahol ő és veje (Szergej apja) archeológiai feltárásokat végeztek. Szergej elutazik Közép-Ázsiába, hogy felkeresse Hvárezmet, ahogy anyja nevezte a „letűnt birodalmat”.

A film utolsó jelenete napjainkban játszódik. Szergej és Sztyepán, aki a 90-es években Finnországba emigrált, egy repülőtéren találkoznak. És megint csak az életükről van szó:

–     Na és nem akarsz hazajönni?
–      Isten ments! Szerjoga, a mi címünk a Szovjetunió. Ez itt meg mi? Hol van Moszkva? Nem ismerek rá. Minden idegen, olyan vad… Mi maradt? A kolumbárium a Danyilovszkij Temetőben?birod05

Érdekessége a filmnek, hogy a forgatókönyv egyik szerzője Szergej Rokotov, számos népszerű krimi szerzője, a filmben szereplő nagyapa alakját saját nagyapjáról, egy neves archeológusról mintázta, aki Hvárezm feltárásában meghatározó szerepet játszott. A film operatőre Sandor Laszlovics Berkesi magyar származású (nemzetiségű?) oroszországi művész.

Fogadtatás, kritika, utóélet

A filmet 2009-ben 2 Nika díjra,(ami az egyik legrangosabb orosz filmdíj, lényegében az amerikai Oscar orosz megfelelője) terjesztették fel. Ugyancsak 2009-ben 2 Arany Sas díjat (legjobb rendezés, legjobb mellékszereplő) kapott, amit az Oroszországi Filmművészeti Akadémia tagjai szavaznak meg.

Az orosz kritikusok alapvetően kedvezően fogadták a filmet, mert ugyan készült már néhány film, amelyek a kései Szovjetunióban játszódnak, de szerintük a „Letűnt birodalom” rekonstruálja legjobban és talán leghitelesebben azt a korszakot. Valóban, az előtérben egy szerelmi történet zajlik, ugyanakkor a film felvillantja azt a környezetet, amelyben ezek a fiatalok éltek: a mindenhol előtűnő Pártot éltető plakátokat, Brezsnyev nehezen artikulált makogását a TV-ben, a nehezen hozzáférhető rockzene iránti rajongást, a fekete piacot, a drogozást, a magától értendő protekciót (kórházban, színházjegyért), a rendőrök megvesztegethetőségét, stb. (Nem kétséges persze, hogy ezeknek a jelenségeknek némelyike nem csupán a „szocvalóság” velejárja.)

Többen úgy találják, hogy ezt a filmet az alkotók mintegy ellenpólusnak szánták a nem sokkal korábban bemutatott filmnek, „A 200-as fuvar”-nak (Груз 200, amelynek nálunk Bádogkoporsó címet adtak). „A 200-as fuvar” ugyanebben az időben játszódó, kategóriába nehezen besorolható film, a háttérben a 80-as évek elejének Szovjet-uniója. A film sivár környezetben játszódik, tele van borzalommal, és szinte minden szereplő ellenszenves (néhány szakadt külsejű alkoholista, perverz rendőrtiszt és annak elmebeteg anyja, gyáva egyetemi tanár), de még az áldozattal sem tudunk igazán együtt érezni, egy fiatal lánnyal, mert ő örökké a kerületi párttitkár apjával fenyegetőzik). Ez egy ilyen, pusztulásra ítélt világ, sugallja nekünk „A 200-as fuvar”. Sahnazarov, mint azt az idézett nyilatkozataiból láttuk, bár egyértelműen nosztalgiával tekint vissza a szovjet évekre, nem ilyen egysíkú fekete-fehér véleményt alkot, bemutat egy sor visszásságot is, vagyis a korabeli terminológia szerint „belülről bírál”. A kritikusok egybehangzóan dicsérik a fiatal színészek játékát, azt a film egyik fő erényének tartják.

Van-e nosztalgia a filmben? Igen, van, de mi iránt? A fiatalság, vagy az akkori életforma iránt? Azt hiszen mindkettőt visszasírja a rendező. Mindenesetre figyelemreméltó egy amerikai kritikusának véleménye, aki kevesli a filmben a politikai utalásokat, viszont a tanulság szerinte az, hogy világszerte minden generáció áldozatul esik a feltűnő ruházkodás és az olcsó pop zene vonzásának. Hát ebben is van valami.

Figyelemreméltó, hogy az alkotók 2012-ben újra vágták ezt a filmet, és aSzerelem a Szovjetunióban címet adták neki TV és DVD (illetve Blue-Ray) forgalmazásra szántva. Az új verzió rövidebb lett, a zene fontosabb szerepet kapott, viszont kimaradtak a politikai utalások, így elmaradt például a korábbi film zárójelenete is, ezért a politikai hátterű drámából egy édes-bús szerelmi történet kerekedett.

Kinek érdemes megnézni ezt a filmet?

Szerintem azoknak mindenesetre, akik végigélték a pártállam szétesésének éveit. Hogy azután ha megnézik ezt a filmet lesz-e nosztalgiájuk? Nem hiszem, hacsak nem a fiatalságuk iránt.

Mi magyarok külső szemlélői voltunk ennek a világnak? Nem hiszem, hiszen akkora nagy különbség a szovjet valóság és a magyar helyzet között azért nem volt.

Érdemes azonban megnézni a mai fiataloknak is. Tekinthetik ezt történelmi filmnek, képet kaphatnak arról, hogy milyen volt szüleik vagy nagyszüleik fiatalsága.

Források

Vásárhelyi Mária: Csalóka emlékezet
Murai András: Film és kollektiv emlékezet
http://www.1tvrus.com/announce/6150
http://www.volgograd.ru/theme/info/culture/movie/kino/146838.pub
http://izvestia.ru/news/333229
http://redar.ru/2008/10/28/ischeznuvshaja-imperija.html
http://www.filmjournal.com/filmjournal/content_display/reviews/specialty-releases/e3i70172e607ddc1be9bcec6d7d8efb1697
http://ruskino.ru/review/186
http://my-loveli-film.ru/films/nashekino/lyubov-v-sssr-ili-ischeznuvshaya-imperiya

Wikipedia röbb bejegyzése.

További információk

Információk a filmről magyar, angol és orosz nyelvű film-adatbázisokban.

Ennek az ismertetésnek egy rövidebb változata megtalálható ITT  az orosz filmeket bemutató vosztok weboldalon.

A magyar felirat letölthető DVDrip-re vagy BRrip-re.

 

 

A Yesterday nevű asszony

Eredeti címe: Yesterday (2004)

A 2004-ben készült „A Yesterday nevű asszony” cimű film egy zulu nő történetéről szól, aki Dél-Afrikában egy isten háta mögötti faluban él, és akinél HIV fertőzést állapítanak meg. A filmben betekintést nyerhetünk arról, hogy milyen rettenetes probléma orvosi ellátáshoz jutni egy fejlődő ország elmaradott vidékén még halálos betegség esetében is.

Az egészségügyi ellátás problémái

Az egészségügyi ellátás nehézségei az iparilag fejlett országokban is komoly gondot jelentenek. Elegendő arra gondolni, hogy a világ talán legfejlettebb és leggazdagabb országában, az Egyesült Álla-
mokban is milyen port kavart fel az „Obamacare”-nek becézett egészségügyi reform. A reform azért volt elengedhetetlen, mert  bár az USA egy főre vonatkoztatva többet költ egészségügyre, mint a hasonlóan fejlett ipari országok, rossz az egészségügy hatékonysága. Másrészt rendkívül magas a biztosítással nem rendelkező állampolgárok száma, amely 2011 szeptemberében 50,2 millió fő, a lakosság 15,6 %-a volt.

Ez a fejlett és gazdag társadalom csupán 2014-re jutott el oda, hogy  elérje azt, hogy mindenkinek legyen kötelező társadalombiztosítása. (Igaz ugyan, hogy 2016-ra halasztották a törvény szerint 50 fő felett foglalkoztató vállalkozások kötelezettségét, miszerint alkalmazottai részére biztosítást kötelesek szolgáltatni.)

Ha az USA-ban ilyen a helyzet, el kell azon gondolkozni, hogy mi a helyzet a fejlődő (harmadik világbeli) országokban. Dél-Afrika  valamivel többet fordított a GDP százalékában egészségügyi ellátásra (2012-es adat), mint Magyarország (8,8 %-ot szemben a 8,0 %-kal), némileg elmaradva az OECD országok átlagától (9,3 %).

Y_GDP_percentEz az összeg azonban az egy főre vonatkoztatva az OECD országok alig több mint egynegyedét, a magyarországi ráfordítások felét jelentette.

SA_1fore_eso

 

A Dél-Afrikai Köztársaságban 2012-ben 1000 lakosra 0,7 orvos jutott, összehasonlításképpen az OECD országokban 3,2,
Magyarországon 3,3. (Budapesten ennek kétszerese, de még a legkevésbé ellátott területeken is meghaladta a 1,5-et). Dél-Afrikában 1000 főre 2,8 kórházi ágy jutott, nálunk ennek több mint két és félszerese, 7,1

Ezek az adatok azt mutatják, hogy az egészségügyi ellátás szempontjából a Dél-Afrikai Köztársaság jelentősen elmarad a fejlett, illetve közepesen fejlett országok ellátásától. SA_megoszlasAz ellátás ugyanakkor rendkívül egyenlőtlen a különböző népcsoportok között: a fehérek, akik az összes polgár nem egész 10 %-át teszik ki élvezik az ellátás mintegy háromnegyedét, míg a lakosság 80 %-át kitevő feketék ellátása a 10 %-ot sem éri el, tehát a lakosság zömének ellátása rendkívül szerény.

Ebben az országban a HIV fertőzés rettenetes mértéket öltött, ami azt (is) eredményezte, hogy a születéskori várható élettartam az 1990-es 62,2 évről 2012-re 56,1-re esett vissza.HIV_megoszlas Hogy mekkora problémát jelent a HIV/AIDS ebben az országban jól kö-
vethető ezen a grafikonon: a 20-40 éves korosztály min-
tegy egyötöde fertőzött.

A HIV/AIDS okozta probléma

Az egészségügyi ellátás rendkívül nagy kihívását a XX. század egyik mérhetetlen nagy csapása, a HIV/AIDS megjelenése jelentette:

  • Jelenleg 33,4 millió ember él HIV/AIDS érintettséggel,
  • Az AIDS megjelenése óta 25 millió ember halt meg a betegségben (egyedül 2008-ban 2 millióan haltak meg, és 2,7 millióan fertőződtek meg),
  • A HIV fertőzőttek 97 %-a a fejlődő- és közepesen fejlett országokban, elsősorban Fekete-Afrikában (a Szaharától délre) él.

HIVstatisztika

 

A HIV (Human Immunodeficiency Virus = emberi immunhiány vírus) okozza az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome = szerzett immunhiányos tünet együttes) megbetegedést. Szakmai körökben elfogadott vélemény, hogy a HIV a XX. század első felében Fekete-Afrikában alakult ki. Az AIDS-et, mint különálló betegséget 1981-től jegyzik.

Eleinte a betegséget csupán homoszexuális férfiak között re-
gisztrálták, ezért azt gondolták, hogy csak ez a réteg képes megfertőződni. Ennek az lett az eredménye, hogy a betegséghez erős homofób előítélet kapcsolódott. (Számos film dolgozta fel ezt a témát, melyek többnyire az iparilag fejlett országokban játszódik. Ezek közül talán a legismertebb a Philadelphia című 1994-ben két Oscar díjat nyert amerikai film, amelynek ismertetése itt található.) Később a betegséget egyre több embernél diagnosztizálták: olyanoknál, akik vérkészítményt kaptak valamint kábítószereseknél, akik közös fecs-
kendő és tű használatával terjesztették a fertőzést.

A film ismertetése

Yesterday egy zulu asszony, aki 7 éves lányával Beauty-val él Rooihoek faluban (magyar jelentése: vörös sarok), férje Johannesburgban bányász, és csak ritkán jár haza családját meglátogatni. Yesterday nehéz munkával keresi meg a mindennapra valót.

Az asszony állandó köhögéssel és gyengeséggel küzd, és többször próbálkozik bejutni a többórányi gyalogútra lévő kórházban rendelő orvoshoz. Mire odaér a kórházhoz már hosszú sor vár az orvosra, így Y-film2neki nem sikerül bejutnia. Egy alkalommal útközben megismerkedik két állást kereső tanítónővel. Egyik tanítónő Yesterday falujában álláshoz jut, és a két nő összebarátkozik. Yfilm1Mivel nem sikerül Yesterday-nek az orvoshoz bejutni, felkeresi a javasasszonyt (sangoma-t),Y-film3 aki azt mondja neki „Nem segíthetek rajtad, ha nem ereszted ki a haragot a testedből”. Yesterday hiába magyarázza, hogy nincs benne harag. Végül a tanítónő taxit rendel neki, hogy időben eljusson a kórházba.

Vérvizsgálatot követően a zulu nyelvet beszélő fehér orvos Yfilm4megállapítja, hogy súlyos beteg (AIDS-t diagnosztizál), amit feltehetően a férjétől kapott meg. Az asszony hazatérve elhatározza, hogy felkeresi férjét, hogy értesítse a bajról. Férje rendkívül rosszul reagál a hírre, megveri az asszonyt.

Yesterday hazatér falujába, egyre nehezebben, de dolgozik tovább. Néhány hónap múltán férje is megjelenik. Közli, hogy elbocsátották a bányából, mert beteg, és nem képes a föld alatt dolgozni, ahol nincs WC. „Állandóan a nadrágomba csináltam, bűzlöttem, mint egy állat” mondja.

A falu egyszerű lakói, akik nem értik, hogy a HIV miképpen terjed, azt Yfilm5követelik, hogy a beteg férfi tűnjön el, menjen kórházba. Mivel a férjét kórházba juttatni reménytelen, az asszony elhatározza, hogy „kórházat”, egy összeeszkábált bódét épít a falun kívül. Yesterday ott ápolja férjét annak haláláig.Yfilm6

Ezután Yesterday, aki sohasem járt iskolába, egyetlen célja az lesz, hogy lányát Beauty-t felkészítse az iskolára. A film utolsó képein az asszony nézi, ahogy lánya az első tanítási napon iskolába megy. Yfilm7Ezután a kamerának hátat fordítva távozik.

Ez a nem túl bonyolult meseszövésű történet az első zulu nyelven készített nagyfilm. Vélhetően az alkotók a tanulatlan lakosságot szánták célközönségnek. Kétségtelen, hogy van benne némi oktató jellegű szándék (talán ezért is készült a film zulu nyelven és angol felirattal), ami legjobban talán ott észlelhető, amikor a tanítónő igyekszik lebeszélni a falu asszonyait a beteg férfi kiközösítéséről:               
– Ti nem betegedhettek meg tőle. Ez nem így működik.
– Akkor hogyan?
– Véren keresztül terjed
….
– Pont ezért kell mennie! Mi lesz, ha mindannyiunkat összevérez?

Mielőtt lenézéssel gondolnánk a „primitív bennszülöttekre”, gon-
doljunk arra, hogy miképpen reagáltak a Philadelphia ügyvédjei kollégájuk HIV fertőzésére.

Szerintem a film a fejlett világ nézőinek is sokat mond. Rá kell döbbenünk arra, hogy – bár indokoltan – elégedetlenek vagyunk orvosi ellátásunkkal, miként élnek emberek a világ más tájain,
mennyire más gondot okoz nekik egy súlyos megbetegedés.

A film más szociális problémát is érint, a szétszakított családot (a távolban dolgozó férj, aki feltehetően hűtlen, hiszen valószínűleg így kapta meg a betegséget) és a családon belüli erőszakot. Ezek a problémák pusztán érintőlegesen jelennek meg, amit egyik kritikusa (Bheki Ka Mncube) úgy jellemez, hogy ez Dél-Afrika karikatúrája. Nem értek vele egyet. Úgy gondolom, hogy számunkra, akik a világ más táján élünk, nagyon fontos, hogy eljutnak hozzánk ilyen információk. Arra, hogy nem csupán én gondolom így, bizonyítéknak vélem, hogy a film díjat nyert a velencei filmfesztiválon, és felterjesztették Oscar díjra (a nem angol nyelvű filmek kategóriájában) is.

A filmet az 1962-ben Johannesburgban született fehér Darrel Roodt rendezte, aki a Place of Weeping” 1986-os (!) appartheidellenes filmjével szerzett nemzetközi elismerést. (Magyar nyelven nem találtam utalást erre a filmre.) További apartheidellenes filmeket is készített, de nálunk főképpen akicófilmjeit és thrillereit ismerik. (Ismereteim szerint ezt a filmjét sem mutatták be Magyarországon.) A főszereplőt az 1970-es születésű Leleti Khumalo alakítja. A film egyetlen fehér szereplője Camilla Walker amatőr színész, rádió- és TV szerkeszőként dolgozott, parlamenti- és sport tudosító is volt.

“A Yesterday nevű asszony” a magyar és angol film adatbázisban.

A film magyar felirata INNEN tölthető le.

Ehhez az összeállításhoz felhasználtam:

http://www.aids.gov/hiv-aids-basics/hiv-aids-101/global-statistics/

OECD Health Statistics 2014
How does South Africa compare?
(http://www.oecd.org/els/health-systems/Briefing-Note-SOUTH-AFRICA-2014.pdf)

Olive Shisana:
The South African Healthcare System: A Goal of Quality Healthcare  for All

Magyarország társadalmi atlasza (2012)
(https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/tarsatlasz.pdf)

Bheki Ka Mncube:
Film Review: YESTERDAY (2004)

http://well.blogs.nytimes.com/2012/07/26/what-we-can-learn-from-third-world-health-care/?_php=true&_type=blogs&_r=0

valamint a Wikipedia több bejegyzését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az istenek irígysége

 Eredeti címe: Зависть богов (2000)

Az istenek irígysége” filmet az a Vlagyimir Valentinovics Menysov rendezte, aki 1981-ben Oscar díjat nyert a „Moszkva nem hisz a könnyeknek” című filmjével. Ez a film 2000-ben készült, és 1983-ban játszódik.

 A film társadalimi-politikai háttere: A Szovjetúnió a 80-as évek első felében

 Az 1980-as évek nagy változással kezdődtek a Szovjetunióban. 1979 decemberének végén szovjet katonai alakulatok vonultak be Afganisztánba, ahol szovjetbarát kormány alakult. A szovjet jelenlét és a kormány ellen széleskörű gerillaháború szerveződött. Az afga-
nisztáni háború mintegy 9 éven át tartott, többszázezer civil áldozatot követelt, a szovjet halottak száma is 15 000 körül volt. Ezt a háborút sokan a szovjetek „vietnami háborújának” tekintik, megrázta a szovjet társadalmat, hiszen sorkatonákat (is) vittek harcolni Afganisztánba. A háború hatása Oroszországban a mai napig érződik.

1982 november 10-én meghalt L. Brezsnyev de a „pangás” (застой) évei folytatódtak, csupán a 80-as évek második felében, a „peresztrojka” kezdetével zárultak le. A Brezsnyev vezette 18 év alatt a szovjet nemzeti jövedelem növekedése 9%-ról 2,6%-ra, az ipari termelés 7,3%-ról 2,8%-ra esett, csökkent a munka termelékenysége mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Az ellátás akadozott, de a pártelit extra ellátást kapott a nagy közönségtől elzárt bolthálózatban, ahol alacsony áron gyakorlatilag mindenhez hozzá lehetett jutni.

November 12-én a párt főtitkárának választották meg J. Andropovot a titkosszolgálat (KGB) volt főnökét, aki 1954 és 1956 között budapesti nagykövet is volt. Vezetésével igyekeztek rendet teremteni a gazdaságban oly módon, hogy annak szerkezete azonban érintetlen maradjon. A rendteremtés kulcsa a közfegyelem megszilárdítása volt, 1983 június 17-én hatályba lépett „A munkahelyi kollektívákról és a vállalatok, intézmények, szervezetek irányításában betöltött
szerepükről” szóló törvény. A fegyelem megszilárdítását az erőszakszervezetek bevonásával, kényszerítő eszközök alkalmazásával igyekeztek elérni: az utcákra, boltokba, éttermekbe stb. őröket állítottak, akiknek az volt a feladatuk, hogy ellenőrizzék a szovjet polgárokat, vajon miért csavarognak munkaidőben.

A rövid Andropov éra másik fontos törvénye az 1982 novemberében elfogadott „A Szovjetunió államhatárairól” szóló törvény. Ennek az volt a célja, hogy fokozza a fegyelmet és az éberséget. A határőrségnek előírták, hogy akadályozzák meg azt, hogy minden olyan nyomatatott anyag, fénykép, kézirat, magnetofonkazetta stb. bejusson az országba, amely sértheti az ország gazdasági-politikai érdekeit, biztonságát, társadalmi rendjét, vagy veszélyezteti a lakosság szellemi és morális állapotát. Az éberségnek persze ki kellett terjednie a külföldiekkel való kapcsolattartásra is.

1983 szeptember 1-én egy szovjet vadászrepülő lelőtte a dél-koreai légitársaság KAL-007 járatán közlekedő Boeing 747-es repülőgépét, a gépen utazó 269 ember a tengerbe veszett. (Ez volt a legtöbb áldozatot követelő légi katasztrófa 2014 július 17-ig, amikor Ukrajna felett lőtték le a Malaysia Airlines MH17 járatát, 298 ember halálát okozva.) A repülőgép New Yorkból tartott Szöulba, de egyre jobban eltért a tervezett útvonaltól feltehetően a tehetetlenségi navigációs rendszer hibája miatt. A repülőgép átrepült a szigorúan titkosnak számító, katonai létesítményekkel teli Kamcsatka-félsziget felett, ahol az eltérés már elérte a 300 km-t. A szovjet légvédelem ideges reakcióját feltehetően az okozta, hogy azon az éjszakán egy interkontinentális ballisztikus rakéta próbaindítását tervezték, amivel egy nemzetközi szerződést (SALT-II) sértettek meg. A térségben korábban egy amerikai rádióelektronikai felderítő repülőgép járőrözött, az orosz állítás szerint ezzel keverték össze a Boeing 747-es utasszállító gépet. Akkoriban amerikai forrásokra hivatkozva az is elhangzott, hogy a gépen “felderítő berendezéseket is szállítottak”. Ez az incidens hosszú időre a szovjet-amerikai kapcsolatok elhidegülését eredményezte.

Ezt az eseményt is a szovjet központi TV hírműsora (híradója), a „Vremja” a szokásos módon adta hírül. A „Vremja” ebben az időben központi hírműsor volt, tendenciózusan tájékoztatta a lakosságot a bel- és külföldi eseményekről.

A film fő alkotói:Valgyimir Valentinovics Menysov (1939) és Vera Valentinova Alentova (1942)

A filmet Menysov rendezte, a forgatokönyvet (Marina Mareevával) ő írta. Menysov csupán 8 filmet rendezett. Igaz, az egyik „Moszkva nem hisz a könnyeknek” Oscar díjat kapott, amelyben szintén felesége, Alentova játszotta a főszerepet. Ez a film hozta meg számukra a
sikert.

Menysov és Alentova 1961-ben nyertek felvételt az ország akkor egyik legtekintélyesebb színészképző intézményébe, a Művész Színház stúdiójába. A második évfolyamon összeházasodtak. Végzés után Menysov vidéken kapott állást, míg felesége Moszkvában maradt. 1967-ben Menysovnak sikerült visszatérnie a fővárosba, a legendás Mihail Romm osztályában filmrendezést tanult. Ebben az időben a magánéletük nem volt problémamentes, amit lakásprobléma okozott. Pénzük lakásra nem volt, ezért Alentova (az 1969-ben született lányukkal) az egyik, ő a másik színészszálláson volt kénytelen lakni. Ez a helyzet váláshoz vezetett, de egy év elteltével kibékültek. Ez a személyes élmény is átvillan az Istenek Irígysége történetén.

Menysov közel 100 filmben szerepelt 8 filmet rendezett és 7 film forgatókönyvének (társ)szerzője. Alentova 30 film és számos színházi szerepet játszott el, többek között szerepelt Jancsó Miklós „Csillagosok, katonák” filmjében is. Mindketten számos szovjet és orosz művészeti díjat kaptak .

A filmben egy mellékszerepet játszik a nemrégiben orosz állampolgárságot felvett Gerard Depéardieu. Hogy hogyan került ebbe a filmbe a neves francia filmszínész a rendező a következőt nyilatkozta: „Eredetileg Belomondoval állapodtunk meg, hogy eljátssza a középkorú francia szerepét, de ő megbetegedett. A többi szóba jöhető jelölt között Delon és Depéardieu szerepelt, ez utóbbit hívtuk fel elsőnek, és ő igent mondott.”

 “Az istenek irígysége” rövid ismertetése

 Maga a történet első hallásra nem tűnik túl eredetinek, a konfliktus abból adódik, hogy egy sikeres szovjet írónak a TV szerkesztő felesége viszonyt folytat egy tolmáccsal.

A film rendkívüli érdekessége az, ahogyan megjeleníti a szereplők környezetét a 80-as évek Szovjetunióját. Az persze, hogy egy férjes asszony  félrelép, valaki másba szerelmes lesz, nem túl ritka
esemény. A Szovjetunióban egy külföldivel viszonyt folytatni, különösképpen a központi hírműsor szerkesztőjének, azonban nem mindennapos történet. A Szovjetunióban ugyanis a „külföldi”
ugyancsak különös teremtmény volt, akivel óvatosnak kellett lenni, meg kellett mutatni számára a szovjet rendszer előnyeit, eltitkolva hiányosságait.

1depardieuNem csoda tehát, hogy a neves író szerény otthonában a Patyomkin fal mintájára bőséget teremtenek.

Az akkori világ álszentségét jól mutatja be, az a motívum, amint a moszkvai „elit” értelmiség külföldről belopott videokazettán nézi a „pornográf” filmet (Az utolsó tangó Párizsban).2utolso_tango
Később ennek meg is lett a következménye:

3hazkutatas

Annak, aki nem találkozott a szovjet hétköznapokkal, annak felfoghatatlannak, vagy inkább fantazmagóriának tűnhet az is, hogy egy moziban a film vetítése közben egyszer csak igazoltatni kezdenek ellenőrizendő, hogy ki hogyan került oda a munkaidő kellős közepén.4moziban

 Persze a TV egy más világot mutatott be, a hírek a termelési sikerekről szóltak, amit akár az utolsó percben kaptak meg a hírolvasók.

5vremja

 A film talán legjellemzőbb részlete a dél-koreai repülőgép lelövése kapcsán kialakult vita a lázadó ifjúság és az öreg bolsevik között, amiből legyen itt egy rövid idézet:

– Mondjátok, mi a francnak nekünk ilyen sok rakéta és repülő?
– Mert az egész világ miattunk fegyverkezik.
– Szerintetek csak az amerikaiaknak van igaza, mi meg a vadak, gátoljuk a fejlődést. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol ti kormányoztok.

A romantikus történet végül egy Anna Kareninát felidéző jelenetbe torkollik, amit azután a szovjet propaganda számára egy idegen gondolatvilág old fel.

6ongyilkossag

 A film fogadtatása

A kritikusok meglehetősen langyosan fogadták a filmet, hasonlóképpen Menysov korábbi munkáihoz (közöttük a később Oscar-t nyert filmet is), de az orosz közönség körében meglehetős sikert aratott. Sajnos külföldre alig jutott el, a magyar nyelvű filmadatbázis (Port) meg sem említi, az angol (IMDB) filmadatbázis sem ismerteti a film tartalmát.

Az, hogy a pangás éveire miképpen tekintenek az alkotók, az jól követhető a filmen. A későbbiekkel kapcsolatosan mi a véleményük? Menysov 2003-ban belépett a Putyinhoz kötődő Egységes
Oroszország pártba, de később azt nyilatkozta, hogy ez csak véletlen volt. A Szovjetunió szétesésével kapcsolatban Alentova 2009-ben egy újságírói kérdésre azt válaszolta: „Sem akkor nem volt, sem most nem ideális az életünk. A szovjet időkben sok borzalmat éltük át, nem kívánom senkinek, hogy az megismétlődjék. Ma sajnos szintén sok a negatív momentum, de azért van előrelépés, fejlődés, jövő. … A Szovjetunió szétesését csupán határátlépésnél érzem. Azok régen nem voltak, most meg vannak. Új országok születtek, de az emberek a régiek maradtak.”

 A film stáblistája angolul, stáblistája és rövid ismertetőjeoroszul megtalálható.

A film magyar felirata INNEN tölthető le.

Az összeállítás során felhasználtam M.Heller és A. Nyekrics “A Szovjetunió története” c. könnyvét, http://www.rusactors.ru/m/menshov/ és http://www.rusactors.ru/a/alentova, http://www.shalomnews.ru/2009/03/05/72/ cikkeket, valamint a Wikipédia több bejegyzését.

 Ennek az összeállításnak egy korábbi változata a vosztok blogon jelent meg, közzétételéért köszönettel tartozom a bolg irányítójának, TroA-nak.

 

 

 

NO

Erededti címe: NO (202)

Történelmi háttér

Allende választási győzelme

Allende3Chileben az 1970-es választásokon a kommunisták és szocialisták közös (a Unidad Polpular, UP) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot 36,3 %-t. Jorge Alessandri jobboldali politikus, aki 1958 és 1964 között vezette az országot alig maradt el tőle, 34,9 %-t ért el, a kereszténydemokrata Radomiro Tomic 27.8 %-t kapott.
A szerény választási győzelem ellenére Allende radikális változásokat kezdeményezett az országban, jelentős, kompenzáció nélküli államosításokat hajtott végre (réz- és szénbányák, acélipar, a privát bankok 60 %-a). Az USA adminisztrációjának kemény vonalasai ezt úgy értékelték, hogy Chile háborút indított a magántulajdon ellen, ezért „láthatatlan blokád”-ot hozott létre az ország ellen. Chile gyakorlatilag nem kapott hiteleket a nemzetközi pénzpiacon. 1972-re súlyos gazdasági gondokkal küzdött a kormányzat, (1973-ban mintegy 500 %-os volt az infláció) és a politikai klíma is felforrósodott, egymást követték az Allende melletti, illetve elleni tömegdemonstrációk.
1973 márciusában az ellenzék abban reménykedett, hogy a kongresszusi választásokon kétharmados győzelmet szerez, és el tudja mozdítani Allendét az elnöki székből. Nem ez történt, a kormány ezen a félidős választáson megerősödött, Allende hatalmának törvényes megdöntésére nem volt mód. A politikai viharok azonban nem ültek el, áprilisban a rézbányászok szüntették be a munkát, júliusban a teherautó tulajdonosok sztrájkoltak, őket követték az orvosok, ügyvédek, építészek. (Évekkel később 2000-ben a CIA elismerte, hogy támogatta az UP elleni mozgalmat.) Az Allende melletti szervezetek viszont hatalmas ellentüntetéseket szerveztek. Chile elkeseredett politikai harc színterévé vált. Allende tárgyalásokat kezdeményezett az ellenzékkel a politikai helyzet rendezésére, de a tárgyalások zátonyra futottak. Ugyanakkor őszre a hadseregben erőteljesen felgyorsult az UP megdöntésére irányuló szervezkedés. Az elnök megértette, hogy növelnie kell a hadsereg szerepét a kormányzásban. Allende balszerencséjére a kulcsszereplő Carlos Prats tábornok vezérkari főnök és honvédelmi miniszter tekintélye jelentősen megcsappant, aki ezért augusztus végén lemondott mindkét posztjáról. Ekkor Allende azt az Augusto Pinochet tábornokot nevezte ki vezérkari főnöknek, akiről az volt az általános vélemény, hogy elődjéhez hasonlatosan a törvényesség megingathatatlan híve. Ám az általános vélemény nem igazolódott be.

Katonai puccs

pinochet1973. szeptember 11-én katonai puccsal megdöntötték az Unidad Popular kormányát, ez volt Dél Amerika XX. századi történetében talán a legkegyetlenebb katonai hatalomátvétel. Allende öngyilkos lett, a hatalom katonai junta kezébe került, amelynek hamarosan Pinochet lett a vezetője A „nemzeti újjáépítés” jegyében statáriumot vezettek be, feloszlatták a parlamentet, felfüggesztették az alkotmányt, a pártokat betiltották és szigorú korlátokat szabtak a sajtónak. A hadsereg kegyetlenül üldözni kezdte politikai ellenfeleit. A puccsot követő 6 hétben mintegy 1 500 embert gyilkoltak le, több mint 13 500 chileit és több ezer külföldit letartóztattak és megkínoztak. A katonai rezsim 17 éve alatt tombolt a terror, több mint 3 000 chileit gyilkoltak meg (közülük mintegy 1 100 ember „eltűnt”) és mintegy 30 000 embert börtönöztek be és kínoztak meg.
Amint a tábornokok megerősítették hatalmunkat civil közgazdászok egy csoportja hozzálátott a gazdaság gyökeres átalakításához radikálisan csökkentve az állam szerepét a gazdaságban. Programjuk jelentős hatást gyakorolt az inflációra, a puccs idején 500 %-ra rúgó infláció 1978-ra már csak 30-35 % volt. A gazdaság teljesítménye is növekedett, mintegy 7 %-ot tett ki 1976-1981 között. Bár az 1982-es mexikói pénzügyi összeomlás súlyos hatással volt a gazdaságra, a kétségtelen eredmények következtében Pinochetnek sok híve volt az országban

Konszolidáció

Az erőteljes nemzetközi nyomásra Pinochet igyekezett szalonképessé tenni a rezsimet: 1977 december 16-án az ENSZ elítélte Chile-t az emberi jogok megsértéséért, erre Pinochet megdöbbentő választ adott: 1978 január 4-re népszavazást írt ki, amelyem minden 18 év feletti állampolgár vehetett részt. Az alábbi kérdésre IGEN vagy NEM választ kellett adni:
„Annak fényében, hogy nemzetközi agresszió zúdult hazánkra én támogatom Pinochet elnököt abban, hogy megvédje Chile méltóságát, és ismételten megerősítem a Köztársaság kormányának jogosultságát abban, hogy szuverén módon hajtsa végre az ország intézményesítését.”
A népszavazás Pinochet részére sikerrel zárult, a választók 75 %-a IGEN-nel voksolt.
1978 április 19-én feloldották a statáriumot és amnesztiát hirdettek. 1980 szeptember 11-re, a katonai puccs 7. évfordulójára újabb népszavazást írtak ki, amelyet csupán 1 hónappal azelőtt jelentettek be. A részvétel kötelező volt, a személyi igazolvány bemutatásával regisztráltak, ellenőrzésképpen a hüvelykujjat befestették annak, aki leszavazott. Ezen a népszavazáson a „Chilei Köztársaság Új Politikai Alkotmánya 1980” elfogadása volt a kérdés, amely bevezet egy „átmeneti periódust”, ahol Pinochet lesz az elnök 8 évre. Avégett, hogy a választók „megfelelő” választ adjanak a kérdésre, erre képi segítséget is nyújtottak a szervezők, a szavazócédulán a NEM mezőben ugyanis egy fekete négyzet, míg az IGEN mezőben a Chilei zászló képe volt. A szavazás 67 % IGEN-nel zárult.
Az 1980-as évek nyugtalanul teltek. 1983 és 1986 között 142 embert öltek meg tüntetéseken. 1986 szeptember 7-én merényletet kíséreltek meg Pinochet ellen, ami 5 halottal és 12 súlyos sebesülttel járt, de hála a páncélozott Mecedesnek, amin az elnök utazott, a diktátor és 9 éves unokája, valamint a sofőr megmenekült. A merényletet követően Pinochet támogató táviratokat kapott egyházi vezetőktől, Reagantól, és Theatcher-től.
A diktátor „szalonképességének” bizonyításában fontos szerepet szántak az 1987-es pápalátogatásnak is. Bár az egyház feltételnek szabta, hogy a látogatás politikamentes legyen, Pinochet egy csellel a pápát kivitte az elnöki palota erkélyére, abból a célból, hogy demonstrálja rendszerének pápai támogatását.
Az „átmeneti periódus” vége fele 1987-ben újra engedélyezték a pártok működését, és 1988 október 5-re újabb népszavazást írtak ki. A hatalom birtokosaiban fel sem merült, hogy elveszthetnek egy népszavazást, hiszen korábban kétszer is elsöprő győzelmet arattak.
Az IGEN válasz azt jelentette, hogy Pinochet 1989 március 11-én további 8 évre elnök lesz, és eskütétele után 9 hónappal parlamenti választásokat tartanak. A junta a megválasztandó parlament beiktatásáig (1990 márciusáig) továbbra is gyakorolja a törvényhozói hatalmat.
A NEM válasz szerint Pinochet nem lesz elnök, de további 1 évre hatalomban marad. A diktátor mandátumának lejárta előtt 3 hónappal parlamenti- és elnökválasztásokat tartanak. A parlament és az új elnök 1990 március 11-én veszi át hivatalát.
Ebben az időben a chilei háztartások mintegy négyötödében volt TV készülék, és annak ellenére, hogy egy 1987-es felmérés szerint a chilei lakosságnak csupán 14 %-a tartotta hitelesnek az ott elhangzottakat, a TV-nek a választási kampányban meghatározó szerepe volt. Az ellenzéki vélemény megjelenése a TV-ben ugyanis gyökeresen megváltoztatta a TV-ről alkotott véleményt. A kampány lefolytatásához az alábbi törvényt hozták:
• Mindkét fél este 10 óra 45 perc kezdéssel 15-15 percet kap TV csatornákon politikai hirdetésre, felváltott sorrendben.
• Ezek a TV adások ingyenesek, de további politikai hirdetés nem engedélyezett.
• A hirdetést az adást megelőzően 24 órával „technikai ellenőrzésre” a Nemzeti Televíziós Bizottsághoz be kell nyújtani.
A NEM kampányának két problémát kellett leküzdenie. Egyrészt az egyértelmű NEM hogyan tud pozitív üzenetet nyújtani, másrészt hogyan tudja a chileiek fejében a rezsim 15 éves agymosását hatástalanítani.
Juan Gabriel Valdez, a NEM kampány egyik vezetője az alábbiakban határozta meg a feladatot: Meg kell mutatnunk az embereknek azt az országot, amelyet nem láthattak az elmúlt években. Egy optimista országot, amely a jövő felé tekint, nem ragad le 1973-nál. Így azt a gondolatot kell bemutatnunk, hogy lehetőség van boldogságra Chilében. Másrészt be kell mutatni, hogy a chileiek többségének milyen komoly szociális problémája van.
A TV félórás politikai kampányműsora soha nem látott népszerűségre tett szert, esténként 65 %-os volt a nézettsége és a kampány végére a választók 93 %-a nézte a politikai hirdetéseket.
Ennek, az 1988-as népszavazásnak a kampányáról szól ez a 2002-ben készült chilei-francia-amerikai film.

A film

Fő alkotói:

Rendező: Pablo Larraín Matte (született: 1976-ban )
Jobboldali kötődésű családból származik. Édesapja Hernán Larraín Fernández ügyvéd, egyetemi professzor és vezető politikus, a jobboldali, Pinochetet támogató (Unión Demócrata Independiente, UDI) párt tagja, jelenleg elnöke. Egy évig a szenátus elnöke is volt. Édesanyja, Magdalena Matte Lecaros, aki az egyik leggazdagabb chilei családból származik (több politikus, közöttük 2 elnök is volt a családban) szintén az UDI politikusa, 2010-2011 között miniszter is volt.
Családja politikai nézeteinek ellenére Pablo Larraín munkássága nem a jobboldalhoz kötődik, ő személyesen erőteljesen Pinochet ellenes. Erősen foglalkoztatja a Pinochet rezsim, másik filmje a Post Mortem (nálunk Santiago ’73 címmel játszották) a Pinochet hatalom átvétele alatt játszódik (a filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2010-ben Arany Oroszlán díjra jelölték). Az 1973-ban, a Pinochet hatalom átvétele alatt, Chilében játszódó film főhőse egy férfi, aki halottasházban dolgozik és beleszeret egy táncosnőbe, akinek politikai okok miatt bujkálnia kell.
Forgatókönyv: Pedro Peirano (1971) több sikeres film forgatókönyvét írta. Ennél a filmnél Antonio Skármeta (1940) nem publikált színdarabjából dolgozott. Antonio Skármeta viszont élesen Pinochet ellenes, 1973-ban elhagyta hazáját, előbb Buenos Airesben, majd Nyugat-Berlinben élt. 1989-ben, Pinochet bukása után tért vissza Chilébe. Sikeres szerző Neruda postása című könyvének 1994-es filmadaptációja Oscar díjat kapott.
Főszereplő: Gael García Bernal (1978) mexikói színész, színészcsaládból származik, karrierjét gyerekszínészként kezdte. Tizennégy éves korában mexikói őslakosokat („indiánokat”) tanított írni és olvasni. Sok mindent tanult, kémiát, filozófiát, majd színészetet Londonban. Folyékonyan beszél spanyolul, portugálul, franciául és angolul. Negyvennégy filmben többek között amerikai filmben is szerepelt. Kétszer is alakította Che Guevarat (2002-ben Fidel című TV sorozatban, és 2004-ben a Motoros naplójában). Emlékezetes alakítása az Amaro atya bűne (2002) főszerepe is.

Rövid leírás

Az ellenzék választási kampányának, gordeszkaa NEM kampánynak kreatív igazgatói feladatával egy külföldről hazatért fiatal reklámszakembert, René Saavedra-t bíznak meg, aki komoly sikereket ért el számos termék bevezetésével. René a feladatot a jobboldali meggyőződésű főnökének Lucho-nak a háta mögött vállalja,nem_keresttakinek azonban később tudomására jut René ez irányú tevékenysége. Lucho igyekszik René-t lebeszélni a kampányban való részvételről, de amikor munkatársa a kecsegtető ajánlatokat visszautasítja, cége megvédése érdekében, mintegy ellensúlyként, elvállalja részvételét az IGEN kampányában. René komoly vitákat folytat az ellenzéki politikusokkal, hogy miképpen lehet eladni a „terméket” illetve szebben fogalmazva az „ötletet” ahhoz, hogy az ellenzék számára reménytelen helyzetből kiindulva eredményre jussanak. A 15 éves elnyomás, a terror vitavisszaidézése lesz-e a célravezető út, vagy a modern marketing módszerével lehet nyerni? Végezetül a „Chile a boldogság közeleg” lesz a kampány vezérmotívuma, pozitív üzenetet adva a NEM kampányának. A kampány folyamatát követjük végig a filmen. Rendkívül érdekes módon mutatják be az alkotók a kampánystratégia kialakítását, az olykor veszekedésbe hajló vitákat.
A NEM kampánystábját a hatalom birtokosai nyomásgyakorlásokkal, kovettekfenyegetésekkel cenzúrázási kísérlettel igyekeznek megfélemlíteni, a kampány végén még a záróünnepség rendőri megtámadásától sem negativ_kampanyriadnak vissza. A kampány 27 napja alatt a NEM szellemes politikai hirdetései, amelyek elkészítésében a chilei művészek széles köre vesz részt, erős hatást gyakorol a lakosságra. Ezzel ellentétben az IGEN kampánya Pinochet személyes hatását igyekszik kihasználni, a gazdasági eredményeket propagálja, és a negatív kampánytól sem riad vissza. A választás napján eleinte úgy tűnik, hogy az IGEN szavazatok vannak nyertunktúlsúlyban, de végezetül a NEM győz, a szavazatok 55 százalékát kapja. Nyomon követjük, hogy az IGEN stáb győzelmi vacsorára készül, de az oda igyekvő tábornokok végül elismerik a rendszer vereségét.
A film végén René és Lucho visszatérnek a megszokott kerékvágásba, ott folytatják hirdetési tevékenységüket, ahol abbahagyták, Lucho az ügyfeleknek azzal ajánlja be Renét, hogy ő volt a sikeres NEM kampány vezéralakja.sikeres
A film meglehetősen szorosan ragaszkodik a valóságban megtörténtekhez. Az alkotók rendkívül hatásos eszköze, hogy az 1988-as kampány eredeti politikai hirdetéseit építették be a filmbe, (egy összeállítás a NO kampány eredeti politikai hirdetésiből megtalálható: ITT , és a film többi részét is az akkori technikához igazították, a 80-as évek végén használatos 3:4-es formátumban forgatták. A rendező maga is úgy határozta meg a film műfaját, mint egy utánzatot, amely a dokumentum és a fikció sajátos keveréke.

Fogadtatás

A filmet a kritikusok kedvezően fogadták és nemzetközi filmfesztiválokon több díjat is nyert, ez volt az első chilei film, amelyet (a nem angol nyelvű filmek kategóriájában) Oscar díjra jelöltek. A velencei filmfesztiválon a rendező C.I.C.A.E. díját a dokumentumok és a fikció újszerű elegyítésével indokolták. Chilében ugyanakkor komoly vita alakult ki a filmről. Genaro Arriagada, az 1988-as „NEM” kampányfőnöke óriási leegyszerűsítésnek minősítette a filmet, amelynek semmi köze a valósághoz. Szerinte az, hogy 15 éves diktatúra után, bonyolult politikai szituációban, ahol a társadalmi szervezkedések mozgásba lendülnek, diákmozgalmak, emberjogi szervezetek és pártok alakulnak, hirtelen egy mexikói marketing szakember gördeszkán belibeg és elmondja, hogy mit kell csinálni, az nem más, mint karikatúra. Erre P. Larain válasza az volt, hogy nem egy hivatalos verziót akart készíteni, ő egy művész azt készít, amit akar, ahogy érez.
Egy ország történelmével vagy politikájával foglalkozó film nemzetközi elismerése mindig kérdéses, hiszen sok jelzést és utalást, ami a hazai nézőnek magától értetődő, a külföldi néző nem ért, nem fogad be. Ezt a filmet a nemzetközi közvélemény azonban kedvezően fogadta. Ennek, okát én abban látom, hogy két általános kérdést vet fel. Egyik az, hogy vajon reménytelen helyzetből, erős ellenszélben lehet-e mégis békés módon legyőzni a diktatúrát, másik az, hogy a modern választások eredményét mi határozza meg a politikai vita, vagy a modern marketing?

A “NO” magyar és angol nyelvü adatbázisokban.

A film magyar felirata INNEN tölthető le.

Az összeállítás során felhasználtam
Hugh O’Shaughnessy: “Pinochet The Politics of Torture” könyvét, Thomas E. Skidmore and Peter H. Smith: “Modern Latin America” könyvét,
Peter A. Quilter: “Television in the Chilean Plebiscite of 1988” cikkét, továbbá a Wikipedia több cikkét